Forrás: 168 ÓraFelbolydult Hollandia

2005/6 – Glóbusz

Aczél Endre

Hollandiában erős “utórezgései” vannak a múlt novemberi Van Gogh-gyilkosságnak. Szélsőjobboldalinak, de legalábbis jobboldali radikálisnak mondott bandák – bosszúból – mecseteket gyújtottak fel, és bevándoroltakat támadtak meg nagy számban. Ugyanakkor – eltekintve a protestáns templomokat érő ellenterror elszigetelt eseteitől – nem szűnő fenyegetések érik mindazokat, akik inzultálják, úgymond, az “igaz hitet”. A rendőrség mindkét oldalon lecsapott; vannak, akik polgárháborús állapotokat emlegetnek. És ez egyáltalán nem hangzik viccesen olyan országban, ahol egymillió moszlim él. S együttesen úgy hat százalékát teszik ki a lakosságnak, arányuk tehát olyan, mint a roma populációé nálunk.

Hollandiában az idegenellenesség nem mai keletű, és nem is mondhatni, hogy egy filmrendező (Theo van Gogh) előre megfontolt, brutális, a “szent háború” gondolatával terhelt meggyilkolása váltotta volna ki. De sokak számára vélhetően ez volt az utolsó csepp a pohárban. A holland kormány a minap olyasmire szánta el magát, mint korábban soha. A törvény, amelyet a parlamenttel jóváhagyatni kíván, bizonyos fokig annak az Angela Merkelnek (a német CDU elnöknőjének) a szellemében íródott, aki azt találta mondani: “A multikulturalizmus összeomlott, bárki, aki idejön, köteles tiszteletben tartani alkotmányunkat, valamint nyugati és keresztény gyökereinket.”

Tűrés, taszítás

Tehát: mindazok, akik a jövőben Hollandiában kívánnak letelepedni, kötelesek lesznek a befogadó ország nyelvéből és kultúrájából vizsgázni. Ezt 350 órányi szervezett tanulásnak és közel 500 dollár lefizetésének kell megelőznie. A letelepedésért folyamodók kapnak majd egy videokazettát, amely bemutatja nekik a “holland életet”. Kedvfakasztónak látnak majd szélmalmokat, tulipánokat, csatornákat s életképeket a holland történelemből; kedvapasztónak pedig fürdőruha-felsőrész nélkül napozó hölgyeket s felvételeket egy homoszexuális esküvőről. Elmesélik nekik, hogy Hollandia a világ egyik legsűrűbben lakott országa, ahol kevés a hely, s ahol fokozódó tiltakozás kíséri a lakosság gyarapodását. És így tovább. (A folyamodók szinte kivétel nélkül moszlim országokból jönnének. Vagy holland állampolgár jövendő házastársaként, vagy családegyesítés címén.)

Eddig a hollandok nyelvi-kulturális követelményt nem támasztottak a bevándorlókkal szemben. Ez a rezsim szelídnek tetszik. De mögötte kemény indulatok feszülnek. Rita Verdonk, a bevándorlásügyi miniszter mondotta: “Túl sokáig ismételgettük, a mi országunk vegyes kultúrájú, s itt az emberek egymásra találnak. Túl naivak voltunk, amikor azt hittük, polgáraink együtt fognak élni.”

(A holland tolerancia valóban világhírű. A könnyű drogok liberalizálása és a homoszexuálisok házasságkötésének engedélyezése élénk illusztrációt szolgáltat ehhez a tételhez. Mégis, a példák nagyságrendileg alulmúlják azt a már-már államrezonszámba menő felfogást, hogy a vallási közösségeket egyforma jogok illetik meg. Vagyis a jövevénynek tekinthető moszlimok semmiben sem károsodhatnak a keresztény közösséghez képest.)

A huszonhat éves Mohammed Bouyeri mindenesetre nem óhajtott együtt élni Hollandia egyik legvitatottabb és legkihívóbb figurájával, Theo van Goghgal, a nagy festő rokonával, holott honfitársának kellett volna tekintenie őt. A filmrendező november 2-án reggel amszterdami otthonából munkába kerekezett, amikor a hollandiai születésű, holland-marokkói kettős állampolgár több lövést adott le rá. Van Gogh még élt, amikor támadója fölébe hajolt, s egyik késével mellkason szúrta, a másikkal elvágta a torkát. Majd a holttesten egy arab és holland nyelvű cetlit hagyott. Azon ez állott: “Biztosan tudom, hogy te, ó Európa, el fogsz pusztulni.”

Importált prédikátor

Keserű érdekesség, hogy a holland rendőrség “notórius iszlamistaként” tartotta számon, jól ismerte, sőt a gyilkosságot megelőző tizennegyedik napig követte is Bouyerit. Aztán “leszállt” róla – amiképp történt ez a szeptember 11-i amerikai merényletsorozat végrehajtóinak egyikével-másikával, persze más rendőrségek közreműködésével. A marokkói (egyébként középosztálybeli családból való, iskolázott) fiatalember szemében az áldozat a maga tízperces, Alávetettség című dokumentumfilmjével Korán-gyalázást követett el; ezért kellett bűnhődnie. A gyalázás úgy történt meg, hogy Van Gogh és szomáliai születésű (eredetileg moszlim hitű, ma már Hollandiában politizáló, Mohammed prófétát a minap perverznek nevező) alkotótársnője egy félig mezítelen nő hátsójára és hasára festett fel négy szakaszt a Koránból, s a Szent Könyv által sugallt (állítólagos) ideológiával illusztrálta filmje sztoriját: a moszlim nők kiszolgáltatottságát.

Ma már kötetekre menő irodalma van annak, hogy tárgyi értelemben szinte semmi sem igaz abból, hogy a nők megalázása, vagyontárgyként való kezelése, emberi jogainak semmibevétele a Korán tanítására vezethető vissza. Ezzel tehát nem foglalkoznánk, mert a bizonyítás sehová sem vezet. Az viszont igen, hogy a rituális gyilkosság végrehajtására a marokkói fiatalembert szinte biztosan egy amszterdami mecsetben, az ott alakított iszlamista körben bujtották fel; föltehetően a Nyugat-Európa számos országában honos “importált prédikátor” egyik példánya volt a tettes. A kivitelezés pedig az Irakban, az Al-Káida ottani emberei által – jobbára túszok körében – elkövetett nyakazós gyilkosságokat idézte fel. A holland társadalom megrendülése, önvédelmi reflexiója ezért érthető.

Gyűlölet, gyilkosság

Ám a bevándorlóellenesség nem e gyilkosság miatt került a holland politika fő áramába. Azt az “idegen sokaság”, annak (jellegében defenzív) elkülönülése, asszimilációs készségének hiánya váltotta ki. A (nem iszlamista) merénylet áldozatává lett vagabund politikus, Pim Fortuyn a maga “Hollandia a hollandoké” koncepciójával legalább minden ötödik honfitársának képzeletét megragadta, és gyorsan át is rajzolta az ország politikai térképét.

Ő Kultúránk iszlamizálódása című művével már akkor sztár lett, amikor az Al-Káida nevét még tán ki se ejtették a világban (1997).

A meggyilkolt Van Gogh kedvelte a szintén meggyilkolt Fortuynt. Ugyanazért az illetlen, antiliberális szabadszájúságért, amelyet ő, “a mindent és mindenkit folyamatosan leprázó anarchista bohóc” is gyakorolt. És a filmrendező nemcsak a moszlimokra köpött (gátlás nélkül) epét – két éve megjelent könyvének címe: Allah mindent jobban tud -, hanem történetesen a zsidókra is. Ezt ugyan kevésbé szokás emlegetni, de tőle való a mondás, hogy “elegem van a zsidókból, mert állandóan a második világháborút és a holokausztot emlegetik”. Nota bene Izraelt sem kedvelte. Mint látni, hiába tartották őt javíthatatlan antiszemitának, mégis egy iszlamista mészárolta le. Hollandiában a világ tarka, bonyolult és szenvedélyekkel teli.

Amúgy a “helyzet”, mint a bevezetőben is említtetett, változatlan. Terrorfenyegetések nyomán az Alávetettség holland producere a rotterdami filmfesztivál programjáról levétette Van Gogh filmjét, és elismerte: ő bizony “enged a terrornak”, mert nem kívánja kockáztatni egyetlen munkatársa életét sem. Ezzel egy időben, hasonló okok miatt rejtekhelyre vonult egy ugyancsak holland-marokkói festőművész, ki januárban megnyitott tárlatának egyes rajzain öngyilkos merénylőket és bombákat köpködő, ürüléket hányó moszlim prédikátorokat tett nevetségessé. Az a marokkói születésű holland politikus pedig, aki a kiállítást a művészi önkifejezés szabadságának szenvedélyes védelmével megnyitotta, rendőri védelem alatt áll, s a megnyitóra testőrök kíséretében érkezett.

Comments are closed.