Forrás: MNO

Nácivadászat: tagadja bűneit Zentai

A vádlott kész hazatérni, hogy megvédje magát

2005. január 17. 14:16

MNO

Tagadja háborús bűneit az Ausztráliában élő Charles Zentai. A 86 éves férfit azzal gyanúsítják a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ nácivadászai, hogy 1944-ben részt vett egy zsidó fiatal meggyilkolásában. A vádlott fia állítja: apja a megjelölt időpontban nem tartózkodott Magyarországon.

Tagadja háborús bűneit, és hajlandó hazatérni az a magyar férfi, akiről a jeruzsálemi Wiesenthal Központ nácivadászai azt állítják, hogy 1944 novemberében Budapesten részt vett egy zsidó fiatal meggyilkolásában.

Az Ausztráliában élő, 86 éves Charles Zentai fia közölte: bizonyítani tudja, hogy apja a vádban szereplő dátum előtt egy nappal már elhagyta Magyarországot.

Zentai katonatiszt volt a második világháborúban. A vádlók szerint két bűntársát a II. világháború után gyilkosság miatt elítélték, neki azonban sikerült kijutnia Németországba, ahonnan az 1950-es években vándorolt ki Ausztráliába – olvasható a Magyar Rádió honlapján.

Mint korábban a Magyar Nemzet Online megírta: az „Utolsó esély” elnevezésű akció során, amely tavaly júliusban indult, 10 ezer eurót ajánlottak fel „kompenzációként” azoknak a bejelentőknek, akik segítik a szervezetet ténykedésében. Péterfalvi Attila ombudsman 2004-ben jogosulatlannak nevezte a személyes adatok továbbítását Izraelbe.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.