Forrás: Magyar Rádió

Bush ellenfelei már most harcot ígérnek

2005. január 22., szombat 10:24

215 olvasás

Vége az ünneplésnek, jönnek a dolgos hétköznapok. Bush amerikai elnök megkezdi a második négy évet. Beiktatása után ellenfelei, a demokraták már most harcot ígérnek.

A Bush elnök beiktatását övező négynapos ünneplés pénteken véget ért, mégpedig egy országos imádsággal, amelyre a washingtoni katedrálisban került sor. Ez hagyomány, amelyet még George Washington vezetett be.

Az egyórás áhítaton az elnök és családja tagjain kívül kormánytagok, munkatársak és közéleti személyiségek vettek részt, valamint keresztény, zsidó és muszlim papok.

Bush elnök, akit háborúellenes és abortuszpárti tüntetők fogadtak a katedrális körül, nem mondott beszédet a templomban, az imádságot a 86 éves Billy Graham tiszteletes vezette. Bush elnök úgy szokta őt emlegetni, mint akinek a hitét, újraszületett keresztényi mivoltát köszönheti, az elnök ugyanis saját bevallása szerint 40 éves korában talált rá a hitre, akkor felhagyott az ivással is, és teljesen új életet kezdett.

Pénteken egyébként az első, teljes munkanapján az elnök csakis ezen az imádságon vett részt, azután visszavonult a Fehér Házba. A jövő héttől azonban már sűrű a programja és a demokraták is aktivizálták magukat.

A demokraták szenátusi csoportjának új vezetője, Harry Reid nevadai szenátor a nemzet újraegyesítésének szükségességéről beszélt. A Demokrata Párt országos bizottságának most leköszönő elnöke, Terry McAuliffe írásbeli üzenetben ígérte be, hogy a demokraták nem állnak félre. Charles Schumer szenátor ugyancsak azt ígérte, azt helyezte kilátásba, hogy a demokrata pártiak készek harcolni, küzdeni a republikánusok, általuk szélsőségesnek tartott politikája ellen.

Az Egyesült Államokban is magyarázzák Bush beiktatási beszédét

A külügyminisztériumban a szóvivő magyarázatokat fűzött Bush beiktatási beszédéhez, még pedig ahhoz a részéhez, amelyben az elnök meghirdette az új célt, a zsarnokság eltörlését szerte a világban.

Ez a mondat ugyanis sokakat elgondolkodtatott, hogy vajon az Egyesült Államok ezután most új mércét állít-e fel azon szövetségesei, és partnerei számára is, amelyek nem igazán demokráciák, vagy egyáltalán nem azok, például Szaúd-Arábia, Egyiptom, Kína.

A külügyi szóvivő mintegy megnyugtatta az aggódókat: nem arról van szó, hogy fegyverrel akarnák megvalósítani mindenütt a demokráciát, hanem a különböző országokban különböző újfajta módokon támogatják majd a demokratikus erőket.

Nem hagyjuk el barátainkat, de sok barátunk szintén rájött, hogy eljött az idő a változtatásra – mondta a szóvivő, és példaként Szaúd-Arábiát idézte: a helyhatósági választásokkal, mint a demokratizálódás első jeleivel.

Járai Judit (Washington)

Comments are closed.