Forrás: MNO

“Ennél mélyebbre nem lehet süllyedni”

Ellenzéki nem a liberális tesztre

2005. január 25. 17:12

Ádám Kata – Udvardy Zoltán

Ennél mélyebbre nem lehet süllyedni – jelentette ki Mátrai Márta (Fidesz) az SZDSZ új, vitaindító internetes kampányával kapcsolatban. A szabad demokraták az egyházak támogatásával, a homoszexuálisok jogaival, az eutanáziával, az oktatással kapcsolatban fogalmazzák meg álláspontjukat. Csapody Miklós (MDF) úgy látja: az emberek unják az esélyegyenlősdit, míg Nyakó István (MSZP) nem foglalt állást.

Felháborítónak tartja az ellenzék az SZDSZ tegnap elindított internetes kampányát, melyben a szabad demokraták – állításuk szerint – fontos közéleti kérdéseket boncolgatnak, vitaindító céllal. A párt honlapjáról elérhető teszt kitöltője az SZDSZ válaszleveléből megtudhatja: az egyházak támogatását, a környezetvédelmet, az oktatást, az eutanáziát, a kábítószerezést és a homoszexuálisok jogait illetően mi az SZDSZ “határozott, liberális álláspontja”. Dióhéjban a következő: ugyanolyan adózási szabályok vonatkozzanak az egyházakra, mint a civil szervezetekre, az állam ne finanszírozza a hitéleti tevékenységet, a kábítószerfüggők gyógyítását viszont igen, legalizálni kellene a könnyűdrogokat, az azonos nemű párok házasodhassanak, s fogadhassanak örökbe gyermeket. A szemetelés ne legyen bűncselekmény, egy szülői pofon viszont a gyermek bántalmazásának minősüljön. A gyógyíthatatlan betegeknek legyen joguk az eutanáziához. Az SZDSZ álláspontja szerint egyébként Magyarország nem keresztény állam.

– Ennél mélyebbre nem lehet süllyedni – kommentálta a szabad demokraták vitaindító kampányát Mátrai Márta. A parlament szociális és családügyi bizottságának fideszes elnöke úgy véli: az SZDSZ ezzel az akcióval megsérti az egyázat és a családszerető embereket.

– A kisebbik kormánypártnak inkább a munkanélküliség megszüntetésével, az otthonteremtéssel, a kis- és középvállakozók, a mezőgazdaságból élők támogatásával kellene foglalkoznia, illetőleg elmozdítania a mélypontról a magyar gazdaságot. Ehelyett álságos és kezelhetetlen kérdésekkel kampányol – húzta alá a fideszes politikus, aki úgy véli: a liberális párt által indított vitába nem érdemes beszállni. – Azokkal a felvetésekkel, melyek az országot, az embereket, a családokat valóban érintik, vitába szállunk. Mint ahogy azzal kapcsolatban is, hogyan lehet a kormánypártok által kátyuba csúsztatott költségvetést megmenteni – tette hozzá. – Csakhogy az SZDSZ – a szocialistákkal együtt – mindent megtesz, hogy eltereljék a figyelmet az országot valóban sújtó gondokról. Ezekről kellene beszélni, nem az SZDSZ felvetéseiről, melyek véleményem szerint sem említésre méltók, sem vitaindítók, hanem komolytalanok, méltatlanok és megalázók, melyekre minden jóérzésű ember felkapja a fejét – szögezte le Mátrai Márta.

– Nem csodálkozom, hogy a “Magyarország keresztény állam” kijelentés ellentétes az SZDSZ álláspontjával, hiszen ez a fajta krisztianizmusellenesség, kezdetektől követhető megnyilvánulásaikban – vélekedett Csapody Miklós, a parlament vallásügyi bizottságának MDF-es tagja, emlékeztetve arra: azóta, hogy Antall József kimondta: “A keresztény Magyarországnak van jövője”, e mondatot az SZDSZ rendszeresen megpróbálja lejáratni, kiforgatni. – Pedig Antall nem tett mást, mint hogy a Szent István-i magyar állam örökségét képviselte. Nem kétséges, hogy Antall nem az itt élők hitéről, hanem erről az örökségről beszélt: mindazokról a szálakról, melyek a zsidó-keresztény tradíciókon keresztül Európához kötnek minket. Ebben az értelemben Magyarország igenis keresztény – hangsúlyozta a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezető-helyettese.

Az egyházakra vonatkozó, vitaindító kijelentésekkel kapcsolatban megjegyezte: Horn Gyula szocialista miniszterelnökként megkötötte a Szentszék és Magyarország közötti konkordátumot, s az egyházi intézményekre, azok önrendelkezésére ezek az elvek az irányadóak. – Ami a szexuális irányultság kérdését illeti: az emberek unják az esélyegyenlősdit. Vannak természetes dolgok, s ezek része a deviancia is, de nem a deviancia normatív. A homoszexualitás nem normatíva. Azt pedig még liberális szakemberek is elismerik, hogy a két férfi vagy két nő által nevelt gyermek deviánssá válik – mondta a politikus. A “szemetelés ne legyen bűncselekmény” kitételre vonatkozóan annyit jegyzett meg: ez ma sem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősül. -Az, hogy a szemetelés ne legyen erény, a civilizációs alapnormák kérdése – hangsúlyozta.

Nyakó István, az MSZP szóvivője pártja nevében nem határolódott el az SZDSZ álláspontjától, mindössze annyit jegyzett meg: a szabad demokraták honlapjának népszerűsítése nem feltételnül tartozik az MSZP feladatai közé, tartalmát nem minősíti, “mint ahogy ezt eddig sem tettük más pártok esetében sem” – mondta.

Kapcsolódó cikkekSZDSZ: szemetelni, drogozni nem bűn

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.