Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Görgey, a titkos tanácsos

2005. január 11. (7. oldal)

Csontos János

Titokzatos jelentések kerültek birtokunkba egy bizonyos titkos tanácsostól. A nem mindennapi körülmények totális tanácstalansággal töltenek el bennünket. Ezúttal ugyanis nem a postaládánkba fújt be a szél egy másfél kilós borítékot; sőt még csak nem is abszolút hiteles, frissen felvásárolt internetes csevegő fórumokról szereztünk pikáns politikai információkat – úgyhogy csalhatatlan írásszakértők segítségére sem szorultunk, mint komoly, hiteles, piacvezető tévécsatornák. Az történt, hogy csöngött a telefon, s kivételesen azonnal felvettük. Őszinte megdöbbenésünkre a kagylóba ismerős férfias orgánum diktált fölöttébb érdekes dolgokat: olyanokat, amilyeneket fejlettebb banánköztársaságokban legalább húsz évre szokás titkosítani. Először azt hittük, valamelyik pihent agyú kolléga élcelődik; azután meg azt, hogy véletlenül bekapcsolódtunk a Magyar Televízió szuperbizalmas vezetői értekezletébe. Kisvártatva azonban gyanút fogtunk, hogy a mondottak címzettje talán a kancelláriaminisztérium üzenetrögzítője lehet, ezért a hallottak közérdeklődésre tarthatnak számot. Miután azonban a félretárcsázás csupán merő feltételezés, esetleg puszta fantazmagória, miként a jelentéstevő személyazonossága is a hipotézisek világába tartozik – ezúton fordulunk olvasóinkhoz: „több szem többet lát” alapon legyenek segítségünkre a titkos tanácsos közérdekű azonosításában.

Első jelentés

Mint olyasvalaki, aki a magyar szellemi és kulturális életnek közel ötven éve aktív és elismert szereplőjeként megfelelően tájékozott a magyar kulturális életben, s így színvonalas tanácsokkal tudja segíteni a kormányzati munkát kulturális kérdésekben, azt tanácsolom, hogy a kultuszminiszter haladéktalanul utazzon Izraelbe, hogy tisztázza a kultúrpolitika ottani vezetőivel: a Zsidó Nyári Fesztivál sikerét nagyban akadályozza, hogy a rendezvénysorozat elnevezése a magyar szórend titokzatos törvényei szerint meglehetősen idegenül hangzik, s ez nyilvánvalóan nem lehet céljuk a szervezőknek. A kézenfekvő elnevezés Nyári Zsidó Fesztivál volna, s mint a magyar nyelv virtuóza, bizton állíthatom: ez esetben senki nem gondolna arra, hogy azt nyári művészek rendezik. A számlaszám a szokásos: Gábor.

Második jelentés

Ahogy itt bokros szabadidőmben, életművem befejeztével tűnődve figyelemmel kísérem és véleményezgetem az épülő Hagyományok Háza helyzetét, azt kell megállapítanom: a helyzet komoly. A hagyományoknak házat emelni nem valami jövőbe mutató üzenet. A hagyomány a múlt terepe: azok nem mi vagyunk, hanem ők, a régi-új undokok. Emlékeztek: ők a maradiság védelmezői, mi meg a remény harcosai. Az utolsó vállalható hagyomány számunkra Fanni hagyományai Kármán Józseftől – leszámítva persze Ságvári Endrét meg József Attilát. Utóbbiról amúgy a centenáriumi dömping során gyermekjáték lesz bebizonyítani, hogy a mi eljövendő haladó Kánaánunkat prófétálta, s voltaképpen a mi kultúrfelfogásunk korai előfutára. No jó, kicsit ki lett zárva, de hogy erre még nagy tömegek emlékeznének, hála a módszeres iskolareformnak, úgyszólván ki van zárva. Szóval ha már nem bonthatjuk vissza a Hagyományok Házát, legalább ellensúlyozzuk a Jövő Házával. Ott van a Millenáris, ahol már nem álmodoznak az álmodók – lehetne kezdeni vele valamit. Csak úgy átsuhant az agyamon: emelhetnénk például egy falat a jövendő Kossuth-díjasoknak. Remélem, értitek a finom célzást&

Ha már van ez a Hagyományok Háza, kiterjeszthetnénk a kulturális értelmezést a média világára is (ebben ugyancsak van gyakorlatom), egészen a hagyományos mosóporig. Reklámhagyományok: jó, mi? Aztán lehetnének bankárhagyományok. A magyar kádkő kultúrtörténete. Retrospektív tárlat, Ön hogy szerezte az első millióját? címmel. Külön szekciót is érdemelhetne az Érdekek és házasságok témakör. Vagy a Sorostól a Sors családon át a Sorstalanságig. Beláthatatlanok a lehetőségek, ha némiképp átértelmezzük a csökött, maradi hagyományfogalmat. Az intézmény nevének második részével ezúttal nem foglalkoznék: a házépítésben híresen nagy a gyakorlatotok, valószínűleg ti adhatnátok titkos tanácsokat nekem. A minap amúgy kisétáltam az épülő Hagyományok Házához, s nem a legszívvidítóbb benyomásokat szereztem a munkálatokról. Úgy láttam, túl sok a homok meg a sóder, s túl kevés a cement. Milyen beton lesz ebből? A malterról nem is szólva! Sóderügyben egyébként – ami a szűkebb szakterületem – szerény különdíjazásért speciális szaktanácsokat is örömest adhatok. Tudjátok, ahogy szoktuk, átutalással.

Harmadik jelentés

Azon törtem a fejem reggel, borotválkozás közben, hogy miként lehetne megteremteni a Millenáris Park további méltó működtetésének feltételeit. A fejlemények nem a legbiztatóbbak. Az rendben van, hogy kirúgjuk a neofita árulókat (bár ez utóbbi jelzőt akár személyeskedésnek is vehetném), de hogy már egymást is nyírjuk, az nem méltó hozzánk. Erről jut eszembe: már ne is haragudjatok, de amit a múltkor ajánlottatok jövedelemkiegészítés gyanánt, hogy méltó felárért én etessem a halakat a befásított műtóban, teljességgel kivitelezhetetlen. Undorodom a vízibolháktól, azonkívül utálom a halakat is: csakis halászlé formájában tudom elviselni őket. Úgyhogy másfelé keresgéljünk. Jó, azt belátom, hogy nem lehet az egész Millenáris Parkból a Legnagyobb Élő Drámaírók Panteonját csinálni, mert a jogos kirekesztések következtében a szélsőjobb bizonyára diszkriminációt kiáltana. De legalább a Zöld Marci játszóteret átkeresztelhetnénk Kék vagy Rózsaszín Marcira! Némi technikai zavar keletkezett, amiért szíves elnézéseteket kérem, de mindjárt segítségért fordulok a rokonsághoz. Komámasszony, hol a számlatömb?

Negyedik jelentés

Összefutottam egy szobrászművésszel a gőzben: igen tehetséges, fiatalabb nálam, s neki bezzeg már van Kossuth-díja. Akad neki néhány elfekvő szobra a kertben: már nem tudja hol tárolni őket, folyton beléjük ütközik a fűnyíró gép. Fölvetettem neki: mi lenne, ha felajánlanánk egyet a belga királyi párnak? Világjárásaim során láttam a rezidenciájukat: jó tágas, elférne valamelyik sarokban. Arról nem is szólva, hogy mennyit utazgathatna Brüsszelbe az előkészítő bizottság: volna mire terhelni az útiköltséget meg a napidíjat; még a számvevőszék sem köthetne bele. Azóta tovább is fejlesztettem az ötletet. Mi lenne, ha a belga királyi pár meg nemes gesztusként adna nekem cserébe egy fölösleges Magritte-et? Ebből a csekély tanácsadói díjból az idők végezetéig sem tudnám összespórolni az árát&

Ötödik jelentés

Ez nem lesz így jó! Én töröm magamat, kifacsarom az agyamat is, hogy legyen nektek egy kis kultúra, ti meg az első szíre-szóra kiadtok engem. Mi az, hogy hétmillió? Másfél évre! Nevetséges. Ennyi magvas, tapasztalatgazdag tanácsért! Ezek még az áfát is hozzáadják: bruttósítják, hogy többnek tűnjön. Ha egyszer húsz évre vagyok titkosítva, akkor honnan a csudából szagolták ki az összeget? Kínomban azt kellett mondanom, hogy betegségemre való tekintettel tíz évig nem nyilatkozom& Látjátok, egy vacak Kossuth-díjjal egy füst alatt el lehetett volna intézni, aztán most nem hörögnének, nem célozgatnának, nem forgatnák a szemüket. Az életművem nem titkos, bár erre húsz év múlva nem szívesen térnék vissza. De ha ti így, akkor én is így. Adjon nektek titkos tanácsokat az atlantiszi nagynénikétek. Világos?

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001