MNO

Herpesszel fertőzte meg a csecsemőket a rabbi?

Beperelték a halálokozással gyanúsított Yitzchok Fischert

2005. február 3. 9:33

Jack Corn

New York város egészségügyi hatósága pert indított egy zsidó rabbi ellen, mert újszülött kisfiúkon körülmetélési operációkat végzett. A hivatal állítja: a rabbi herpesz vírussal fertőzött meg több kisgyereket, mivel a műtét során kibuggyanó vért a szájával szívta el. A még fejletlen immunrendszerrel rendelkező pár napos csecsemők közül egy meghalt, több súlyosan megbetegedett.

Yitzchok Fischer rabbi ellen tavaly december 22-én indított pert a New York-i egészségügyi hivatal. A keresetlevél tartalmát tegnap hozták nyilvánosságra az amerikai lapok.

A manhattani körzeti bíróságra beadott dokumentumok szerint a rabbi október 16-án metélt körül két újszülött iker kisfiút, akik közül az egyik tíz nap múlva meghalt, a testvére pedig súlyosan megbetegedett. A vizsgálat során kiderült, hogy Fischer rabbi már 2003 végén is a zsidó szokás által megkövetelt orális módon – héberül: metzizah bi peh – távolította el egy másik zsidó család kisfia fitymájának levágásakor keletkező vért és ez a gyerek is súlyos herpeszes vírusfertőzéssel került a Rockland megyei kórház gyermekosztályára.

Dr. Susan Blank, a városi egészségügyi szolgálat helyettes vezetője 2004 novemberében felszólította Fischert, hogy azonnal hagyjon fel a körülmetélési műtétekkel, és a rabbit orvosi vizsgálat céljából vérvételre kötelezte. A hivatalhoz érkezett újabb panaszok alapján azonban bizonyossá vált, hogy a 66 éves zsidó rabbi nem tett eleget a felszólításnak, és nem jelent meg a kijelölt helyen és időben a kötelező érvényű vérvizsgálaton sem. Yitzchok Fischer tagadja a vádakat, és azt hangoztatja, hogy a csecsemők máshol és másképpen kapták el a vírusfertőzést.

„Ügyfelem nemzetközileg elismert, elővigyázatos, tehetséges és jól képzett mohel (a körülmetélést végző rabbi héber neve), aki lelkiismeretesen végzett minden, hitével összefüggésben álló feladatot” – nyilatkozta Mark Kurzmann, a perbe fogott rabbi ügyvédje.

Forrás: Daily News, Reuters, MSNBC News, Associated Press

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.