Bezárás | Nyomtatás
Kihívás Abbásznak
2005. január 15. (8. oldal)
Sitkei Levente
Mindaddig, amíg a megszállás fennáll, számíthatunk az ellenállásra, főként mert nincs megállapodás a palesztinok különböző csoportjai, valamint a palesztinok és az izraeliek között – reagált a robbantás hírére Ziad Abu Amr, a palesztin törvényhozó tanács tagja. A politikus lapunk megkeresésére elmondta, a robbantás logikus következménye a megszállásnak és a Gázai övezetért vívott harcnak. „Egyre erősödik a küzdelem azért, hogy ki fog győzedelmeskedni a Gázai övezetből való izraeli kivonulás után” – szögezte le Ziad Abu Amr. Hozzátette, a felsoroltakból is látszik, a beiktatás előtt álló Mahmúd Abbász számára komoly kihívás a béke irányába elvezetni a palesztinokat, és szerinte az érintettek közül mostanra mindenki megértheti, szükség is van egy másik politikai alternatívára. Emellett Ziad sürgette a megegyezést az izraeliek és a palesztinok között, melynek keretében véget vethetnek a megszállásnak. A robbantást ugyanakkor üzenetként értékelte a megválasztott elnök számára, hogy mielőbb megegyezést kell kötnie az ellenzéki csoportokkal is. Megemlítette, Mahmúd Abbász meg akarja állítani az erőszakot, ám ehhez támogatásra van szüksége, amelyet elsősorban az izraeliektől és az amerikaiaktól vár. Az egyetemi professzor szerint az említetteknek támogatniuk kellene Mahmúd Abbász kijelentését, miszerint az útitervet kellene minél előbb folytatni, s nem az egyoldalú izraeli kivonulási tervet ösztönözni.
Ziad Abu Amr úgy vélte, a robbantás nyílt üzenet volt nemcsak Mahmúd Abbásznak a Hamásztól, hanem ugyanúgy az izraeliek és az amerikaiak is tanulhattak belőle. „Egyértelmű, hogy nem lehet a béke útján járni megegyezés nélkül. A palesztin csoportok, az amerikaiak és az izraeliek közötti megállapodások nélkül nincs megoldás” – vélte a palesztin politikus. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Mahmúd Abbász még el se kezdte munkáját hivatalosan, a beiktatása ugyanis csak szombaton esedékes. A felvetésre, miszerint a politikai elittől Abbász talán nem kap elég támogatást, bár a nép őt választotta a Palesztin Hatóság első emberének, megjegyezte, a leendő elnök minden bizonnyal rendelkezik a tisztségéhez szükséges elképzelésekkel, ám terveit csak akkor tudja megvalósítani, ha az említett pártok is mellé állnak.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001