Forrás: MNO

Rabosították Zuschlagot

Okirat-hamisítási ügy: távozhat a szocialista párt Vas megyei vezetője

2005. január 7. 10:11

Magyar Nemzet – Török László

A Vas Megyei Főügyészség politikai lejárató kampányának tartja Zuschlag János volt MSZP-s képviselő saját maga és politikustársai meggyanúsítását – ezt a volt képviselő nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, miután tegnap Zalaegerszegen rabosították. A lap hivatalosan meg nem erősített információi szerint Hiller István MSZP-elnök megvonta a bizalmát Tóth Csabától, a párt Vas megyei elnökétől, akit már fel is szólított, hogy mondjon le.

Politikai következményei is lehetnek a Vas megyében, az ifjúszocialista szervezetek alapítása körül kirobbant botránynak, amellyel összefüggésben magánokirat-hamisítás vétsége miatt büntetőeljárás indult több helyi vezető ellen is. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Hiller István MSZP-elnök megvonta bizalmát Tóth Csabától, a párt vasi elnökétől, akit lemondásra szólított fel. A pártvezető kultuszminiszteri minőségében jelenleg Izraelben tárgyal, így a lap nem tudta utolérni, Tóth Csaba pedig Hillerhez irányított a kérdésben. A megyei elnök ismételten kifejtette, hogy semmiféle törvénytelenséget nem követett el, az eljárás hátterében szerinte belső politikai ellentétek állnak.

Tegnap a zalaegerszegi rendőrkapitányságon meggyanúsították és rabosították Zuschlag Jánost, aki nem kívánta kiegészíteni korábban tanúként tett vallomását. A politikus közölte: jövő héten sajtótájékoztatót tart az ügyben az MSZP Vas megyei területi szövetsége. A volt országgyűlési képviselő szerint az MSZP politikusai ellen politikai lejárató kampányt folytat az ügyészség, amely a nyomozást irányítja.

Az MSZP Bács-Kiskun megyei alelnöke azért nem jelent meg keddre tervezett gyanúsítotti kihallgatásán, mert – mint mondta – aznap délelőtt napilapokból értesült az idézésről. – Több mint gyanús, hogy egyes médiumok előbb értesülnek bizonyos nyomozati cselekményekről, mint az abban érintettek – vélekedett Zuschlag. Táncsics Péternek, az MSZP vasi alelnökének ugyancsak tegnap kellett volna megjelennie a zalaegerszegi rendőrségen gyanúsítotti kihallgatáson, azonban ez nem történt meg. – Délután egy órára kaptam idézést, amit később tudtam csak átvenni – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Táncsics, aki még a tegnapi nap folyamán faxon új időpontot kért a hatóságtól.

Már működik az elnöki kabinet? A Magyar Nemzet információi szerint nagyrészt már összeállt a Hiller István pártelnöki munkáját segítő elnöki kabinet névsora, a testület tagjai a politikus minisztériumi munkatársaiból verbuválódnak. A lap által korábban közölt nevek mellett – Berzsán Ferenc, a Vörös Csilla Polgári Kör egyik szervezője, a hiller.hu munkatársa, Padisák Mária, a kultuszminiszter sajtótanácsadója, Hámori László, a hiller.hu felelős szerkesztője, XVIII. kerületi képviselő és Patek Gábor, az MSZP XIX. kerületi szervezetének elnökségi tagja – Végvári Imre miniszteri főtanácsadó és Hiller személyi titkára, Kovács Enikő is helyet kaphat a kabinetben. A pártelnök várhatóan május környékén távozik a kultusztárca éléről, hogy a kétéves miniszterség után járó végkielégítést felvehesse.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.