Belpolitikai Napló
Charles Zentai más bűntetteket is elkövetett?
2005. február 3. 15:36
A 18 éves zsidó fiú meggyilkolásával gyanúsított Charles Zentai Ausztráliában élő magyar származású feltételezett háborús bűnös 1944-ben két társával más bűnöket, kínzásokat, bántalmazásokat is elkövetett Budapesten zsidó emberek, köztük kiskorúak ellen.
A 18 éves zsidó fiú meggyilkolásával gyanúsított Charles Zentai Ausztráliában élő magyar származású feltételezett háborús bűnös 1944-ben két társával más bűnöket, kínzásokat, bántalmazásokat is elkövetett Budapesten zsidó személyek, köztük kiskorúak ellen – mondta a Simon Wiesenthal központ igazgatója.
A gyilkossági ügyben a magyar katonai ügyészség folytat nyomozást, és ennek része a korábbi tanúvallomásokon alapuló többi eset kivizsgálása is” – jelentette ki Efraim Zuroff, aki szerdán az igazságügyi tárca, valamint a katonai ügyészség képviselőinek adott át dokumentumokat.
Az ausztráliai Perthben élő Zentaira a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély műveletben bukkantak rá a jeruzsálemi Wiesenthal-központ nácivadászai.
Efraim Zuroff azt mondta: azt szeretnék, ha Zentait Magyarországon állítanák bíróság elé.
hirado.hu/MTI