Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Bácskai Tamás bevallotta ügynökmúltját

2005. január 31. (3. oldal)

Laczik Erika

Bácskai Tamás nemzetközi hírű közgazdász, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa szombati írásunk után elismerte, valóban jelentett a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálatának. A hír „igaz, de sok minden a szövegkörnyezetéből kiragadva nem ugyanazt jelenti” – nyilatkozta a kutató.

Bácskai Tamás az MTI-nek azzal indokolta együttműködését a szolgálattal, hogy az 1956. október 23-i tüntetésen és annak előkészületei során „teljesen véletlenül, nagyon radikálisan jobboldali műegyetemi környezetbe” került. Ott „olyan erőteljes antiszemita jelszavak voltak”, hogy úgy érezte, „ez vissza fog menni valami olyan ’44-es folyamatba”, s arra a következtetésre jutott, „meg kell őrizni azt, ami van, mert életveszélyes helyzet alakul ki zsidók számára”. Hozzátette, kiszolgáltatott helyzetben volt, mivel húga a forradalom után a romániai Snagovba került fogságba. „Nem láttam még be, hogy a rendszer hova vezet, azt hittem, hogy reformálható” – mondta el.

Nehezen értelmezhetővé teszi a volt besúgó magyarázatát, miszerint „erőteljes antiszemita jelszavak” miatt döntött az állambiztonsággal való együttműködésről az a tény, hogy a munkadossziéja alapján rendszeresen jelentett apjáról, testvéréről és annak férjéről, felesége szüleiről, rokonairól és barátaikról is. Csakúgy, mint első neje családjáról, továbbá számos, ma egyértelműen a baloldali-liberális vonalhoz sorolt értelmiségiről. Ez a dosszié jól használható forrása lehetett a forradalom megtorlásának. Bácskai „mulatságos dolognak” nevezte, hogy lapunk nem említette meg: 1992-97 között tagja volt a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának. Korábban leírtuk, a hálózat ügynökei 1990 után számos médium szerkesztőségébe fészkelték be magukat.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.