2005. február 4. Péntek
Ráhel, Csenge 2005/5
2005. február 02.
2005/5
Köztünk szólva
Bácskai szita
– ÍGY KEZELD AZ ÜGYNÖKÖDET Közélet
Álomhatár fölött
– SZALAY-BERZEVICZY ATTILA A BUXRÓL
Alkotmányozó blöff?
– KÉTHARMADOS HIBALISTA
Vasfegyelem
Pesti licit
Polgári Heti hetes
Egy levél
Második start
– LAMPERTH MÓNIKA A GYORS PÁLYA ELŐNYEIRŐL
Szómágia Háttér
A Seuso-labirintus
– PÉNZ BESZÉL, KATI HALLGAT
Világbor Egerben Mostanában
Hidegség Kultúra
A panoptikumon túl
Betondzsungel
A fájdalom embere
Az ifjú Churchill kalandjai
Nagy Könyv
A bölcsek követei
– DEÁK PÉTER EGY JOBB VILÁG ESÉLYEIRŐL
Magánfilmtörténet
– MAKK KÁROLYÉLETMŰVE
Képes vagyok újrakezdeni
– BÁN FERENC A ZÁRT TEREKRŐL E-világ
Házhoz jön a hivatal Pesti korzó
Duna-korzó Anno
Ezt kérdeztük 1993-ban Glóbusz
Palesztin szivárvány
Mozaik Európa
Európai útlevél
Filmeka dobozban Autótükör
Bűvös kocka Levélhullás
Olvasóink írták
Utolsó oldal
Lapszemle
Polgári Heti hetes
2005/5 – Közélet
Nagy József
Kerényi Imre a polgári körök egyik fő zászlóvivője, nagygyűléseik koreográfusa. Ám mostanában egyre kevesebbszer számítanak ötleteire, néhány hónapja pedig a Hír TV-től is eltanácsolták. De ő nem adja fel: a múlt pénteken a Polgárok Házában rendezett szórakoztató előadást.
Sose tudjuk meg, azok voltak-e többen, akik önfeledt tapsolásért, a „de jól megmondta” élményéért nézték vasárnap esténként Kerényi Imre Szerintemjét a Hír
TV-n, vagy azok, akik úgy jártak, mint az ajtórésen horrorfilmre leső kisgyerek, hogy menekülne, de földbe gyökerezik a lába.
Aki egyik kategóriába sem tartozik, annak elmondjuk, hogy a neves színrendező az említett csatornán hétről hétre aktuális híreket kommentált viccesen. Egészen tavalyig, amikor is tulajdonost váltott a Hír TV, és elindult a személyzeti lavina. Előbb Borókai főszerkesztő távozott önként, aztán a hírigazgató és számos képernyős is, köztük a döbbenetfrizurás Pörzse Sándor és Kerényi Imre – utóbbiakat küldték. A Szerintem még a mérsékelt jobbon is sok vitát váltott ki, így senki sem csodálkozott a rendező menesztésén. Ráadásul mostanában – politikai és hőmérsékleti okok miatt – ritkulnak a polgári körös nagygyűlések, ahol a Madách Színház főigazgatását szintén nem önként elhagyó direktor kiélhetné ambícióit.
Tiszta fizika, hogy a lefojtott erők előbb-utóbb a felszínre törnek – így volt ez a most hatvankettedik évét taposó, ám jó ötvenesnek kinéző Kerényi esetében is. A helyszín a jelentős részben az ő korteskedésének köszönhetően felépült Polgárok Háza, a nem éppen polgári „nyóckerben”. (Parkolási lehetőség a Visi utcai épület előtt, értéket ne tessék a kocsiban hagyni.) Kerényi ide álmodta a Szerintem folytatását, amelynek új címe: Szerintünk. Azért a többes szám, mert a direktor állandó segítőnek, ahogy derék polgári köröshöz illik, hozott magával még egy embert, Szentmihályi Szabó Pétert.
Nevezett úr író és költő. Volt könyvszerkesztő, a Boross-kormány idején a külügy sajtóosztályát vezette, Orbán alatt MIÉP-es delegáltja a rádiókuratóriumnak, 2002-ben csurkista országgyűlési képviselőjelölt. Hajdanán KISZ-titkárkodott az írószövetségben, a hetvenes évektől a rendszerváltásig alig akadt év, hogy a kommunista kultúrpolitika ki ne adatta volna egy-egy kötetét. A piacgazdaságban aztán ritkultak az Sz. Sz.-könyvek, a szerző inkább a Demokrata című hetilapban publikál.
Őt találta hát foltjának (zsákjának?) az a Kerényi Imre, aki a kilencvenes évek elején meggyőződéses liberálisként az MDF kormányzati önkénye ellen tiltakozva aláírta a Demokratikus Chartát – néhány hónappal korábban, mint hogy Szentmihályi Szabó a Jeszenszky Géza vezette Külügyminisztérium állományába lépett volna. Vadkeleti eklektika. De a lényeg, hogy most közös platformon árulnak.
Sajátos gesztussal Kerényi azt utánozza Szerintünkjében, amit a legjobban utál: a Heti hetest. Hét méltán ismert és méltán kevésbé ismert jobboldali civil ül a nagyterem közepén – hat férfi, egy nő, ahogy kell -, s híreket kommentál. Jáksó szerepét a már említett Pörzse Sándor viszi. Ő szólítja színre a többieket: Kerényit, Szentmihályi Szabót, Koltay Gábor filmrendezőt, a szobrász Melocco Miklóst, valamint egy ügyvédet és egy hölgyet. Utóbbi kettő nevét sajnos elfelejtettük, föl se írtuk. Pedig illett volna, de be kell vallanunk, nem volt olyan a helyzet, hogy csak úgy jegyzetelgessünk. A közönség felismerte kétfős stábunkat, s hamar körbeért, hogy „az ellenség keze betette a lábát”. Az est háziasszonya, Szentmihályi Szabó Ilona köszöntőjében közölte, „ellenség van köztünk, álljon fel, ha van bátorsága”, majd piros lapot mutatott felénk. Egyszóval, még tollal sem kívántuk provokálni az egybegyűlteket. (Akit érdekel, most pénteken este héttől megtekintheti az előadást, hiszen a múlt heti csupán főpróba volt.)
Pörzse azzal kezdi, hogy „melyik is a számítógép agya, a szoftver vagy a hardver?”, majd rövid tűnődés után a szoftvert választja. Nagyot kacagunk azon, hogy anyósa Turcsánynak ejti Gyurcsányt, és akkor sem reggelizne a kormányfővel, ha neki fizetnének 35 ezer forintot. Később megtudjuk a riportertől, hogy az országot egykoron „harmadrendű” magyarok irányítják (neki is érik a MIÉP-listás hely), s azt is, hogy nem szeretné, ha a gyerekei „palesztinok lennének a saját hazájukban”, és „kővel dobálóznának”. Az „egyre rosszabb a népességen belüli arány” megjegyzésre felkapjuk fejünket, pláne amikor azzal tetézi, „a cigányok, vagy bocsánat, a romák, így kell mondani ugye, szaporodnak”. „Négy-öt gyereket szülnek, egyébként helyesen” – ezzel tompít. Annyit még tőle, hogy „a magyar határ a Kárpátok gerincén húzódik”.
Terítékre kerül Koltay Trianon-filmjének sorsa. Fáj a csapatnak, hogy idehaza egyetlen tévécsatorna sem sugározta az alkotást, „még az a Duna Televízió sem, amely nem is létezne, ha nem lett volna Trianon” (Koltay). Szerencsére legalább egy román adó tervezi a vetítést. Jó lesz.
A kettős állampolgárságól szóló népszavazás fájó seb, joggal, Kerényi megmondja, hogy mindössze másfél millió magyar ember él az országban, a többi csak magyarul beszél. És az MSZP nemzetáruló. De az SZDSZ a fő ellenség. Apropót a párt drogról, abortuszról, eutanáziáról és homoszexualitásról szóló kampánya szolgáltat a Visi utcában. Annak idején a hétfős Szerintünk-csapat nőtagja – nevezzük helyi Hernádinak (hH) – szervezte az ellenkendermagos tüntetést a Vörösmarty térre, ahol sípolással fojtották a szót a drogliberalizációért demonstrálókba, Jancsóba, Konrádba. Ezt büszkén újságolják is. Azt már nem, hogy leköpdösték a majdnemszónokokat. A sípokat hH vásárolta, ötvenezer forintért, s szerzett ezzel a Szerintünk székébe röpítő érdemet. A hölgy úgy véli, az SZDSZ megcélozta a drogosokat („dragosokat”, így mondja), akikből ma már annyi van hazánkban, hogy a pártot könnyedén bejuttatják az Országgyűlésbe. Szörnyülködünk.
Az előjelzésre, miszerint az abortuszok miatt 2050-re 6-7 millióan leszünk, úgy reagál, hogy „az egyik fele dragos lesz, a másik meg rájuk szavaz”. Csak azt nem értjük, az igaz magyarok addigra hová tűnnek.
Az azonos neműek házassága kerül szóba, valaki bedobja, hogy az „ilyenek” némelyike nem átallana gyereket örökbe fogadni. „Szüljenek maguknak” – szól a nép hangja, Kerényi fennhangon ismétli.
A feszültséget a Hacsek és Sajóra hajazó Honffy és Tacho- (ejtsd honfi és tahó) jelenet oldja a két főszereplő előadásában, amelynek végén Kerényi önkritikusan megjegyzi, „jobb lett volna színészekkel”.
Jó ideje tart a műsor, amikor egy néző bekiabál: „Halljuk Melocco Miklóst!” A szobrász Kerényire mutatva azt mondja, hogy „támogatom ezt az embert, de sok mindenben nem értek vele egyet”. Megjegyzi, igaza lehet Malgot Istvánnak. (Aki ugye többek között azt írta nyílt levelében, hogy „kétes szándékú provokátorok váltak a nemzeti tömegmozgalom mártírjaivá, üvöltöző demagógok kompromittálták nemzeti jelszavainkat, köpönyegforgató bértollnokok találták meg a haza lánglelkű messiásaiként gyümölcsöző új szerepüket”.) Melocco akkora vastapsot kap, mint aznap este senki más. A közeg vagy nem olvasta a Malgot-írást, vagy nem értjük a reakciót.
Aztán a szobrász fogja kabátját, illetve nem kell fognia, mert le se vette, s elsiet, mert dolga van, megértjük. Mindenki más marad, s büntetésből Esztergályos Cecília tolmácsolásában hallgatják meg Márai Novemberét, egy Kerényi-verset a Heti hetes szereplőiről, valamint Szentmihályi-strófákat A pápai gyerek címmel (a refrént, „Gyurcsányból nem lesz pápa”, a közönség kórusban szavalja).
Amúgy nincs semmi különleges ebben az egészben, cigányozást, buzizást, palesztinozásba öltöztetett zsidózást hallani utcán, buszon, még az itt hőn gyűlölt kereskedelmi csatornákon is – miért pont a Polgárok Háza kétszáz fős nagytermében lenne ez másként? Kétszáz fő, igen, nem több. És senki nem rekedt az utcán.
A kiírás szerint: „A Szerintünk díszelőadására a hatvanharmadik alkalommal – a parlamenti választások kampánycsendje előtti estén – valószínűleg 2006. április tizennegyedikén pénteken hét órakor kerül sor. A Szerintünk a választási győzelem után műfajt vált. Felemeli a belépődíjat, és a továbbiakban a választásokon diadalt aratott polgári oldal prominenseit gúnyolja majd végtelen szeretettel.”
Jól kinéznek.
1023 Budapest, Bécsi út 3-5. Tel.: 335-1481, 335-1482, Fax: 335-1480 Email: [email protected]
IMPRESSZUM – MÉDIAAJÁNLAT