Forrás: Magyar Rádió

Sasvári Sándor

2004. 04. szám

2005. január 24., hétfő 14:15

Sasvári Sándort a Madách Színházban érdemes elsősorban keresni, bár nem biztos, hogy rögtön föl lehet ismerni. Ugyanis maszkot visel, az Operaház fantomja címszereplőjeként. Decemberben jelent meg

legújabb szólólemeze, karácsonyra megkapta álmai paripáját. Egy olyan lovat, amivel – de szerinte nyilván akivel – az idén díjugratásban indul az országos bajnokságon. Tévedés ne essék, nem egy, az olimpiára készülő sportolóról van szó, hanem az énekes-színész Sasvári Sándorról, aki éppolyan jól tudja érezni magát a nyeregben, mint a színpadon éneklés közben.

Sasvári SándorAmikor a 90-es évek elején, a Madách Színházban, a Mária evangéliumában statisztaként „nép”, római és zsidó katona meg angyal voltam, néhány hölgyismerősöm nagyon irigyelt, hogy „a Sasi” közelében lehettem. Én kattintottam rá az utolsó jelenetben, a mennybe menetelnél (persze teljes takarásban), azt a védőkarabinert, ami őrizte épségét, amíg egy vastraverzen Máriával (Sáfár Mónika) a színpad fölé emelkedett. Amikor ennek a mozdulatsornak a technikai részleteit beszéltük meg, feltűnt végtelen türelme, alapossága, és a szemében látszott, hogy szereti a körülötte lévő embereket. Mert lehet-e szeretet nélkül, pusztán megtanult fogásokra alapozva Che Guevarát (Evita), Vronszkijt (Anna Karenina), Bergert (Hair), Johnt (Miss Saigon), Jean Valjeant (Nyomorultak), Aéciuszt (Attila – Isten Kardja), Attilát (A láthatatlan ember), de legfőképpen Jézus Krisztust (Jézus Krisztus Szupersztár és Mária evangléiuma) alakítani, illetve ahogy Sasvári Sándor mondja, átélni.

– Ha színházról van szó, a játék szót használja az ember, de Jézus szerepével kapcsolatban kínosan ügyelek arra, hogy ezt ne említsem, mert ez nem játék. A Megváltót játszani, átélni különleges feladat, ha lehet egyáltalán ezt a szót használni ebben az esetben, hiszen benne van a történetben a megfeszítés jelenete is. Ez a szenvedéstörténet elkerülhetetlen része. A Szupersztárban ezzel teljesedik be a végzet. Az események sodorják a társulatot és a közönséget is az előadás legvégére, a csúcspontjára. A Mária evangéliumában éppen fordítva van, hiszen ezzel a jelenettel kezdődik a darab.

– Hogyan készült a szerepre, esetleg elment egy paphoz segítséget kérni?

– Nem, én bíztam magamban, meg persze nagyon sokat hallgattam Ian Gillant, a Deep Purple együttes énekesét, aki először énekelte ezt a világon. Tőle – pedig sajnos színpadon nem láttam ezt vele, pedig játszotta – nagyon sokat tanultam. És természetesen rengeteget segített Szikora János rendező, a Roxínházbeli kollégák, például Vikidál Gyuszi, a példaképem, akivel akkor léptem először egy színpadra. Mindannyian sokat biztattak, de legnagyobb segítségemre maga Jézus Krisztus volt, aki mindig jelen volt az életemben.

  – Hogyan kell egy kereszten lógva énekelni?

  – Azok a jelenetek szenvedéssel teli hangot és énektechnikát kívánnak, de azért szépen kell szólnia. Az ott adja magát, és az ember megoldja az adott pillanatban. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ez a lehetőség megadatott az életem meghatározó élményét nyújtva nekem.

Az új kihívás, a lovas színház arra épül, hogy lóháton, élőben kell énekelni. Ez a színházforma már létezik, és talán a nyáron láthatja is a közönség. A bemutatandó darab is elkészült, Gárdonyi Láthatatlan emberét fogjuk előadni, reményeink szerint a főváros IX. kerületében, a Bakáts téri színpadon kicsiben, majd később, valahol nagyobb területen. Talán Tápiószentmártonban, a Kincsem Parkban, ahol ebből részleteket már láthatott is a közönség.

– A terveknél maradva, láthatjuk még valamikor Jézusként?

– Nem hiszem, mert én már 46 éves vagyok, jóval túl a krisztusi koron.

– Aligha hiszem, hogy a külsője gátolná meg ebben.

– Nem, de mostanában már fiatalabbakban gondolkodnak. Én ezt már lezártnak tekintem. A Szupersztár és a Mária evangéliuma kerek egységet alkot. Ezzel kapcsolatban egy hiányérzetem maradt, hogy filmen nem lehettem Jézus, de ezt csak zárójelben említem.

– Ezt a szerepet csak Krisztusban való hittel lehet előadni?

– Nem. Ezt elő lehet adni máshogy is, de nem érdemes.

Gadácsi János