Forrás: Magyar Rádió

„Washington megemészthetné végre, hogy Iránnak nincsenek támadó szándékai”

Elhangzott 2005. január 23-án

2005. január 28., péntek 9:12

599 olvasás

Amerikai lapok írták, hogy a washingtoni hadügyminisztériumban és más kormányzati intézményekben terveket dolgoznak ki Irán elfoglalására, a hivatalosan deklarált cél az atomprogram leállítása. De valóban olyan veszélyes ez a nukleáris fejlesztés, amely az egész világot fenyegeti?

Zsidók Iránban – kényes téma, legalábbis nemzetközi politikai összefüggésben. Izrael és az Egyesült Államok szerint az iráni rendszer valóságos elnyomó volta egyebek között a Perzsiában több ezer éve élő zsidóság jelenlegi helyzetében érhető tetten. Az egyik zsinagógában imádkozó fiatal zsidó mondanivalójának lényege, hogy zsidók, keresztények, örmény és szír katolikusok inkább számítanak kiváltságosnak ebben a társadalomban, mintsem hogy elnyomottak lennének. Vallásuk okán képviseletük lehet a parlamentben, ezenkívül praktikus előny, hogy a zsidók és az örmények fölmentést kaptak ama regula alól, hogy a nőknek és a férfiaknak külön-külön kell ülniük a nagy ünnepeket. Egyébként pedig, noha az iráni rendszer tényleg keményen cionista és Izrael-ellenes, ám ez a hozzáállás a legcsekélyebb antiszemitizmussal sem párosul.

Minderről azért fontos most elöljáróban említést tenni, mert Iránban, ha valami a térségben példátlan módon létezik, akkor az a muzulmán többség toleranciája a nem muzulmánokkal szemben. Egy rendkívüli módon előítélet-mentes világ, amely nagyon-nagyon sok mindenben ellentétes azzal, aminek különösképpen Amerikában beállítják. A kritikusok azonban nem hazudnak, nem tévednek, amikor regisztrálják a nőkkel szembeni föltűnő megkülönböztetést, hogy egy nő, vagy egy kilenc évnél idősebb lány, legyen az iráni vagy külföldi, köteles magát alávetni a vallási vezetés utasításának, köteles fejkendőt vagy csadort hordani, egy nő a buszon csak a hátsó részen foglalhat helyet, a metrón külön kocsiban kénytelen utazni, nyilvános helyen, utcán és vendéglőben köteles a térdet eltakaró ruhadarabot hordani. Még a sípályákon is elkülönítik a nemeket: női felvonó és férfi felvonó, külön lejtő hölgyeknek, külön uraknak.

De mégis, a tény, hogy a síelés és az ahhoz tartozó ruha és fölszerelés, divatozás rendkívül elterjedtté vált, hogy az utcák tele vannak gördeszkázó, görkorcsolyázó fiatalokkal, és persze a világ minden részéről importált és helyben gyártott autókkal, aztán amerikai stílusú gyorséttermekkel. A bevásárlóközpontok üzleteinek választéka és fényessége semmiben sem különbözik a Nyugatétól, a csador alatti és az elterjedt házibulikon nyíltan viselt női ruhák merészek és a legutóbbi nyugati divat szerint szabták őket, és mindeközben virágzik a kortárs képzőművészet és egyre kevesebb cenzúrának van kitéve a nagyszerű iráni filmművészet. Nos, mindez azt jelzi, hogy ez azért nem az a világ, amit az amerikai életmódot hirdető óriásplakátok mellett látható Komeini ajatollahot ábrázoló portrék sejtetnek, vagy éppenséggel amit Condoleezza Rice kinevezett amerikai külügyminiszter a minap mondott. Ő ugyebár a világ egyik legelnyomóbb rezsimjének minősítette az iránit. Nos, ezt azért az iráni rendszer helyi ellenfelei is kikérik maguknak.

Ali Jazdi, aki az 1979-es forradalom után egy ideig Irán külügyminisztere volt, jelenleg a Szabadság Mozgalom nevű ellenzéki tömörülés egyik élharcosa nem ért egyet Condoleezza Rice véleményével, szerinte az iráni rendszer nem nevezhető elnyomó rezsimnek abban az értelemben, ahogy például az Iránnal egy lapon emlegetett Észak-Korea, vagy amilyen mondjuk Szaddám Huszein diktatúrája volt. A szabadságjogok és a demokrácia iráni helyzetét ahhoz kell viszonyítani, hogy huszonöt évvel ezelőtt egy klasszikus forradalom zajlott le itt, amelynek nyomán minden tekintetben egy rendes demokráciának kellett volna kialakulnia. Mármost ehhez, továbbá a nép kulturális szintjéhez, hagyományaihoz, történelmi fejlődéséhez képest a jelenlegi rendszer nem demokratikus, mert a hatalmon lévő kormányzat mellett párhuzamosan létezik egy önmagát mindenek fölöttinek nyilvánító vallási, síita muzulmán papok által képviselt hatalmi gépezet, amely minden demokratikus törekvést megvétózhat, parlamenti döntéseket vonathat vissza, bebörtönöztetheti a másként gondolkodókat, mondván, hogy azok a nép ellenségei – mondta Ali Jazdi, aki szerint a lényeg abban húzódik meg, hogy az iráni nép több szabadságot és igazi többpártrendszert akarna, pontosabban mindazt, amit az alkotmányba belefoglaltak. Ámde a jelenlegi vallási, ideológiai, politikai vezetés megsérti magát az alkotmányt, Irán alkotmányos demokráciaként kellene, hogy működjön, merthogy ez volt a forradalom eredeti célja.

Nem osztja ezt a véleményt Ali Akbar Salehi atomtudós, professzor, akit a Der Spiegel című hetilap tavaly az iráni atomprogram háttérirányítójának minősített. Ő azt mondja, hogy az ellenzékiek és a külföldi kritikusok tévednek, amikor azt hiszik, hogy a vallási vezetés ebben az országban korlátlan hatalommal bír, holott a különböző hatalmi testületek folyamatos konzultációin és konszenzusra törekvésén alapul minden nagy döntés, más szóval Irán nem tekinthető másnak, mint egy iszlám hagyományokon nyugvó demokráciának.

Törekszik-e Irán arra, hogy tömegpusztító fegyverek birtokába kerüljön? Az atomtudós és volt diplomata szavai szerint Irán sem világi, sem vallási alapon nem akarhat tömegpusztító fegyverekhez jutni. Ami a vallást illeti: nos, az egyes számú vezető elvi, ha úgy tetszik, ideológiai alapon és az iszlám tanításai alapján egyszer s mindenkorra megtiltotta, hogy az országnak ilyesfajta támadóeszközei lehessenek. Másrészt Iránnak jól felfogott geopolitikai érdeke, hogy ne tegye magát fölöslegesen támadhatóvá, ha egy ország nukleáris fegyverre akar szert tenni, azzal csak ellenségeket toboroz maga körül, izzítja saját környezetét. Harmadrészt, egyetlen más ország sem engedett területére annyi ellenőrt és annyi helyszíni ellenőrzést, mint amennyit Irán lehetővé tett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség számára.

Ez a szervezet, amelyben éveken át éppen a most nyilatkozó Ali Akbar Salehi képviselte Iránt, a múlt héten már le akarta venni az Irán-dossziét a napirendről, mondván, hogy alaptalan a félelem az állítólagos iráni atomfegyver-programtól, de az amerikaiak ezt egyszerűen nem hagyják. Salehi úr természetesen nem cáfolta, hogy országának komoly, békés célú energiatermelést szolgáló tervei vannak a saját maga által továbbfejlesztett nukleáris technológiában. Hogy egy olajgazdag országnak miért kell ambiciózus terveket szőnie az atomenergiában? Nos, erre a kérdésre Salehi azt mondja, hogy ugyanezt a kérdést miért nem teszik föl az amerikaiak soha Oroszországnak, Kanadának, Mexikónak vagy éppenséggel saját maguknak, hiszen ezen országok mindegyike dúsgazdag olajban, és mégis fejleszti a nukleáris technológiát ugyanazon a jogon, mint bármely más állam a világon.

Egyébként pedig, még a sah idején az amerikaiak erőltették Iránban, hogy építsen csak nukleáris erőműveket. Az Irán számára kidolgozott harminc évvel ezelőtti amerikai tervek ötször annyi atomenergia-termelését irányozták elő, mint amennyit a következő 10-15 évben mi akarunk megvalósítani – mondta a tudós. Az atomenergia előtérbe kerülése – tette hozzá – azzal is magyarázható, hogy Iránnak ehhez megvan a megfelelő mennyiségű, más célra nem is használható urániuma, és ez még olcsóbbá teszi a nukleáris energia helyi előállítását. Az atomerőművek révén egyrészt függetlenebbé lehet válni az olajtól, az atom által kiváltott olajat pedig exportálni lehet, más szóval az iráni atomprogram gazdaságossága kétségbevonhatatlan.

Washingtonban végre el kellene fogadni, hogy Iránnak a térség békéje az érdeke, hogy ugyanúgy ellenségének tekinti a terrorizmust, mint Amerika, hogy semmi köze sincs az al-Kaidához vagy bármely más Nyugat-ellenes terrorszervezethez. Meg kellene végre Amerikában emészteni, hogy Iránnak nincsenek támadó szándékai sem a közvetlen környezetével szemben, sem Izraellel szemben, és nincs szándékában tömegpusztító fegyvereket gyártani vagy vásárolni, hanem tartja magát az összes, azok terjedését tiltó nemzetközi szerződéshez – tette hozzá Ali Akbar Salehi, a kormányzattal szorosan együttműködő professzor, nukleáris szakértő és volt diplomata.

Zentai Péter (Teherán)