Forrás: Magyar RádióAbbász más, mint a többi
Elhangzott 2005. január 16-án
2005. január 18., kedd 15:05
A palesztin vezetők szívesen járnak kigombolt inggel, dzsekiben, meg mindenféle harci öltözékben, van azonban köztük egy szemüveges, nyakkendős úriember, aki mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki, mindehhez elegáns ősz haj járul és egy hetyke kis bajusz.
De nemcsak a külseje miatt más, mint a többiek többsége, hanem azért is, mert ez a 69 esztendős jogászdoktor és diplomás történész, akit most Arafat utódjának választottak, bár eddig a szürke eminenciás szerepe volt rá kiosztva, szóval ez a palesztin személyiség azért sem hasonlít legtöbb kortársára és riválisainak egy részére, mert Izraelben partnert és ellenséget lát, és elődjétől eltérően nem fegyverekkel, hanem ravasz és ügyes tárgyalásokkal kidekázott kompromisszumokkal szeretné elérni, ami minden palesztin álma, vagyis az önálló Palesztinát.
Természetesen Mahmud Abbászról, a palesztin autonómia új, Arafat után immár második elnökéről van szó, aki jól ismeri a menekültsorsot, mivel fiatal fejjel családjával együtt maga is menekülni kényszerült a szomszédos Szíriába. Szóval Mahmud Abbász családja Damaszkuszban telepedett le, ahol is a fiú előbb elvégezte a középiskolát, majd beiratkozott az egyetem jogi fakultására. A tanulmányi költségeket abból fedezte, hogy munkát vállalt egy hidegburkoló mester mellett. Az egyetemet aztán Kairóban fejezte be, innen szovjet ösztöndíjjal Moszkvába ment, és ott második diplomát szerzett történész szakon. Mahmud Abbász ezzel a két diplomával nyithatott volna ügyvédi irodát, elmehetett volna tanítani bármelyik arab országban egy középiskolába, vagy (és ezt választotta) állást vállalhatott az Öböl-térség valamelyik államának üzleti életében.
Mahmud Abbász a katari sejkségben telepedett le, és itt az arab szokásoknak megfelelően nevet változtatott, miután ugyanis családot alapított és megszületett első, Mazennek elnevezett fia, a tradíciók értelmében ezentúl Abu Mazennek, azaz Mazen apjának kellett neveznie magát. A fiatal üzletember gyorsan kapcsolatot talált a Kuvaitban szerveződő Fatah vezetőivel, ez a barátság aztán munkakapcsolattá vált. Amikor a hetvenes évek végén a Fatah vezető szerephez jutott a PFSZ-ben, Mahmud Abbász vette át a nemzetközi osztály vezetését.
Egy életrajzírója szerint a hetvenes évek végén kezdődtek el a titkos megbeszélések az izraeliek és a palesztinok között, Mahmud Abbász ebben személyesen is részt vett, a későbbiekben – írja Pierre P. – mindig a megbékélést igyekezett szolgálni, de örökké csak a háttérből. A palesztin ellenállási mozgalom felnövése, szerephez jutása és szerepvállalása a közel-keleti válság fordulataiban valójában olyan események sorozata, amelyben a főszerepet a karizmatikus vezető, Jasszer Arafat vállalta és sajátította ki magának, de a több évtizedes tevékenység alakításában, a bukások és sikerek hátterében mindig ott állt a hűséges barát, a Palesztin Felszabadítási Szervezet agya, aki Jordániától Libanonon és Tunézián át az autonóm területekig mindenüvé elkísérte a palesztin nép vezérét, és segítette is munkáját, de – és ebben következetes maradt – minden helyzetben a békés megoldást, a rendezés ügyét képviselte.
Nem véletlen tehát, hogy fontos szerepet játszott az oslói megállapodás kimunkálásában, amely végül is az autonómia előkészítője lett, és az sem véletlen, hogy nemcsak Izrael, hanem az Egyesült Államok vezetői is mindvégig komoly tárgyalópartnernek tekintették. Ez az életút, amelybe belefért egy pár hónapos miniszterelnöki megbízatás is, kétségtelenül predesztinálhatja arra, hogy Arafat utódja lehessen, de persze nem jelenti egyben azt, hogy Abbász elnökségével mindenki egyetért. Sokan, főleg a régi gárdát és az öregeket elutasító ifjú nemzedék az izraeli börtönbüntetését töltő Bargutira esküszik, mások nem hisznek abban, amit Mahmud Abbász hirdet, vagyis a politikai rendezés eszményében, s a Hamasz és Dzsihád szélsőséges vezetőit látnák szívesen a palesztin intézmények élén.
Ez magyarázza, hogy csak 62%-os támogatást szerzett, ugyanakkor ez a 62% mégis nem semmi, ha csak 50%-ot szerzett volna, valójában nem kap támogatást az Arafat nevével hirdetett, de az Arafatétól eltérő politika megfogalmazására és megvalósítására, a 60% azonban – így gondolják a megfigyelők – már a nép felhatalmazása az Izraellel való tárgyalásokra.
Mit nem mondtunk még el Abu Mazenről? Szereti a klasszikus arab muzsikát és a verselést, állítólag, mint sok palesztin, maga is ír verseket. Ez persze nem előny az elnöki tisztség betöltéséhez, de talán nem is hátrány. És végül a legfontosabb, ami nem is ennyire személyes természetű: sokan úgy gondolják, hogy Arafat halálával és Saron békülékenysége miatt teljesen új helyzet állt elő, nem tudni, ki képes megtalálni ebben a kényes helyzetben a helyes utat, Mahmud Abbász vagy valaki más, aki már nem Arafat, hanem Mahmud Abbász utódja.
Ónody György
