MNO

Amerikai fenyegetés a Föld diktátorainak

Német lapok szemléje

2005. február 3. 9:31

Keresztes Lajos

George Bush elnöki beszédében kijelentette: Irán a terrorizmus legnagyobb állami támogatója, ám ha az iráni nép a szabadságért fellázad, Amerika az ő oldalukra áll – írja a Focus. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a német szövetségi elnök Izraelben tett látogatásáról tudósít.

Focus (focus.msn.de)

A müncheni hírmagazinban Peter Gruber Bush sugárzik a magabiztosságtól című írásában értelki az amerikai elnöknek a nemzet helyzetéről mondott beszédét. Mivel szinte minden nagyobb televíziós társaság közvetítette az elnöki beszédet, ezért szinte lehetetlen volt a showműsor jellegű fellépés elől elmenekülni. Néhány republikánus képviselő jól láthatóan tintába mártotta mutató ujját, hogy így is kifejezze szolidaritását az iraki választókkal és jelezze, támogatja Bush külpolitikáját.

Az 54 perces beszéd minden szavát és gesztusát háromszorosan tanulta be Bush, hiszen mondatának és mozdulatának az elnök eltökéltségét kellett hangsúlyoznia. Bush nagyívű bel- és külpolitikai tervekkel hozakodott elő. Milliók nyugdíjellátását kívánja részben privatizálni, alkotmányosan kívánja védeni a házasságot, mely csak nő és férfi között jöhet létre és ezzel tiltani szándékozik a homoszexuálisak házasságát.

Korlátozni kívánja az örökítő anyag kutatását, konzervatív bírákat kíván kinevezni, az “élet kultúráját” és nem az abortuszokat szándékozik támogatni, de legelőször is Amerikát a terrortól kívánja megszabadítani: – Addig támadunk, ameddig a harcban nem győztünk – mondta félreérthetetlenül.

Hatvanszor szakította félbe a taps a beszédet, bár gyakran csak a republikánusok fejezték ki így tetszésüket, míg a demokraták tüntetően hallgattak. Sőt, amikor például Bush a nyugdíjrendszer módosításáról szólt, akkor a demokraták padsoraiból ellenséges közbekiáltások is hallatszottak. A beszéd vége előtt Bush még könnyezett is, amikor egy iraki női választót, valamint egy Irakban elesett katona szüleit köszöntötte. A két nő belsőséges átölelése, melynek sorrendjét sem bízta a véletlenre a Fehér Ház, azt kívánta kifejezni, nem véletlenül esett el immár 1400 katona Irakban.

– A szabadság történetének vagyunk a tanúi – közölte Bush, majd megfenyegette a Föld diktátorait és zsarnokait. Az elnök külön foglalkozott Szíriával és Iránnal, mivel Damaszkusz engedélyezi, hogy a terroristák az ország területén tevékenykedjenek. Bush szerint “Irán ma a földön a terrorizmus legnagyobb állami támogatója. Majd az iráni néphez fordulva kijelentette: “amennyiben önök a szabadságukért fellázadnak, úgy Amerika az önök oldalára áll.

Bush végül úgy vélte, hogy egy mesterségesen megállapított kivonulási határidő csak a terroristákat erősítené, ezért az amerikai egységek addig maradnak Irakban, amíg el nem végezték feladatukat.

A CNN a beszédet követő villámközvéleménykutatása szerint a megkérdezettek 60 százaléka nyilatkozott kedvezően a Bush beszédről, ami érezhető növekedést jelentett a 2004-es 45 százalékkal szemben.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilap Nincs megbocsátás és nincs pardon című írásában számol be a német szövetségi elnök Izraelben tett látogatásáról, amely a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 40. évfordulója alkalmából történt. Horst Köhler szövetségi elnök a Knesszet előtt mondott beszédében Németország Izrael iránti felelősségét hangsúlyozta, egyúttal biztosította a hallgatóságát, hogy a szövetségi köztársaság soha- sem fogja elfeledni, vagy emlékezetéből kitörölni a németek által a múltban elkövetett bűnöket. – Meg szeretném itt erősíteni: a shoáért érzett felelősség része a német identitásnak – mondta Köhler jeruzsálemi beszédében.

Az izraeli kormányfő előzőleg “kíméletlen harcot” követelt az antiszemitizmus ellen. A Knesszet előtt mondott beszédében Sharon kifogásolta a zsidóellenesség növekedését. Kifejezetten megköszönte a német elnöknek a biztonsági kérdésekben történt, valamint a fogolycserékben mutatott német közvetítést. – A holokauszt után 60 esztendővel a gyilkosságok miatti fájdalom nem csökkent a zsidóságban – hangsúlyozta. Hozzátette: nem lehet megbocsátani, amit a németek a zsidók ellen elkövettek.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.