Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Mise a bitónál

Listi László, a méregkeverő várúr

2005. január 8. (36. oldal)

Szepesi Attila

S z i g e t v i l á g

Ihol ama híres gróf Listius László / írtam krónikámat, magyarokért gyászló, / ritmusban a gaz tar vérpatakot gázló, / fegyver, hadieszköz, címerek és zászló& – ezzel a négy veretes sorral kezdi Régi magyar arckép című szonettjét Babits Mihály. A versben megszólított Listiusról – akinek a neve sokféle alakban ismeretes: Liszti, Listi, Listy – többnyire annyit tudnak, hogy költőként kezdte, méregkeverőként és kéjgyilkosként folytatta, majd pénzhamisítóként fejezte be a vérpadon rövid, ám annál dicstelenebb pályafutását. A különféle hiedelmek hitelességének azonban csak kevesen jártak utána. A közelmúltban megjelent egy regény, amelyben a hírhedt figura nem gonosztevőként, hanem áldozatként tűnik fel.

A teljes igazság felderítése ma már nehéz, mivel azonban ismerjük a Listi kihallgatásairól készült jegyzőkönyveket és az őt nem éppen szentként bemutató tanúvallomásokat, enyhén szólva kétséges, hogy csupán a vagyonára ácsingózó rokonainak lett volna ártatlan balekja.

Komáromy András 1887-ben adta közre Listi László élete című tanulmánykötetét; átnézte a grófra vonatkozó dokumentumokat és jegyzőkönyveket, összegyűjtötte egyúttal a szerteágazó családról és a hasadt lelkű várúrról keringő mendemondákat. A Listi családot, amely nagy valószínűséggel erdélyi szász eredetű, rokoni szálak fűzték többek között a Wesselényi, a Széchy, a Bánffy, a Draskovich meg a Thurzó famíliához. A Moson vármegyében fekvő Köpcsény – osztrák nevén Kittsee – várát a nagyapa, Listi János kapta 1576-ban – a bárói cím mellé – hűsége jutalmául Miksa királytól. Jánosnak három fia született: az alkimista hírű és hamis pénz verésével is megpróbálkozó István, a Zrínyi Miklós baráti köréhez tartozó János, valamint az Erdélyben élő, Bethlen Gábor tanácsosává lett Ferenc, akinek Gyulaffi Zsuzsannával kötött házasságából született 1620-ban a később latorként elhíresült László. Egyik őse, Sebestyén latin verseket, a másik, János püspök történeti krónikát írt, míg egy harmadik, szintén János híres törvénytudó, egy korábbi László pedig neves bölcselő volt. Ilyen családi háttér mellett nem csoda, hogy dicstelen hősünk is irodalmat, bölcseletet ismerő ifjúként vette feleségül Bánffy Hedvig grófnőt. Amíg a szelíd lelkű Hedvig élt, nagyjából sikerült kordában tartania férje gátlástalan hajlamait, akinek ebből a korai időszakából csak egy gaztette ismeretes: a közeli földbirtokos, Sibrik István elleni birtokperéhez okiratokat hamisított.

Amikor 1651-ben megjelent Zrínyi Miklós eposza, a Szigeti veszedelem, László úgy érezte, ő is tud ilyet írni. Két évre rá közreadta Magyar Mars, avagy Moháchnál történt veszedelemnek emlékezete című eposzát Bécsben. A mű ügyes, Balassi-strófákban előadott, ám nem túl eredeti történeti hősköltemény. Egyik-másik stílusjegyében a Zrínyi-műre, ám a Brodarics-krónikát követő felsorolásaiban, szenvedélytelen leckefelmondásában inkább a derék Tinódi alkotói metódusára emlékeztet. Egy másik Listi-verset, A szerencsének állhatatlanságárul címűt mintha Gyöngyösi István eposzainak pasztellszínei hatnák át.

Listit, aki bárónak született, 1655-ben grófi címmel tüntették ki Bécsben. Hogy miért, azon már sokan törték a fejüket. A hasadt lelkű várúr ugyanis semmiféle „közéleti tevékenységet” nem folytatott. Igaz ugyan, hogy gyakran megfordult a bécsi főrendek körében, és sokat sürgött-forgott a császári udvarban. Talán kiterjedt és előkelő rokonságának köszönhette a grófi titulust? Felmerülhet a gyanú, bár bizonyíthatatlan, hogy mivel szívélyes szálak fűzték – apján keresztül – az erdélyi fejedelmi udvarhoz és a bécsi felső körökhöz egyaránt, tán valamilyen titkos megbízatást teljesített. A választ nem tudjuk.

Az ügyesen megírt, ám nem túl eredeti eposznak semmiféle visszhangja nem volt, ami bánthatta a szerző hiúságát. Közben váratlanul elhunyt ifjú felesége, Bánffy Hedvig, és László hamarosan nőül vette a környékbeli földbirtokoslányt, Kecskés Évát. Az új aszszony – a dokumentumok tanúsága szerint – minden későbbi gaztettében méltó társa volt Köpcsény skizofrén várurának. A zsák megtalálta foltját. Bánffy Hedvig még úgy-ahogy képes volt megregulázni renitens férjét, ám Éva asszony érkeztével elszabadult a pokol.

A vár környékén lakók arról kezdtek suttogni, hogy éjszakánként sikolyok és segélykiáltások hallatszanak a falak mögül. Egy jobbágy arról vallott, hogy látta a grófot éjszakai fekete misét celebrálni az akasztófa tövében. A várban vendégeskedők egyike-másika pokoli kínok között lehelte ki lelkét, nyilvánvaló mérgezési tünetekkel. Hírek keltek szárnyra arról is, hogy a jámbor lelkű Bánffy Hedvig sem természetes halállal halt meg, hanem férje tette el láb alól. Egy tanú, Oroszvári Pakay Benedek arról számolt be, és tanúvallomását mások is megerősítették, hogy Listi szodomita volt. Lidl Ulrik, a helyi mészáros, aki a gróf haragosa volt, elmondta: a várúr sorra lelövette ökreit, továbbá felgyújtatta pajtáját és malmát. (Talán ez volt az egyetlen vádpont, amelyet Listi beismert, és a derék mészárosnak kártérítést fizetett.) A helyi illetőségű Fogler Sebestyén azzal vádolta meg, hogy a várban szolgáló lányát meggyilkolta – a Köpcsény melletti tóban meg is találták a szerencsétlen leány levágott jobb kezét. A számlájára írták továbbá egy szepességi vándorkereskedő és legkevesebb két bécsi prostituált, Borbála meg Ágnes meggyilkolását is.

Listi, aki, mint említettük, gyakran megfordult a császárvárosban, ez utóbbi esetekben hihetetlenül körmönfontan járt el. Terhes prostituáltakat választott ki, férfiruhába bújtatta és jó pénzért Köpcsénybe csalogatta őket. Az volt a terve – és ehhez Kecskés Éva készséggel asszisztált -, hogy a megszülető gyerekeket a magáéiként tünteti fel, mivel örököse nem volt, és főként nagybátyjával, Jánossal örökös birtokperben állt. Az új asszony tehát úgy tett, mintha terhes volna, s a prostituált megszülető gyermekét egy óvatlan pillanatban az ágyába csempészték. Komáromy András, a gróf életrajzírója megjegyzi: csak fiúgyermek jöhetett számításba. Mivel pedig az első kisfiú hamar meghalt, csak a második maradt életben, talán nem alaptalan a krónikás gyanúja: az esetleg megszületett leánygyermekek is anyjuk sorsára juthattak. Mert később szemtanúk állították: a szerencsétlen prostituáltakat – a mór megtette kötelességét! – Listi és Éva asszony meggyilkoltatta, tetemüket pedig a vár padlásán befalaztatta. Ezt alighanem azért tették, mert a környéken híre ment a gyermekcserének, és Listiék nem szerették volna, ha a gaztett híre a család többi tagjához is eljut. Hatalmas vagyonok forogtak kockán&

„Bírt-e józan ésszel Listi, vagy egy rajongó őrülttel van dolgunk, kinek tettei beszámítás alá nem jöhetnek? Mert hitünk szerint, mint nagybátyja szerencsétlen hajlamainak örököse, kezdetben ő is alchemiával foglalkozva, belemerült a természettudományokba, hol azonban, mert rögeszméje józan ítélőképességét félrevezette, önkényt érthetőleg nem az igazságot kereste: a varázsigék, a magicus könyvek, s mindannak tanulmányozása, mit valaha bomlott agyrendszerű emberek összeírtak, élénken hatottak képzelőtehetségére, s megzavarván elméjét, nem lehetetlen, hogy titkos, természetfeletti erők után való törekvés vágyát oltották kebelébe, és ki tudja, mily őrületes szenvedélyek, aljas vágyak rabja lehetett még ez az ember&” – veti fel a kérdést a hüledező krónikás. A válasz nem könnyű. Listi rajongó lehetett, ám egyúttal minden hájjal megkent gonosztevő is. Ezt sugallhatja az eljárás, ahogy a szerencsétlen prostituáltakkal elbánt, és az a metódus is, ahogy pénzhamisítói tevékenységét végezte.

Említettük már, hogy egyik nagybátyja, István aranycsinálással próbálkozott. Sokra nem vitte ugyan, ám a várban fennmaradtak a rejtélyes nagybácsi által összegyűjtött fóliánsok, műszerek és vegyületek, melyek titkát csak László ismerhette, aki nyugati egyetemeken is megfordult, továbbá kapcsolatban állt bécsi meg krakkói orvosokkal és patikusokkal. Volt ugyanakkor Bellin Leonárd személyében saját vegyésze és – felesége mellett – gaztetteiben hűséges segédje, egy Riebstein János nevű kétes egzisztencia, valamint egy „orratlan öregasszony”, akinek idővel nyoma veszett, ám akire több szemtanú is hivatkozott.

A gróf jól tudta, hogy a helyi mendemondák bizonyos körön túl nemigen terjednek, vagy ha igen, akkor csak lassan, és hitelességük a növekvő távolsággal fogyton-fogy. Bízhatott – csöppet sem alaptalanul – abban is, hogy egy főrend ellen nehezen fogadják el közrendűek mégoly szörnyű vádjait is, továbbá, hogy rokonai, élükön gróf Wesselényi Ferenc nádorral, jóhiszeműen kimentik majd a kutyaszorítóból. Kijelenthetjük továbbá, hogy tudatosan terjesztett magáról olyan képtelenségeket, amelyek a perek során ronthatták az ellene vallók hitelét.

Azt híresztelte: ért az alkímiához meg a mágiához, és az általa fölidézett szellemek tengernyi kincset hoznak neki. Azzal is kérkedett, hogy bizonyos étkekért – fekete malacért, kenyérért és korsó borért -, amelyeket a faluszéli keresztútnál szokott időről időre elásni, az ördög cserében „olyan erszényt ad, melyben valahányszor nyúl, egy aranyat talál”. Azzal is elbüszkélkedett, hogy ha a porba varázsköröket rajzol, meg tudja idézni Astarót és Lenoch démonokat. Mutogatott továbbá egy „varázserejű” kardot, amelynek egyik oldalára a titokzatos On, a másikra az Agla szó volt felvésve. Életrajzírója, Komáromy aligha téved, amikor ezt veti papírra: „Czélját el is érte, mert babonás félelem tárgya lett csakhamar, nem lesték utait, nem fürkészték titkos terveit, sőt ha véletlenül nyomára jöttek is, hallgattak, mint a sír, kitértek előle a merre látták, rettegvén haragját az ördög esküdt czimborájának.”

Ami a méregkeverést illeti, azt nagybátyja hátramaradt fóliánsaiból, valamint már említett vegyészétől tanulta. Később önállósította magát. Egyik, később ellene valló „üzletfele”, Muntz Ádám bécsi orvos azt állította, hogy Listi mestere volt a szilárd, a folyékony és a légnemű mérgek előállításának egyaránt. Mérgeit, amelyekkel főként ellenlábas rokonait kívánta eltenni láb alól, mindenekelőtt nagybátyját, Jánost és annak családtagjait, illetve a kétes üzelmeit ferde szemmel néző mosoni ispánt, Kerekes Menyhértet, előbb ki is próbálta. Áldozatául esett többek között egy Jandl nevű szerencsétlen pásztor és kis híján egy zsidó vándorkereskedő is, aki csak a szerencsének köszönhette életben maradását. Családja kiirtásával egy helybeli borbélymestert, Konrád Ulrikot bízta meg, aki azonban visszarettent a szörnyű gaztettől. A gróf ekkor bosszúból a borbély állapotos feleségét láncra verve hideg szobába záratta. Az aszszony elvetélt.

A bűntények sorozatát egy idő után segédje, Riebstein sem bírta idegekkel, és kitálalt a bíróság előtt. Több mérgezési kísérletet és gyilkosságot vallott be.

Listi körül, ha lassan is, szorult a hurok. Ekkor végső kétségbeesésében negyvenezer forinttal megvesztegette rokonát, a történelemkönyvekben – és Gyöngyösi Murányi Vénusz című eposzában – makulátlan hősként ábrázolt Wesselényi Ferenc országbírót.

Végzetét mégsem kerülhette el: 1661 augusztusában Bécsben – „tettenérés mellett” – hamis pénz veréséért letartóztatták. Ez olyan főbenjáró bűnnek számított, amelyre nem volt kegyelem. Listi Lászlót 1662. december 22-én a császárvárosban kivégezték. Állítólag régi ismerőse, az a Miklós nevű hóhér sújtott le rá pallosával, akit korábban jó pénzért rá akart venni ellenlábasai kiirtására.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001