Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Moszkva és a baltiak újabb éles szópárbaja

2005. január 22. (9. oldal)

Munkatársunktól

Tovább éleződik a balti országok és Oroszország között a fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulójának megünneplése körül ismételten kialakult feszültség. A baltiak közül eddig csak Vaira Vike-Freiberga lett elnöknő egyezett bele a részvételbe a moszkvai megemlékezésen, de ő is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben a náci Németországgal egyenlő felelősséget rótt a Szovjetunióra a világháború baltikumi következményeiért. Rámutatott, hogy 1945-ben csak Európa egyik fele örülhetett a nácik feletti győzelemnek és a német megszállás alóli felszabadulásnak, míg a másik fele, köztük a három balti állam szovjet megszállás alá került. Moszkva a nyilatkozatot újabb kísérletként értékeli a második világháború történetének kiforgatására.

A minap II. Alekszij pártiárka meghívására Moszkvában tárgyaló Arnold Rüütel észt elnök még nem jelentette be, elfogadja-e Putyin meghívását, de az a tény, hogy az orosz elnök állítólag kész a Molotov-Ribbentropp-paktum nyilvános megtagadására, ráveheti erre. Tárgyalásai után Rüütel közölte, a pátriárkával folytatott megbeszélésébe bekapcsolódó Putyin kijelentette, hogy Oroszország a Szovjetunió jogutódjaként támogatja a paktum érvénytelenítését. Ezen kívül közelítheti a két országot a hosszú idő után megszületett kompromisszum a határok kijelöléséről.

Kísértő múlt. Az elmúlt évtizedekben kialakult tradíciókra hivatkozva nem kívánatosnak nevezte Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, hogy az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 60. évfordulójára emlékező január 27-i ünnepségen német kollégája felszólaljon. Beszédet a lengyel, az izraeli és az orosz elnök mond. Mint a Handelsblattnak fogalmazott, örül Horst Köhler részvételének, némi éllel említette ugyanakkor, hogy a német társadalom nagy hangsúlyt fektet a kitelepítésekre, városaik bombázására, nem szabad azonban elfeledni, ki robbantotta ki a világháborút és milyen ideológia szolgált ennek alapjául. (MN)

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001

Comments are closed.