Forrás: MA

[cikk] Darabokra szedik és elkótyavetyélik a csernobili atomerőművet

A Csernobili Atomerőmű vezetőségének döntése alapján, állami támogatás hiányában, az erőmű felszerelésének és berendezésének eladásával juthatnak csak pénzhez.

2005.02.10 07:16 kárpátinfo

Jelenleg a szétszedési munkálatok folynak, melynek során a fémdolgokat szortírozzák ép darabokra és alkatrészekre, majd értékelik. A kiárusítás márciusban kezdődik. A munkások véleménye szerint az ‘áru’ ökológiailag és jogilag is tiszti – adta hírül az Obozrevatel internetes hírügynökség.

Olekszandr Szmeszljajev, a Csernobili Atomerőmű vállalat igazgatója elmondta, hogy a felszerelés, amely a 30 kilométeres zónából kerül ki, rendelkezik a kellő engedélyekkel, dózismérő igazolásokkal és tényleg tiszták.

A munkálatokat a robbanás helyszínétől a legtávolabb eső részekben – a kettes és egyes blokkokban – kezdték. Ahhoz, hogy mindent szétszedjenek, legalább 50 évre lenne szükség. A dolgozók véleménye szerint nagyon sok minden jó állapotban maradt meg, mivel fedél alatt voltak és akkoriban kellő képen meg lettek olajozva.

A pénz, ami az eladásból származik majd, az atomerőmű kiadásainak egy részét fogja fedezni. Ukrajna 17 millió hrivnyával tartozik az erőmű felé. Oroszország potenciális vásárlóként szerepel már most, mivel náluk a mai napig dolgoznak ilyen jellegű atomerőművek.

Kapcsolódó írások:

Csökkent a sugárszennyezett övezet Csernobilban »

Klicskóék Csernobiltól nőttek meg? – 18 centi három és fél hónap alatt »

Megkezdődött a Csernobili Atomerőmű lebontása »

Csernobilba visszatérnek az élőholtak »

Újabb Csernobil jön? – Izrael szerepe a Kennedy-gyilkosságban »

Csernobil: Elismerte hibáját a Hungarocamion »

75 millió euró a régi csernobili szarkofág megerősítésére »

Csernobil-per: kártérítést kap az özvegy »

Comments are closed.