Forrás: Magyar Rádió

A csador alatt is szív dobog

Elhangzott 2005. február 6-án

2005. február 9., szerda 20:24

584 olvasás

Ha Iránban felkelés törne ki, az megkönnyítené Amerika dolgát, de várható-e belső lázadás abban az országban, amely már több mint huszonöt éve él a muzulmán papok diktatúrája alatt? Mégis milyen ott az élet, hogyan viselik el például a nők a szigorú iszlám szabályokat, amely másodrendű polgárokká teszi őket a családban és a társadalomban?

Az amerikai elnök a napokban elmondott nagy helyzetértékelő beszédében rendszerellenes lázadásra szólította föl az iráni népet, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Berlinben a világ egyik legveszélyesebb, legelvetemültebb rendszerének nevezte az iránit. Mindez kissé meglepő, az irániak ugyanis anyagilag jobban élnek, mint a környező országok polgárai, az oktatás, az egészségügy színvonala figyelemreméltóan magas és teljesen ingyenes. A gazdaság szabadabban fejlődik, mint – Izraelt kivéve – bárhol Közép-Ázsiában és a Közel- és Közép-Keleten. Ami a politikai szabadságjogokat, a parlamenti demokrácia lehetőségeit illeti, azok mindenesetre szélesebbek, mint akár csak a legnyitottabb, leginkább Amerika-barát, Nyugat-barát arab országokban.

Iránban nincs jele olyan helyzetnek, aminek drámaisága népfelkeléshez vezethetne. Autós társadalom, autós ismerkedés, autós szerelem – iráni lányok erről mesélnek Teherán egy jómódú negyedének kifinomult európai ízléssel gazdagon berendezett lakásában. A 25. emeleti ablakokon át egy hatalmas, csak félig keleties, félig pedig nagyon is amerikaias metropolisz fényei áradnak be a hatalmas nappaliba. A lányok itt benn a lakásban alapvetően másként néznek ki, mint az egyetem kertjében, ott mindannyian szinte egyformának látszanak, ugyanis mindenki ugyanazt a nem az egész testet, hanem csak a fejet és a vállat egyszerre eltakaró szürke amolyan félcsadort, kendő és sál kombinációt hordta, itt viszont ugyanők szűk farmerben, kivágott pulóverben, merész blúzban vannak, a hajuk pedig szabadon.

Miként élnek a nők, a lányok, hogyan ismerkednek a fiúkkal, férfiakkal egy olyan országban, ahol kinn az utcán, a vendéglőben, a moziban, a taxiban, bárhol, ahol idegen szeme elé kerülhetnek, eltakarni kötelesek fejüket, ahol nincsenek bárok, nincsenek diszkók, csak klasszikus és népzenei koncertek lehetségesek? Egy olyan országban, ahol miközben a nyugati áruk garmadát, a legkiválóbb minőségű elektronikai cikkeket minden további nélkül megvásárolhatjuk, ahonnan az emberek szabadon utazhatnak a nagyvilágba, ahol olyan sípályákat üzemeltetnek, mint Ausztriában, eközben a mindennapok, a magánélet, az intimszféra, a nemek közötti kapcsolatok világának alakítására jogot formál a síita papság? A papok ellenőrzik az államhatalmat, a törvényhozást, és ténykedésüknek köszönhető, hogy kilencévesnél idősebb bel- vagy külföldi, muzulmán vagy keresztény, az teljesen mindegy, a fő, hogy lány és asszony nem léphet az utcára kendőzetlen fővel, férfi nem szólíthat meg idegen nőt és így tovább, tehát ilyen körülmények között hogyan megy a ismerkedés mondjuk az iráni fiatalok között?

A válaszhoz a kulcsot az autó jelenti. Mármost tudni való, hogy mivel az ország egy része szinte úszik a nyersolajon, Irán a világ egyik legnagyobb olajkitermelője, ezért aztán egy liter üzemanyag tizedannyiba sem kerül, mint nálunk, és jóllehet, az a húsz forint, amennyit itt egy literért fizetni kell, többet ér, mint Magyarországon, de azért nem sokkal, úgyhogy az autózás Iránban szinte ingyen van. A városnak vannak jól ismert találkozási pontjai, mármint autós találkozási pontjai, ahol fiúkkal tömött, hangos zenét árasztó autók direkt szinte összesúrolódnak a lányokkal telített autókkal, ez utóbbi járművek, ha lassítanak, akkor az az ismerkedési hajlandóság biztos jelének számít. Ezek után névjegycsere a kocsiablakon keresztül, a folytatás azután a telefonon megbeszélt újabb autós randevún vagy egy házibulin történik már, a lányok más lányokat, a fiúk más fiúkat is magukkal hoznak, így fonódik Iránban az ismerkedések, ismeretkötések bonyolult hálója.

A házon belül az iráni fiatalok igencsak elengedik magukat, nyugati zene, becsempészett pornófilm, előkerül az egyébként tiltott vodka, néhol és nemritkán a marihuána is. Jóllehet, az egyetemi kampuszon belül szigorú a rend, de azért ellentétben az általános és középiskolákkal, ott már együtt tanulhatnak lányok és fiúk, intim ismerkedésüknek gyakorlatilag nincs is akadálya. Azután fontos randevúzó hely a mozi, az ugye mégiscsak koedukált, és a sötét nézőtéren gyakran megtörténik az, amit a filmből kivágnak, ugyanis az Iránban bemutatott összes kül- és belföldi gyártású mozi- és tévéfilmből törlik a szexuális vonatkozású jeleneteket, a pucérságot, a kirívó öltözködést, a puszta kemény erőszakot persze nem vágják ki.

A szinkron révén megváltoztatják még a filmek tartalmát is, fölcserélgetik a tévésorozatok részeit is, ha kell, hogy a néző még véletlenül se láthasson olyasmit, hogy férfi és nő házassági köteléken kívül is élhet egymással, netán hogy egyik férfi egy másik férfiba szerelmes. Minderről mosolyogva beszélnek a teheráni lányok, nevetnek ezen a számukra bugyuta cenzúrán, ugyanis a muzulmán vallás előírásaira hivatkozó film- és tévémanipuláció révén nemhogy tompítják, hanem élesítik az ifjú nézők agyát, fantáziáját, azt még bujábbá teszik – legalábbis ezt mondják.

És hogy nem zavarja-e őket, hogy a buszon, a metrón el kell különülniük a férfiaktól, a buszon az első rész a férfiaké, a hátsó a nőké, a földalatti is női és férfi kocsikra vagyon fölosztva, nem sértő-e ez a nőkre nézve? Az egyik lány elmagyarázza, hogy a nők és a lányok ilyen módon megkímélhetik magukat a férfiúi szemtelenségektől, a kultúrálatlan, neveletlen emberek molesztálásaitól, a mosdatlanságuktól, más szóval a gyakorlatban inkább jó, mint rossz a nők szempontjából a tömegközlekedéshez kapcsolódó szegráció. Ám ugyanez a lány a többiek hangos egyetértését kiváltva fölrója az iráni papi rendszernek, hogy bizonyos területeken tényleg másodosztályú polgárként kezelik a nőket. “Ha egy nőt azzal vádolnak, hogy meg akarta ölni a férjét, vagy talán meg is ölte, akkor ahhoz kétség sem férhet, hogy halálra ítéli őt a bíróság. Ám ha egy férfi meggyilkolja a nejét, akkor a gyilkos pénzbüntetéssel megúszhatja a bűncselekményt, más szóval a jog, a bíróság az iszlám szellemiségére hivatkozva súlyos különbséget tesz férfi és nő között, és ez tarthatatlan, ez a vallás kiforgatása, manipulálása!”

Zentai Péter (Teherán)

Comments are closed.