Forrás: Magyar RádióEinstein és a magyarok
Szonda, 2004. 12. 12., szerk.: Lukácsi Béla
2005. január 6., csütörtök 15:34
1004 olvasás
Miként viszonyult a magyar szellemi élet, a közvélemény ahhoz az emberhez, aki a maga korában, de mind a mai napig is, a tudóst, mint olyat testesíti meg, akinek a képét még trikókra nyomtatva is láthatjuk, valójában pedig alig értjük, mit is forgatott a fejében: mondani se kell, Einsteinről van szó.
Van egy fénykép, 1904-1905 tájáról, a berni Szabadalmi Hivatalból, amelyen egy szolidan öltözött fiatalember látszik, áll egy háromlábú állvány előtt, ami olyan, mint mondjuk egy kottatartó, és valami kinyitott iromány van rajta, a fiatalember pedig, aki beosztására nézve III. osztályú szabadalmi ügyvivő, éppen ezt tanulmányozza. Száz év távlatából az ember már megkockáztatja, hogy az ügyvivő úr fejében esetleg talán valami más járhatott ekkoriban, mint az éppen előtte fekvő fontos ügy. Merthogy a fizikatörténet az 1905-ös évet annus mirabilis névvel jelöli, vagyis ez az a csodálatos esztendő, amikor annak az embernek, akinek a képét, sőt a fejének csak a körvonalait még az is ismeri, aki tudóst még nem is látott, akinek a képét trikókon is hordják, aki a tudós megtestesítője, nos, tehát ennek az embernek ebben az évben alapvető, forradalmi változást hozó munkái jelentek meg. Elég ha csak annyit mondok, hogy relativitáselmélet. A világ jövőre emlékezik Einstein halálának 50. évfordulójára és ünnepli, Bern például Einstein-fesztivállal, az akkor svájci állampolgár Einstein csodálatos évének 100. évfordulóját. Az eseményekből mi se maradunk ki, olyannyira nem, hogy a Tudományos Akadémián már be is mutatták az Einstein és a magyarok című könyvet, Gazda István hatalmas munkáját, amelyet az Akadémiai Kiadó jelentetett meg, és amelyről a bemutatásra felkért szekértők egybehangzóan állították, hogy letehetetlen könyv. Azt mutatja be, hogy a magyar szakmai közeg, a laikusok, művészek, hogyan fogadták Einsteint, a gondolatait, felismeréseit. Esti Judit a bemutatón először Illy József fizikust, majd Fehér Márta tudományfilozófust kérdezte a könyvről.
Illy József: – Azt hiszem, nem csak Einstein tudományos munkái, hanem az emberi mivolta és a társadalmi beágyazottsága döntötte el, hogy a vele egyenrangúan zseniális fizikusok között éppen ő lett ez a különleges figura. Egyrészt, amit ő mondott, az a világegyetemre vonatkozik, ami mindenki számára misztikus, és valami olyasféle, minthogyha tényleg a mennyországhoz nyúlt volna hozzá. Ezenkívül szenzáció volt. Einstein pedig teljesen megdöbbenve figyelte, hogy itt őrjöng a tömeg, őt üdvözli, és közben tudta, hogy senki nem érti az ő elméletét. Einstein nem volt aktív politikus, igazából csak a tudomány érdekelte. De később látta, hogy a hírnév és mítosz, ami körülötte kialakul, ezt jóra is tudja használni – akkor ő ezt használta. Igenis javasolta a menekült zsidó fizikusokat amerikai egyetemekre, igenis aláírta Szilárd Leó levelét, habár tényleg pacifista volt.
– Ez a könyv nem Einsteinről szól. Irodalmárok, politikusok, egyházi emberek, mindenki reagált valahogy. A művelt és a kevésbé művelt, kicsit sznob nagyközönség is, és az is nagyon érdekes, hogy ki hogyan fogadta. Ezenkívül az is érdekes, hogy rettenetesen kapaszkodik az ember az abszolút biztonságos dolgokba. Tehát nyilván nagyon nehéz elfogadni, hogy nincsenek biztos fogódzkodók. Így fogták fel a legtöbben.
Fehér Márta: – Ebben nagyon egyetértünk. Tudniillik ez a kötet, amelyik 1905-től 1945-ig öleli fel az Einsteinnel kapcsolatos legkülönbözőbb műfajú magyar publicisztikákat, elsősorban a két világháború közötti, vagy első világháború előtti Magyarország szellemi körképe mindenekelőtt. Ugyanis a kötetben nemcsak szaktudósoktól találunk írásokat, és nemcsak tudományos ismeretterjesztőktől, hanem a legkülönbözőbb beállítottságú emberektől, bölcselőnek nevezett mondjuk filozófusoktól. És ami érdekes, művészektől, irodalmároktól is, köztük olyan jeles nevektől, mint Juhász Gyula, Németh László, sőt József Attila.
