Forrás: MNO„Azért vagyok zsidó, mert voltam Auschwitzban”
Kertész Imre szerint Európa csak egy keret
2005. január 28. 10:21
Keresztes Lajos
„Létezik Európában a zsidóság új formája: zsidók, akik csak a nürnbergi faji törvények és a holokauszt által váltak zsidóvá. Én sem vagyok vallásos zsidó, nem ismerem a zsidó kultúrát és a nyelvet, s nem vagyok cionista. Csak azért vagyok zsidó, mert voltam Auschwitzban. Azonban semmilyen identitásom nincsen” – mondta Kertész Imre író a Der Tagesspiegel című napilapnak.
Der Tagesspiegel (tagesspiegel.de)
A berlini napilap a német holokauszt emléknap alkalmából Kertész Imrével készített interjút A holokauszt csinált belőlem zsidót címmel.
Létezik Európában a zsidóság új formája: zsidók, akik csak a nürnbergi faji törvények és a holokauszt által váltak zsidóvá. Én sem vagyok vallásos zsidó, nem ismerem a zsidó kultúrát és a nyelvet, s nem vagyok cionista. Csak azért vagyok zsidó, mert voltam Auschwitzban. Azonban semmilyen identitásom nincsen. Mindig ott éltem, ahol szokatlan volt, ahol otthontalan lehettem. Ezért az európai közösséget éppen nekem találták ki. Annak ellenére, hogy Amerikát is szeretem, ez az Európa számomra az egyetlen tér. Semmilyen identitás, csak egy keret – vélekedett Kertész Imre.
Rheinischer Merkur (merkur.de)
A keresztény hetilapban Klaus Huwe Limbach asszony Párizsban Goethével ügyetlenkedett című írásában kel ki a Goethe Intézet vezetőjének a kollektív bűnösség eszméjét képviselő tézisei ellen.
Az egykori radikális baloldali alkotmányjogász, Jutta Limbach, akit SPD párttagkönyve a Goethe Intézet igazgatói székébe juttatott, Franciaországba utazott, hogy kedvet csináljon a német nyelv elsajátításához.
Mi, németek- mondotta Limbach, inkább az angolt használjuk, hogy így demonstráljuk nyitottságunkat, műveltségünket és modernitásunkat, valamint a nemzetiszocializmustól való immunitásunkat.
Miközben Marcel Reich-Ranicki arra bátorította a szövetségi elnököt, hogy szálljon szembe az izraeli politikusok azon követelésével, hogy a Knesszetben angolul beszéljen, addig német kultúra külföldi népszerűsítésére létrehozott Goethe Intézet elnöke újra fényesíti a kollektív bűnösség, már berozsdásodott legendáját.
Ahelyett, hogy kiegyensúlyozott képet nyújtott volna a háború utáni történelemről az egykori „68-as aktivista, a német múlt torzképét tálalta fe, miszerint csak a „68-as diákmozgalom után kezdődött meg a szembenézés a nemzetiszocializmussal. Lehet, hogy Limbach asszony időszámítása 1968-ban kezdődik, de a leleplező erejű könyv, Eugon Kogon SS állama már 1947-ben már magas példányszámban megjelent – írja a lap.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilapban Eckhard Fuhr a történész Ulrich Herberttel beszélget a holokauszt háború utáni történettudományi értelmezéséről. Herbert azzal a tézissel áll elő, miszerint a „68-as diákmozgalom fellépése inkább hátráltatta, mint segítette a zsidóság meggyilkolásáról folytatandó vitát:
„Az ötvenes években a háború végén 15-16 éves generáció már követelte a vitát a tömeggyilkosságokról. Ők pontosan tudni akarták, hogy valójában mi történt. A hatvanas évek végén már az volt az álláspontja a baloldali fiataloknak, hogy nem lehet csak Auschwitzról beszélni, hanem napvilágra kell hozni az összefüggéseket a fasizmus és a kapitalizmus között. Ez a történelmi eseményekkel való szembenézést hosszú ideig hátráltatta, sőt talán végleg ellehetetlenítette” – vélekedett a lapban.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilapban Patrick Bahners Az elfojtás mítosza című írásában bírálja a Német Történeti Múzeumban Auschwitz felszabadításának évfordulója alkalmából megrendezett, Nemzetek mítosza:1945 – Az emlékezés arénája című kiállítást.
A kiállítás céljai között szóba került a nemzeti történeti mítoszok felváltása, hiszen állítólag mindenütt úgy ábrázolják a történelmet, hogy az adott nép hősiesen ellenállt, vagy legalább összeszorított foggal kitartott a német megszállás idején.
Így vált az olasz ellenállás például az országegyesítéssel hasonló léptékű cselekedetté. Ugyanakkor maga a kiállítás is megteremti saját mítoszát, az emlékezés univerzalizálását. A tudományos tanácsadó, Etienne Francois szerint mindenki, leszámítva néhány hiperkritikus történészt, csak mítoszokat gyárt, hogy saját felelősségét csökkentse e felfoghatatlan bűnben. Ilyen enyhítő körülménynek szánják a németek például az 1944. július 20-i, Hitler elleni merénylet résztvevőit is. Pontosan Francois megvető ítéletének könnyedségében érhető tetten a holokauszt emlékezés hegemóniája. Hiteltelennek akarja látni a német ellenállást, mert valamiért tudni véli, a július 20-i akció résztvevői is tömeggyilkosok voltak.
Francois kemény kritikával szól a második világháborúban a Szovjetunió által megszállt országokról, amelyek szerinte 1989 után először nacionalistává váltak, és csak most tanulják az emlékezés nyelvét. Bahners szerint bosszantó, hogy Francois ezen országokban a háborús áldozatokat és a szovjet megszállás alatt szenvedőket, valamint utódaikat általánosító módon azzal vádolja, hogy nem néztek/néznek szembe kellően kritikusan saját múltjukkal. Bahners utal arra, hogy a Szovjetunió által egykor megszállt országok polgárai szenvedésükkel az egységesedő holokauszt emlékezés vesztesei közé tartoznak.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005
