A Jukosz-ügy még sok kellemetlenséget okozhat a kormányzatnak
2005. február 10., csütörtök 11:48
Oroszország újabb súlyos csatákra készülhet a Jukosz-ügyben – ezúttal már a nemzetközi színtéren. A volt óriás olajcég külföldön élő képviselői ugyanis közel harmincmilliárd dolláros kártérítési pert indítottak az orosz állam ellen.
Az orosz kormány felveszi a kesztyűt, és a legjobb nyugati ügyvédeket bízza meg érdekei védelmével – így válaszolt az energetikai minisztérium képviselője arra a bejelentésre, hogy a Jukosz olajvállalat főrészvényes, a Menatep csoport beperli az orosz vezetést a vállalat elleni lépésekért, mindenekelőtt a Jugansznyevsztyegaz elárverezéséért.
Az összeg meglehetősen jelentős, több mint 28 milliárd dollár, tehát több mint 5300 milliárd forint – ennyire becsüli a Menatep az őt, illetve a Jukoszt ért veszteségeket. Mindez most már az egykori főtulajdonos, a majd” másfél éve vizsgálati fogságban élő Hodorkovszkij nélkül folyik. A szálakat az immár Izraelben élő barátja Leonyid Nyezlin mozgatja. Az orosz kormány nem is nagyon veheti félvállról az ügyet, mert ellenkező esetben akár a külföldön lévő orosz követeléseket is lefoglalhatja a nemzetközi bíróság.
Egyébként pedig Oroszország még 1998-ban aláírta a nemzetközi energetikai chartát, amely védi az energiaszektor befektetéseit. Igaz a charta moszkvai parlamenti ratifikálása egyelőre elmaradt, de azért az oroszok nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül. Egyébként pedig a szakértők szerint Oroszország tekintélyén és jogrendjének megbízhatóságán mindenképpen folt esett. A Jukosz-ügy még sok kellemetlenséget okozhat a kormányzatnak.
Nemes Gábor (Moszkva)