Origo

BBC lapszemle – 2005. február 3.

2005. február 3., csütörtök, 8:49

A német államfő holokauszt-beszéde és az európai illetve a német gazdaság helyzete adja a mai európai lapok fő témáit.

A német lapok többsége szerint Horst Köhler elnök tegnapi, az izraeli parlamentben elmondott beszéde jobban is sikerülhetett volna. A Suddeutsche Zeitung szerint nem érte el az a kívánatos szintet, amely egy államelnöktől elvárható. „Köhler semmi rosszat nem mondott, ám csupán közhelyeket halmozott egymásra. Ha egy matematikatanár tartotta volna a beszédet a Holokaszt Megemlékezés Napján, dicséretet érdemelne, de Höhler nem matektanár, hanem az állam elnöke.”

Hasonló álláspontot képvisel a Frankfurter Allgemeine Zeitung is. Azután, hogy oly sok német politikus fejezte már ki beszédében a szégyent és a alázatot, nehéz úgy elmondani egy hasonló témájú beszédet, hogy az ember ne az elődjei által megszabott utat járja. Márpedig Köhler megpróbálta, ám nem talált új formulát a német emberek nevében az izraeliekhez intézett beszédéhez. A lap szerint Köhler személyében nem olyan ember tartott beszédet a Knesszetben, aki profi politikusként képes akkor mutatni bánatot, amikor arra szükség van.

A német gazdaság állapotáról ír a brit Financial Times. Az ötmillió munkanélküli a második világháború óta rekordmagasságúnak számít, és igencsak valószínű, hogy munkanélküliségi ráta tovább nő. Schröder számára ez komoly aggodalomra adhat okot, hiszen 2001-ben a munkanélküliek számának 3 és fél millióra való csökkentését ígérte. Az ötmillió munkanélkülivel Németország átlépte az 1930-as gazdasági válság óta politikailag kényesnek számító küszöböt, ráadásul akkor, amikor a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a kormánypárt megítélése elmozdulni látszik a mélypontról.

A cseh Hospodarske Noviny üdvözli az Európai Bizottság elnöke által szerdán megjelölt prioritásokat Európa gazdasági tennivalóival kapcsolatban, amelyek a lap szerint azonban azt is jelenthetik, hogy az Európai Unió feladja öt évvel ezelőtt megfogalmazott célját, hogy 2010-re utolérje az amerikai gazdaságot. Barroso terve a lap szerint a gazdasági növekedésre koncentrál, a munkahelyteremtésre, a szociális biztonságot és a környezetvédelmet pedig ezek mögé rendeli.” A terv jó – írja alap, – de végül minden az egyes kormányokon múlik.”

„Tehát néhány év még sem lesz elegendő ahhoz, hogy a szlovák emberek jobban éljenek, mint az amerikaiak” – jegyzi meg ironikusan a szlovák Pravda, amely szerint Brüsszel végre világosan látja a realitást. Üres szlogenek helyett szembe kell néznünk a valósággal – teszi hozzá, és az nem más, mint hogy Európának az oktatásra, a kutatásfejlesztésre és a technológiai újításokra kell koncentrálnia.” A lap véleményírója szerint a brüsszeli politikusok saját karrierjük egyengetése miatt félnek a nehéz, de szükséges reformok bevezetésétől.

És végül: a francia Le Monde elismerően szól a párizsi kormány szerdai bejelentéséről, amely szerint 10 millió eurós kampányba kezdenek a fiatalok felvilágosítása érdekében a kannabisz káros hatásairól. „Idejétmúlt a vita, hogy határt húzzunk a könnyű és kemény drogok között. Felvilágosítani és nevelni kell, illetve segíteni azokat, akik szabadulni kívánnak a függéstől. A politikusok eddig vagy közönyt vagy tehetetlenséget mutattak, ideje cselekedni, de nem ártana, ha az Egészségügyi Minisztérium programjába az ifjúságért felelős tárca is bekapcsolódna – írja a lap.

(BBC)

Comments are closed.