Forrás: Világgazdaság

Vállalatok és piacok

Nitrokémia: újraindul a gyártás

[2005-02-08]

E hét elején újraindulhat a termelés a felszámolás alatt álló fűzfői Nitrokémia 2000 Rt.-ben – nyilatkozta lapunknak Varga Jenő, a cég felszámolását irányító Vectigalis Rt. elnök-vezérigazgatója. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a szükséges forrásokat sikerült biztosítania a Vectigalisnak, másrészt döntő fontosságú volt a jövedéki engedély megszerzése, mivel e nélkül a fűzfőiek nem tudnának ortoxilolt, vagyis az egyik alapanyagul szolgáló benzinszármazékot vásárolni.

A cég a növényvédő szerek és az intermedierek gyártására kíván koncentrálni. A potenciális vevőkkel az üzleti tárgyalások megkezdődtek. Jó esély mutatkozik egy nagy értékű izraeli megrendelésre – mondta Varga Jenő. A Nitrokémia a Makthesim vegyipari cégnek szállítana intermediert 2-2,5 milliárd forint értékben. A megállapodás már megszületett, a szerződéskötésre a közeljövőben kerülhet sor. A növényvédő szereknél elsősorban a hazai piacra fókuszálnak, de itt is keresik az export lehetőségét. Az idei terv nyolcmilliárd forintos árbevétellel, valamint nullszaldós eredmény elérésével számol. Létszámleépítésre is szükség lesz, de annak mértékéről az elnök-vezérigazgató egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Varga Jenő hangsúlyozta, a cél, hogy a felszámoló működőképes céget értékesítsen. Ez az érdeke a hitelezőknek, a munkavállalóknak s a térségnek is. Jelenleg a részenkénti eladás tűnik kedvezőbbnek, egyes üzemek értékesítésére még az idén, a felesleges eszközök eladására már pár hónapon belül sor kerülhet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nitrokémia 2000 Rt. ellen egyik szállítója indított eljárást ötvenmillió forint lejárt tartozás miatt. A patinás vegyipari cég tavaly év végére közgazdasági értelemben működésképtelenné vált. A bankok felmondták a hiteleket, s az egyre növekvő tartozásokat – melyek meghaladhatják a kétmilliárd forintot – a cég nem tudta visszafizetni. (HÉ)

Comments are closed.