Magyar Rádió

Az orosz parlament az antiszemitizmus ellen

2005. február 4., péntek 18:32

Az orosz parlament megszavazta az antiszemitizmus minden formájának elitélését. Korábban 19 képviselő az oroszországi zsidó szervezetek betiltását követelte mondván, hogy tevékenységük ellentétes az ország érdekeivel.

A nagy botrányt kiváltott irománytól ugyan később az aláírók egy része többnyire formális okokra hivatkozva elhatárolódott. A beadványt magát vissza is vonták, de a duma immár nem kerülhette meg, hogy foglalkozzon az üggyel, amely éppen az auschwitzi haláltáborban tartott nemzetközi megemlékezések előestéjén pattant ki és rendkívül kínosan érintette az Auschwitzba utazott Putyin elnököt is.

A pénteken megszavazott határozat nemcsak az antiszemita cselekményeket, hanem az ilyen nézeteket is megengedhetetlennek tartja. Oroszországban nincs helye az antiszemitizmusnak, a nemzeti és vallási viszálykeltésnek. Minden erre irányuló akciót azonnal meg kell akadályozni – olvasható a Duma által elfogadott szövegben, amely azonban szemérmesen nem említi meg a bűnbe esett képviselőket, hanem csupán a polgárok bizonyos csoportjáról beszél.

De a képviselők egy részének még ez is sok volt, a határozatot 306-an szavazták meg, 58-an viszont ebben a formájában is ellenezték.

Nemes Gábor (Moszkva)

Comments are closed.