Forrás: Magyar Rádió

Hiller István Izraelben tárgyal

2005. január 9., vasárnap 13:22

301 olvasás

Miközben Izraelben kormányalakítás folyik és a palesztinok is vezetőt választanak, Hiller István az Izraeli politikai élet meghatározó személyiségeivel találkozott: a parlament elnökével, a köztársasági elnökkel, a külügyminiszterrel és kulturális miniszterrel, valamint Peresz munkapárti elnökkel.

– Évekre szóló kulturális megállapodást írtunk alá – mondta Hiller István. A két ország között ez az elkövetkező három évben keretet és lehetőséget biztosít az együttműködésnek. Ugyanakkor Izraelben most óriási az érdeklődés a világsajtó részéről, hiszen történelmi napokat él Izrael, létrejött a nagykoalíció, miközben választások folynak. Ezért akkor, amikor a találkozót megbeszéltük a Munkapárt elnökével, Simon Peresz úrral, és én vele a Magyar Szocialista Párt elnökeként is találkoztam és beszéltem, még nem tudhattuk, hogy amikor ez a találkozó létrejön, addigra ő a koalíciós kormány egyik meghatározó személyisége, miniszterelnök-helyettes lesz. Az ő feladatkörébe tartozik a béketárgyalások és Izrael új fejlesztési politikájának kezelése. Úgy gondolom, hogy a két ország közötti kapcsolatok intenzívebbé tételéhez – és ez messze nemcsak a kultúrát és a politikát, hanem a gazdasági életet is jelenti – egy fontos tárgyalássorozatot sikerült ezekben a napokban bonyolítani.

Liebhardt Ágota

Comments are closed.