MNO

Körmendy Zsuzsanna: Elkötelezett közönség

2005. február 2. 12:13

MNO

Körmendy Zsuzsanna: Most a hetilap – az ifjú Rényi hangján – azt üzente ezeknek az öregeknek, akiknek sorsuk arcukra volt írva, hogy erre a megemlékezésre egy magára valamit is adó komoly ember, az “elkötelezett közönség” (sic!) el se ment. Mennyi lenézés, mennyi embergyűlölet, mennyi közöny, mennyi ostobaság van ebben a kijelentésben! Ezzel a pökhendiséggel leginkább azokat a túlélőket alázta meg, jobbára hetven-nyolcvan éves zsidó embereket, akik bőrig áztak ott az esőben, pedig csak a szívüket jöttek megfürdetni.

A cikkíró szerzőpáros – megidézve többszörösen a régi, Rényi-féle népszabadságos idők szellemi diktatúráját – nem átallja megjegyezni, hogy “a holokauszt ügyében elkötelezett közönség nagy része távol tartotta magát a jobboldali egyoldalúságairól ismert Terror Házától, de a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely iránt is kialakult egyfajta előzetes bizalmatlanság, elsősorban a helyszín megválasztása és a nyitókiállítás körüli éles polémiák következtében”. Lefordítom magyarra: ti jobboldaliak, akármit tesztek, egy szavatokat sem hisszük el. Szórjatok hamut a fejetekre, verjétek bűntudattal a melleteket, még akkor is, ha húsz évvel a történtek után születtek azok a fiatal történészek, akik ezen a kiállításon hónapokig dolgoztak.

(Magyar Nemzet, 2005. február 2.)

Comments are closed.