Forrás: Magyar Rádió

Napközben GYŐRBŐL 2005. január 13. csütörtök 9.04

Miről beszélünk mi? Miről beszélnek a hallgatók?

2005. január 12., szerda 10:01

190 olvasás

Lerázhatatlan pályázati csomagküldő – Bejelentés nélkül dolgozó külföldiek – A helyi értékek is fontosak – Tel:06-1-328-7111 SMS: 06-30-9000-666

Szerkesztő – műsorvezető: Érczfalvi András és Kiss Géza

Lerázhatatlan pályázati csomagküldő

Kis magyar abszurd: kéretlenül érkezik ajánlat – pl.: mezőgazdasági vállalkozóhoz pályázati csomag. A címzett úgy gondolja, hogy ő már az ilyen pályázatosdin túl van, nem kéri a küldeményt, visszamondja. A visszamondást követően ismét jönnek, s az előzetesen kiküldött csomagot elviszik. Aztán a visszamondás ellenére, kéretlenül újabb, s újabb csomag érkezik a házhoz. Majd a harmadik-negyedik után – mert az “ügyfél” nem fizet – végrehajtanának&

Horváth László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Fogyasztóvédő Egyesület elnöke elmondta: A távollevők között kötött szerződésekről szóló kormányrendelet lehetővé teszi, hogy adott esetben, ha egy távközlő eszköz (pl telefon) segítségével kötünk szerződést egy ilyen céggel (hját még ha nem is szerződtünk!), akkor nyolc napon belül elállhatunk a szerződéstől. Ha a csomagküldő szolgálat továbbra is küldi a kéretlen portékát, természetesen nem kell fizetni, hiába fenyegetőzik bevett szokásra hivatkozva a cég. Ha neadjisten mégis vlami jogkövetkezményre kerül sor, akkor a fogyasztónak lehetősége van például a békéltető testületekhez fordulni.”

Ehhez persze kell némi civil kurázsi is – az ember joggal kérdezi: hogy jön bárki is ahhoz, hogy engem ilyesmire kényszerítsen???

Kator Zoltán ügyvéd elsősorban az írásbeliségre hívja fel a figyelmet: “Ha egy tértivevényes levélben megírom a cégnek, hogy én ilyet nem rendeltem, nekem ez nem kell, (vagy ha véletlenül megrendeltem, akkor is llétezik a nyolcnapos visszaküldési lehetőség), akkor tulajdonképpen olyan iszonyatos sérelem nem ér minket. Sőt! Továbbmegyek: hogyha én ezt nem kértem, és emiatt többletköltségem keletkezik, akkor ez bármilyen bagatellnek tűnik, de bizony a postaköltséget is visszaigényelhetem.”

Bejelentés nélkül dolgozó külföldiek

Az uniós csatlakozás óta megnőtt a külföldi, elsősorban szlovák munkavállalók aránya a Győr-Moson-Sopron megyei munkaerőpiacon. A megyei munkaügyi központ szerint akár meg is duplázódhatott a számuk május óta. De míg korábban az államközi szerződések alapján tudták, hogy hányan, s hol kaptak munkát, most nem jelentik be ezeket az embereket a foglalkoztatók. A megyei munkaügyi felügyelőség tapasztalatai megerősítik ezt, ezért átfogó ellenőrzések indultak, s folynak.

A csak helyileg fontos érték is érték

Régi, míves parasztházak, kereskedőházak, vagy éppen út menti keresztek omladoznak a falvakban miután központi védelemre “nem méltók”, helyben pedig senki sem gondol a védelmükre. Lesz-e lehet-e változás? A megye egyik községében, Beleden, az önkormányzat rendezni kívánja a pusztuló zsidó kereskedőházak sorsát, de van olyan polgár is, aki nem vár a közösségre. Somogyi Tivadar nőgyógyász, győri lakos egy út menti keresztet magánerőből megmentett és felújított: “A Szigetközben van víkendházunk, és útközben mindig szomorúan láttuk, hogy ez a Szűz Mária szobrát magába foglaló építmény egyre rosszabb állapotban van, düledezik. Én azt mondom: egy nemzet akkor tudja a jelenét igazán megélni és a jövőjét megcsinálni, ha a múltját nem tagadja. Persze, ez pénzbe is kerül, de én azt szeretném kiemelni: amikor az emvber megkéri a kőművest, vagy aki a dísazeket csinálja rá, és elmondja,hogy milyen célból csinálja – ebben a pillanatban az emberek szíve megnyílik, – és nemcsak a szívük, hanem a szó jó értelmében a pénztárcájuk is. Amikor megtudták, hogy mi csináljuk, a saját pénzünkből csináltatjuk, akkor önköltségen, sőt volt amit önköltség alatti áron csináltak meg.”

Ingatlanexpo

Hírek, információk , tanácsok a lakáspiacról.

Kérdezzen vagy szóljon hozzá:

Telefon: 328-7111

SMS: 06/30-9000-666

[email protected]

Rácz Szilvia – Napközben – Kossuth Rádió

Comments are closed.