Forrás: MA

[cikk] Sorstalanság – Elmaradt a csoda Réz András szerint

Kertész Imre szerint Koltai Lajos nagyot alkotott a Sorstalanság elkészítésével, míg Réz András csak egy közepes osztályzattal illette az alkotást.

2005.02.09 08:58

A Budapest Kongresszusi Központban, díszelőadás keretében mutatták be a Nobel-díjas szerző, Kertész Imre művéből készített Sorstalanság című alkotást. A bemutató után Kertész Imre úgy nyilatkozott, hogy Koltai Lajos remek munkát végzett, nagy filmet alkotott.

‘A film mindent hozzátett a regényhez, amit egy jó film egy jó regényhez hozzá tud adni’ – mondta és arról beszélt, hogy a film hatására a harminc évvel ezelőtt megírt történetet friss élményként élte át. A közönség meghatottságát és döbbenetét ugyancsak a film sikerével magyarázta az író.

Réz András szerint a csoda elmaradt. A kritikus úgy véli Koltai Lajos nagy fába vágta a fejszéjét, amikor első rendezésként egy Nobel-díjas irodalmi mű filmes adaptációjának elkészítését vállalta. A gyönyörű képek és szép pillanatok ellenére Réz leginkább azt hiányolja, hogy az alkotás nem helyezte alapvetően új fénybe a holokausztot.

‘Sajnálatos módon engem nem tudott úgy mellbe vágni, megrázni, hogy a moziból kifelé azon gondolkodjak: te jó ég, így is lehet látni ezt a világot?’ – nyilatkozta az esztéta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy mindez nem Koltai Lajos vagy Kertész hibája. Úgy véli, hogy a magyaroknak sokkal nehezebb szembenézniük ezzel a problémával, mint például a németeknek, akik a második világháború után végrehajtották a szembenézést, vállalták az át nem hárítható felelősséget. (hirado.hu híre alapján ma.hu)

Kapcsolódó írások:

Sorstalanság – külön óra történelemből »

Megkezdődött a Sorstalanság külföldi karrierje »

Morricone szerint ‘Oscar-díj veszélyes’ a Sorstalanság »

Comments are closed.