Forrás: Magyar Rádió

Kérdeztem én, motorozik-e nagyanyád? – a beszélgetés teljes szövege

2005. január 19., szerda 13:07

Ádám Péter szerző:- Amikor a szótárat elkezdtem írni, valahogy abból a gondolatból indultam ki, hogy az embereknek a saját anyanyelvükkel van egy meghitt kapcsolatuk, az anyanyelvünk olyan, mint az otthonunk, ahol minden kis tárgyat ismerünk, aminek megvan a maga története. Egy idegen nyelvet bárhogy beszéljük, az idegen nyelvvel nincs ilyen meghitt kapcsolatunk. Az idegen nyelv olyan, mint egy szállodai szoba, ahol ugyanúgy van szoba, asztal, ágy, de idegen, nincs vele meghitt kapcsolatunk. A szótárnak, ahogy én elképzeltem, az lett volna a célja, hogy egy embernek, aki szereti ezt a nyelvet aki tanulja, valamennyire is jártas benne, valahogy rekonstruálja a meghittségi kapcsolatokat, a meghittség jelentésében hozza hozzánk közelebb ezt a kultúrát.

– Ugye minden szónak, kifejezésnek meg van a maga jelentés-holdudvara.

– Egy olyan kulturális szótár& egyfajta koordinátarendszerbe lehet helyezni. amiben van egy függőleges tengely és egy vízszintes. Függőleges tengelyen azt értem, hogy minden, ami egy nyelvnek kulturális referenciája, az elhelyezkedik az időben; egy francia a maga referenciájával kiindul valahol a gall ősidőkből, vagy a latin időkből, gondoljuk Vercingetorixra, vagy nem tudom, Clovisra, Chlodvigra, az első francia királyra, és ugye az időben sorbarakhatók ezek a kulturális referenciák napjainkig, az V. köztársaságig. De van a koordinátarendszernek egy vízszintes tengelye is: hogy egy franciának miről mi jut eszébe? Mert abban is különbözik egy francia mondjuk tőlünk, hogy egy meghatározott dologról nem az jut eszébe, mint nekünk – és ilyenformán azért érdekes egy ilyen kulturális szótár, mert ezeket a rejtett viszonyokat is rekonstruálni tudja. Akkor, ha az ember kinyitja itt mondjuk a “fromage” szót, akkor eszébe jut a többi, fromázs, vagy valami& de ott van De Gaulle is. És akkor az ember kinyitja De Gaulle-nál, és látja, hogy ő azt mondta: “hogy a csudába lehet egy ilyen népet kormányozni, amikor kétszázhatvankét sajtja van”. Nem annyi sajtja van – ezt csak olyan értelemben mondta, hogy sok sajtja van; szóval az asszociációknak a logikáját is meg lehet egy ilyen szótárból tanulni.

– Melyek voltak azok a kifejezések, amelyeknek a nyomán elindultál; hány kifejezés van benne, hány szócikk?

– Nem számoltam össze, de azt tudom, hogy szívesen írnék bővített kiadást. Utólag nagyon sok olyan szó is eszembe jutott, amit nagyon szívesen beleírnék. Ami a szócikkeket illeti, persze, hogy amikor elkezdtem, volt egy valamicsodás képem arról, hogy körülbelül mit szeretnék belevenni – de ahogy változott az alapkoncepció, úgy jöttem rá, hogy ezt kihagynám, belevenném, satöbbi& Alapvetően mindig azt csináltam, hogy elkezdtem újságot, hetilapot olvasni, és kerestem ezeket a rejtett referenciákat. Azokat a rejtett referenciákat, amiket egy francia tudottnak feltételez a másik franciától. Amit az egyik francia soha nem magyaráz meg a másik franciának – vagy ha ugyanezt egy francia megkérdez, akkor kiröhögteti magát. Ezeket kerestem, és ebben az irányban próbáltam a szótárat továbbfejleszteni; hogy mi az, ami Franciaországban magától értetődő. Az a tévéműsor, ami olyan népszerű az RTL Klubban, a Vágónak a műsora, az van franciául is, és nagyon gyakran szoktam nézni. Ez a műsor olyan – de hát más népeknél is olyan – hogy az első négy-öt kérdés az ingyen kérdés. Mert ott olyan egyszerű dolgokat kérdeznek, ami magától értetődő. Hát én mindig azokat néztem, hogy mit feltételez a játékvezető egy franciáról, amit feltétlenül tudnia kell. Ezt egy külföldi soha nem tudja, de ezeket gondosan bírtam a szótárba. És még valamit, nagyon érdekes: a szótárban a franciák mitikus dimenziója is szerepel. Van egy történelmi mítosza egy népnek, és a történelmi mítosz az benne van az utcanevekben, Párizs topográfiájában& tehát megnéztem, hogy a republikánus tradíciónak, a francia történelmi tudatnak mik azok az alapkifejezései, amik állandóan ott vannak az utcanevekben, és azt mind megpróbáltam beletenni a szótárba.

– A franciák történelme elég kontinuus történelem; nem voltak olyan krízishelyzetek, amelyek ötvenévenként az egész történelmük újragondolására kényszerítették volna őket.

– Feltételezek egy olyan francia fejet, amely rettenetesen művelt, és amelyben egy egységes rendben viszonylag nagy mennyisége van benne ezeknek a történelmi referenciáknak; mert ha külön nézem, mondjuk a mai húszéveseket, akkor nyilván egy csomó dolog az ő fejükben még nincs. Ha csak a hatvanas nemzedéket nézem, azoknak meg már nincs benne a fejükben egy csomó dolog. Tehát megpróbáltam ezeknek a referenciáknak valami közös nevezőjét kidolgozni, hiszen ez egy szótár, ezt az emberek nézni fogják, nem indulhatok ki az átlag francia fejéből; elképzelt francia fejből indultam ki. Ennek nem is vagyunk tudatában, de minden nyelvhez hozzátartozik, hogy vannak minden nyelvnek nagy írói, költői – hány Petőfi-, Arany-idézet van úgy a köznyelvünkben, hogy észre sem vesszük, használjuk? Tudjuk, és intarziásan betesszük a nyelvbe. Tudjuk, hogy ez idézet, de szerves része a nyelvnek. Ugyanígy a franciában két olyan nagy költő volt, akiktől idézetet mindig beleraktak a nyelvbe, és ami mind a mai napig eleven hivatkozás: az egyik a La Fontaine, a másik Victor Hugo. Igen ám, de az utolsó néhány évben Hugo rendkívül kiszorult a köznyelvből: azok az idézetek, amik Victor Hugo-idézetek, amiket még használtak a jelenlegi nemzedék szülei, vagy nagyszülei, azok ma már nincsenek meg – de ennek ellenére nagyon sok ilyen idézetet is betettem a szótárba.

– A politikai gondolkodás mennyire tükröződik ezekben az átlag francia fejében átlagnak, tudottnak feltételezett fogalmakban?

– Úgy gondolom, legalábbis az átlag francia fejében egy csomó olyan, majdnem azt hiszem, alkotmányos kifejezés, politikai fogalom is benne van, amit nekünk nagyon nehéz megfejteni. Valamikor, pár hónappal ezelőtt néztem a francia tévét, és nyilatkozott egy képviselő, és ilyet mondott, hogy “a miniszterelnök már megint a 49/3-sal revolverezi az ellenzéket”. És ezt minden francia érti, hogy itt az ’58-as alkotmány, tehát az V. köztársaság alkotmányának 49. paragrafusának 3. bekezdéséről van szó – ami azt jelenti, hogy nem muszáj a parlamentet megszavaztatni, akkor is keresztül lehet nyomni egy törvénytervezetet a parlamenten, legfeljebb, ha nagyon akarnak, beadnak egy bizalmatlansági indítványt a kormány ellen – de ezt úgysem fogják tudni beadni, mert nincs meg a kellő többségük. Na most ez a 49/3-as – és sok ilyet tudnak a franciák. Tehát ha azt mondom, hogy 16-os, akkor tudja a francia, hogy ez a szükségállapot, amit az V. köztársaság idején egyetlenegyszer sem vezettek be. De hát mondom, hogy nyilvánvaló hogy ott egy bikamerizmus van, kétkamarás ház, alsóház, felsőház – bonyolultabban működik a francia parlament, mint a magyar& Nagyon sok olyan kifejezés van, ami van magyarul is, franciául is, de nem ugyanazt jelenti. Hiába ugyanaz a szó. A köztársasági elnökre gondoltam. Nálunk is van, náluk is van; de náluk az intézményrendszernek a talpköve. Ott egy félerős köztársasági elnök van, ami a francia monarchikus hagyománynak a képviselője. Majdnemhogy azt mondhatom, hogy nagyobb jogköre van, mint Lajos Fülöpnek, egy XIX. századi uralkodónak. Össze sem hasonlítható a hazai köztársasági elnök funkciójával.

– Az egyik szócikk hihetetlenül aktuális; a muzulmán lányok által hordott kendőről van szó, amely körül óriási viták vannak. Mi ezt a vitát nem teljesen értjük, és ennek tisztázásában a szótár nekem segít.

– Gyakorlailag tényleg így van, hiszen hallottunk arról hogy a francia egy toleráns nemzet, hallottunk IV. Henrik türelmi rendeletéről, tudjuk, hogy Franciaországban már az 1789-ben vallásszabadság, stb., és az ember nem tudja összeegyeztetni hogy a muzulmán kendővel szemben tanúsított türelmetlenséget. Ha a jelenséget az ember meg akarja érteni, akkor azt hiszem, hogy a republikanizmus filozófiájához kell visszamenni: a republikánus a nemzetet mindig egységesnek képzeli el, ahogy már 1789-ben mondták, a köztársaság egy és oszthatatlan – ami nemcsak területileg értendő, közösségileg is értendő. Azt jelenti, hogy a citoyenek közössége alkotja a köztársaságot és a citoyen az embernek, az egyénnek a politikai dimenziója. Mindenkinek van vallása, etnikai hovatartozása; hazamegy, és otthon azt csinál, amit akar. De a francia közélet az embereknek a citoyen dimenzióját veszi. Ilyen formán nem lehet, hogy az iskolában, ami egy nyilvános hely, ott a különállását hangsúlyozza. Azért tilos a muzulmánkendő, ahogy tilos a zsidó diákoknak a kipa is, és ahogy tilos bizonyos nagyságnál nagyobb keresztet kifüggeszteni, a gyerekek nem függeszthetik a nyakukba – azért, mert ők, ahogy a Chirac elnök nagyon szépen mondta, mindannyian a köztársaság fiai és lányai, és csak az a fontos, ami összefűzi őket – és ami esetleg szétválasztaná, azt akkor kultiválják, amikor kilépnek az iskola falai közül.

Győri László

Comments are closed.