Panoráma
Nyomozást rendelt el a katonai ügyészség Charles Zentai ellen
2005. február 1. 20:24
A magyar származású, Ausztráliában élő férfit a Simon Wiesenthal Központ azzal gyanúsítja, hogy 1944-ben részt vett egy 18 éves zsidó fiú meggyilkolásában. Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal központ igazgatója szerdán tárgyal Zentai ügyéről az Igazságügyi Minisztériumban.
Nyomozást rendelt el a katonai ügyészség Charles Zentai, Ausztráliában élő, feltételezett náci háborús bűnös ellen – a nyomozás megindításáról Ács Tibor, a katonai ügyészség szóvivője.
A szóvivő hozzátette: a katonai ügyészség a büntető törvénykönyv egyéb háborús bűntettről szóló 165. szakasza alapján rendelte el a nyomozást.
A magyar származású, Ausztráliában élő férfit a Simon Wiesenthal Központ azzal gyanúsítja, hogy 1944-ben részt vett egy 18 éves zsidó fiú meggyilkolásában.
Ács Tibor szerint a nyomozás két hónapig tart majd, ennyi idő áll rendelkezésre a bizonyítékok összegyűjtésére és megismerésére. Mivel Ausztráliának van Magyarországgal kiadatási egyezménye, Charles Zentait kihallgathatja gyanúsítottként a katonai ügyészség – tette hozzá. „Ha úgy látjuk, hogy tényleg bűnös, akkor vádat emelünk a bíróságon” – mondta Ács Tibor.
A katonai ügyészség szóvivője szerint az eljáráskor nem kötelezi őket az a tény, hogy a Simon Wiesenthal központ már nyomoz Charles Zentai ügyében.
A közvetlenség elvét kell követni. Az eljáró büntetőhatóságnak közvetlenül kell megvizsgálnia a bizonyítékokat, nem hagyatkozhat más szervezet irataira – mondta Ács Tibor.
A Perthben élő Charles Zentai nyomára a Magyarországon tavalyjúliusban beindított Utolsó Esély művelet keretében bukkantak a jeruzsálemi Wiesenthal-központ nácivadászai.
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal központ igazgatója szerdán tárgyal Zentai ügyéről az Igazságügyi Minisztériumban.