Izraeli harckocsik törtek be Rámalláhba
január 21. 1:23
[MTI]
Izraeli harckocsik nyomultak be csütörtökről péntekre virradóra hónapok után először a ciszjordániai Rámalláhba, közölték szemtanúk és palesztin biztonsági források. A húsz páncélos a szomszédos Beit El és Pszagot zsidó telepek felől közelítették meg a palesztin várost.
A katonák a település központjában körbevettek egy épületet, amelynek ajtóit berobbantották, majd átkutatták a házat, állították a helybeliek. Ezzel egy időben mintegy tucatnyi katonai jármű fejlődött fel a rámalláhi Mukata rezidenciánál, Mahmúd Abbaász palesztin elnök főhadiszállásánál.
Egy izraeli katonai illetékes elmondta: rutinhadműveletet hajtottak végre körözött palesztin személyek elfogására. Azt viszont cáfolta, hogy a katonák robbantottak volna.