Forrás: Magyar Rádió

Antiszemitizmus – holokauszt – államszocializmus

Szonda, 2005. 01. 09., szerk.: Sipos Júlia

2005. január 15., szombat 16:35

753 olvasás

Nemsokára Amerikában is megjelenik a vitákat kavaró kötet: Krausz Tamás szerint a holokausztot a németek gyakorlatilag volt szovjet területeken kísérletezték ki.

Amerikában is megjelenik egy könyv, ami szakmai körökben vitákat kavart újszerű nézőpontjával, hiszen itthon már ősztől olvasható. Antiszemitizmus-holokauszt-államszocializmus a címe Krausz Tamás kötetének. A szerzőt Varga Anna kérdezte.

– Mindig valamiféle német-magyar viszonyként értelmezték csak a holokausztot, viszont a vizsgálódásaim arra utalnak, hogy a holokauszt – a magyarországi folyamatokat természetesen beleértve – kiindulópontját tekintve nem érthető meg, ha nem vizsgáljuk, hogyan történt a zsidó nép kiirtása a németek által a Szojvetunióban, a volt szovjet területeken. Ez a nézőpont azért fontos, mert kiderül, hogy mind technikailag, mind ideológiailag a holokausztot kifejezetten szovjet területen kísérletezték ki. Eddig ennek a jelentősége nem derült ki. Még az olyan művek is, amelyek a holokauszt történetéről szólnak, külön veszik az egyes területeket: a Baltikumot, Ukrajnát, és nem úgy kezelik, mint a Szovjetuniót. Pedig tudnunk kellene, hogy a náci Németország nem Észtországot, Litvániát, Lettországot támadta meg, hanem a Szovjetuniót. Itt nyilvánvalóvá válik, hogy a holokauszt gyakorlatilag 1941 június 22-én kezdődik, amikor bevonul a náci Németország a szovjet területekre. Ugyanis ide már azzal az utasítással érkeznek a német csapatok, hogy minden zsidó nemzetiségű egyén egyúttal a szovjet hatalom képviselője, és mint zsidót, mint a kommunista hatalom ágensét, mind faji, mind politikai szempontból meg kell semmisíteni. Ilyen instrukciókkal korábban a zsidókhoz a náci Németország nem viszonyult.

– Mi lehet a történeti gyökere egy ilyen instrukciónak?

– Ennek nemzetközileg már igen nagy irodalma van, mindenesetre a dolog lényege az, hogy a nácik fel sem tudták mérni, hogyan lehet több millió zsidó nemzetiségű állampolgárt meggyilkolni a Szovjetunióban. Tehát maguk a gyakorlati intézkedések is itt kísérleteződnek ki, hiszen Himmler még 1941 augusztusában sem látja pontosan a feladat gyakorlati nagyságát. A zsidó nőket úgy kívánja meggyilkoltatni, hogy a mocsarakba kell beterelni őket, és ott elemésztődnek majd. De ez egy nagyon forró nyár volt, 1941 nyara, a mocsarak jelentős mértékben kiszáradtak, és volt, hogy nem merültek bele a mocsarakba az emberek. A nácik akkor kezdik kikísérletezni a tömeges agyonlövésnek a módszerét, a gázteherautókat ekkor hozzák elő, és ennek összefüggésében kezdik megépíteni a lengyelországi haláltáborokat, kísérletezik ki a gázkamrát, ahol először szovjet hadifoglyokat és zsidókat együtt végeznek ki. Ez már 1941 vége. De 1941 végéig már sok százezer zsidó nemzetiségű szovjet állampolgárt likvidáltak az általam emlegetett korábbi módszerekkel.

– Mire alapozták azt, hogy aki zsidó nemzetiségű, az elkötelezett híve a szovjet rendszernek?

– A nácik abból indultak ki, hogy a zsidó értelmiség, és általában az iskolázott csoportok viszonylag magasan voltak reprezentálva a szovjet hatalmi apparátusokban, és ilyen alapon próbálták meg a helyi lakosság érzelmeit felkorbácsolni, főleg a nyugati, frissen odacsatolt területeken. A helyi lakosság sok helyen, többek közt a Baltikumban, megelőzve a náci kivégző osztagokat, már a háború másnapján elkezdte a zsidókat módszeresen likvidálni. Tudjuk, hogy szeptemberben, amikor végbemegy a Babij Jar-i kivégzés, Ukrajnában – Kijev mellett – két nap alatt 133 ezer embert lőnek be a szakadékba, akiknek túlnyomó többsége zsidó nemzetiségű szovjet állampolgár, és ők alig látnak német kivégző katonákat. Magát a kivégzést német parancsnokság alatt a helyi lakosság képviselői hajtják végre. Tehát a második mozzanat, ami információ tekintetében nagyon fontos, hogy a helyi lakosság milyen mértékig vett részt a holokausztban. Ez azért is fontos, mert kevés szó esik minderről az önálló államiság kialakításának periódusában, többek közt Ukrajnában, ahol az ukrán nemzeti önálló államiságra hivatkozó irányzatok ideológiailag, gyakorlatilag a holokauszt élharcosai voltak.

– A magyar holokauszt milyen pontokon kapcsolódik mindehhez?

– A nácik a szovjet tapasztalatok fényében szervezték meg máshol is a zsidók deportálását vagy likvidálását. És azt is tudták, hogy a helyi lakosság milyen mértékig bekapcsolható ebbe a folyamatba. Ami eltérő a szovjet fejleményektől, hogy a szovjet hatóságok nem vettek részt a holokausztban, viszont a magyar hatóságok, mintegy jó kétszázezer állami hivatalnok és a fegyveres testületek tagjai, mint tudjuk, részt vettek a mészárlások előkészítésében, levezénylésében. Szintén a szovjet tapasztalatok fényében újra kell gondolni például a budapesti zsidótanács magatartását és megítélését a holokauszt periódusában. A Szovjetunióban előfordult olyan eset, hogyha valakik a nácikkal elvtelen kompromisszumokat kötöttek, kollaboráltak, akkor a háború után kivégezték őket. A budapesti zsidótanács tudta, hogy mi történik a vidéki zsidósággal, de nem hozta tudomásukra ezt a tényt.

„Adatok és tények

A holokauszt története a Szovjetunió megszállt területein mindenekelőtt a méreteivel tűnik ki, s a méretek minden tekintetben egyedülállóak. Az 1941. június 22-i határok között a később megszállt szovjet területeken összesen 88 millió ember élt. A háború befejezésekor ezen a területen 55 millió lakos maradt, a többit megölték, deportálták, behívták a Vörös Hadseregbe vagy Keletre evakuálták. A megszállt szovjet területeken 7,4 millió civil szovjet állampolgárt öltek meg, ebből Oroszországra 1 800 000 ember jutott, Ukrajnára 3 256 000, Belorussziára 1 547 000, Litvániára 370 000, Lettországra 313 800, Észtországra 61 307, Moldáviára 64 246, Kareliára több mint 8 000. A Németországba elhurcolt 5 269 513 szovjet állampolgárból 2 164 311 ember pusztult el vagy halt meg fogságban. A Szovjetunió polgári lakosságából összesen több mint 13 683 000 ember halt meg, ami több mint a fele az összes szovjet háborús áldozatnak – ez 27 millióra tehető. (Polveka, 83. és Velikaja, 284.; Népirtás, 1992.)

A megszállt területeket a nácik úgyszólván összefüggő, nagy haláltáborrá változtatták. Ebbe a környezetbe illeszkedik a holokauszt, amelynek 2,8 millió zsidó nemzetiségű szovjet állampolgár esett áldozatul. Mint említettük, csaknem négymillió (3 950 000) zsidó élt közvetlenül a honvédő háború előtt azokon a szovjet területeken, amelyeket a Wehrmacht elfoglalt. Ismételjük, a történeti irodalom minimum 1 millióra teszi azoknak a zsidóknak a számát, akik evakuáltak a nácik által elfoglalt területekről. (Altman, 162.) E tömegnek csak töredéke élte túl a náci népirtást. Természetesen a szovjet zsidók második világháborús áldozatai közé számítjuk azt a – J. Arad becslése szerint – 120-180 000 zsidót is, akik a Vörös Hadsereg katonáiként a fronton estek el, és a mintegy 80 000, lágerben agyonlőtt zsidó hadifoglyot. Más szovjet állampolgárokkal együtt sok ezer zsidó halt meg a blokád idején Leningrádban, Odesszában és más városokban, illetve a hátországban, az evakuáció nehéz életkörülményei következtében.”