Forrás: Magyar Rádió

Einstein és isten viszonya – teljes szöveg

2005. január 25., kedd 15:16

167 olvasás

– 1905-öt annus mirabilisként, csodatevő esztendőként tartja számon a tudományos világ. Ki az a huszonhat éves fiatalember, aki ebben az esztendőben előáll egy elmélettel, olyan felismerésekkel, amelyek megbolygatják a világképet – sőt, lehet, hogy szétrobbantják, de mindenképpen arra kényszerítenek, hogy radikálisan új módon gondolkodjunk térről, tömegről, időről, energiáról, fényről.

Palló Gábor:- A kérdés önmagában előítéletes. Azt sugalmazza, hogy 1905-ben megszületett a speciális relatív elmélet, amely Albert Einstein nevéhez fűződik, aki valóban ekkor huszonhat éves, és azt gondolná az ember, hogy 1905-ben ez és csak ez született. Valójában nem igaz. Három alapvető cikke született Einsteinnek, ezért ez a csodálatos év.

– Van, aki ötről beszél.

– Három olyan van, amelyik teljes mértékben alapvető, és a gondolkodásunk legmélyét érinti. Nyilván a relativitáselméletről kell beszélni, mert az a leghíresebb. De mégis említsük meg, hogy ebben az évben jelentetett meg Einstein egy cikket a Brown-mozgásról. Ennek az elméleti elemzése segítségével Einstein nem kisebb problémához szólt hozzá, mint az atomok reális létezésének problémájához, amely a századforduló táján abszolút vitatott kérdés volt. A másik cikk, amelyik úgy hívnak, hogy a fényeleketromos jelenség elméleti tisztázása, amit elég könnyű megérteni: a fényeleketromosság az, hogy fényt bocsátunk valamilyen anyagra, és az elektromos áramot termel ennek hatására. Így nyílnak ki a fotocellás ajtók& az élet millió területén használják. Ámde az Einstein-féle magyarázat azért lényeges, mert ehhez a magyarázathoz olyan új elméletet alkotott, amely ismerős ma már a füleinknek, úgy hangzik, hogy fotonelmélet – a fényt olyan természetű dolognak képzelte el a magyarázat során, amely apró kis részecskékből áll, az atomokhoz hasonló kis részecskékből áll, ezzel tudta megmagyarázni a furcsa fényelektromos jelenséget. Ezt megelőzően a fényt hullámtermészetűnek gondolták egyértelműen és csak hullámtermészetűnek. Nem véletlen, hogy Einstein ezért kapta a Nobel-díjat 1921-ben és nem a relativitáselméletért, jól lehet a relativitáselmélet lett olyan híres, tehát a harmadik cikk lenne ez amire a kérdés vonatkozott, amelynek furcsa címe van. Nem az a címe, hogy a speciális relativitáselmélet, hanem hogy a mozgó test elektrodinamikája.

– Sokszor illették plágiumváddal Albert Einsteint, azt állítják, akik előhozakodnak ezzel, hogy lényegében a relativitáselmélet már készen volt, amikor egy merész elmevillanással, eszmevillanással ezt Eintstein megalkotta. Ott volt a küszöbön karnyújtásnyira az elmélettől Henri Poincaré, csak megtorpant, és nem vállalta, hogy az irdatlannak vélt mélység fölött átlendüljön. Einstein átlendült és átjutott a túlsó partra. Erről van szó?

– Pontosan erről van szó, az alapgondolat szinte készen volt. Van például olyan nagyon nagyon alapvető tudománytörténeti könyv, mint a Whitaker Éter és elektromosság története című könyve, amely a relativitáselmélet históriáját megírja Einstein nevének említése nélkül, és igazi kiváló könyv.

– Poincarét sem szívesen emlegette Einstein.

– Természetesen. Úgy gondolom, hogy egyrészt Einstein kidolgozta a relativitáselméletet az egész mechanikára, végiggondolta, hogy ennek a gondolatnak a fényében hogy néz ki az egymáshoz képest mozgó koordinátarendszerekben a tömeg, sebesség, az idő – nagyon fontos -, és hogy néz ki az energia és a tömeg kapcsolata, amelyről Einstein később olyan nagyon híres lett. Továbbá az egész elméletet általánosította; tíz évvel később, 1915-ben az általános relativitás elméletét. Einstein gondolkodása ebben az időben alapvetően filozofikus volt. Rendkívül radikálisan gondolta át a fizika olyan alapfogalmait, mint a tömeg, a sebesség, hosszúságmérés, időmérés – azért mondok hosszúságmérést időmérést és nem teret és időt, mert ezzel lehet jellemezni a merőben új gondolkodásmódot: mérésre fordította le az alapvető fogalmakat. Azon gondolkodott el, hogy az egymáshoz képest mozgó koordinátarendszerekben élő-működő emberek hogyan mérnék meg az egyes fizikai mennyiségeket; a mérésre redukálta az alapvető fizikai, metafizikai tartalommal rendelkező fogalmakat. Einstein a fizika jelenségeit és fizika eseményeit képes volt úgy átgondolni, hogy mit lát az az ember, aki az egyik koordinátarendszerben mondjuk egy mozgó vonaton van, ahhoz képest, aki áll az állomáson, vagy éppen az út mellett van. Ennek a szemléletmódnak a következménye, hogy előkerülnek olyan típusú viták, amelyektől Einstein olyan nagyon népszerű lett. Mondjuk az, hogy a relativitáselmélet következtében a hosszúság, a távolságok, úgy tűnik, mások az egymáshoz képest mozgó koordinátarendszerekben. Azt mondjuk, hogy a vonaton ülő méterrúdja más hosszúságú, mint az út mellett álló ember méterrúdja. Az történik-e vajon hogy a méterrúd anyagában valamilyen változás történt? Ezt úgy hívják, hogy kontrakció, rövidülés a valamilyen sebességgel mozgó koordinátarendszerben. Miért rövidül meg? Történik valami a méterrúddal? Hogyha úgy gondolkodunk, hogy csak a méréssel, az észleléssel foglalkozunk, akkor azt mondhatjuk talán, hogy nem történik semmi. Nincs a méterrúdnak objektív olyan hossza, amely független attól, hogy milyen koordinátarendszerben vagyunk. Mindig attól függ a méterrúd hossza, hogy milyen sebességgel mozog az egyik koordinátarendszerből nézve a másikhoz képest. Az áttörés ebben az, hogy a hagyományos fizika szerint a newtoni fizika szerint van egy koordinátarendszerünk egy terünk, egy időnk, és ebben a méterrúd hossza egy olyan adott dolog, amely nem változik semmitől. Ezt a gondolkodásmódot teljességgel feloldja az Einsteini szemlélet, amely szerint nincs, nem létezik olyan koordinátarendszer, amely autentikusabb, mint a másik, amelyből nézve a méterrúd hossza vagy az óra járása igazibb, mint a másiké és magával az órával, vagy a méterrúddal nem kell történnie semminek.

– Hogyan értelmezhető 1905-ben az a mondat, amelyet egyik méltatója írt le, egy kicsit furcsa mondat, úgy szól, hogy Einsteinnek mintha forródrótja lett volna az úristenhez&

– Többféleképpen értelmezhető. Akkor ő már úgy gondolta, hogy létezik a világban valami olyan nagy általános törvényszerűség, olyan tiszta rend, olyan logikai struktúra, amelynek a feltárása az igazi tudományos feladat; és ez a struktúra, ez a rend, ez valami gondolati természetű dolog lehet, ami ha tetszik, akár istennel is hasonlíthatunk.

– Hitt egy világképletben, egy egységes világképletben?

– Nemcsak hitt, de ez volt a vezérlő csillaga. Einstein nem volt vallásos a szónak semmilyen értelmében, ő egy alapvetően vallástalan asszimiláns zsidó volt. Ez a féle absztrakt istenfogalom teljességgel különbözik a nagyszakállú embertől, aki ül a felhőkön a mennyországban – másfelől viszont ez mélységes meggyőződés a világ szerkezetére vonatkozóan. Na most ha valaki így gondolkozik istenről, és hát ez ha tetszik metaforikus istenfogalom, egy ilyen metaforikus istenfogalom esetén Einstein, egy einsteini tevékenység leírható úgy, hogy igazából Isten gondolatait akarja kifürkészni, vagyis azokat a gondolatokat próbálja kifürkészni, amelyek a világ lényegét alkotják.

Ocsovai Gábor