Bezárás | Nyomtatás
Bírálják Mahmúd Abbászt
Washingtoni fellépés a palesztinok elnökjelöltje ellen
2005. január 7. (8. oldal)
Hírösszefoglaló
Élesen bírálta az Egyesült Államok Mahmúd Abbászt, a vasárnapra kitűzött palesztin elnökválasztás legesélyesebb jelöltjét Izrael-ellenes kirohanásai miatt. Ugyanakkor az izraeli legfelső bíróság nem adott szavazati jogot az Izrael által bebörtönzött palesztin foglyoknak a január 9-re kiírt palesztin elnökválasztásra.
Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője egy választási nagygyűlésen Izraelt „cionista ellenségnek” bélyegezte. „Az ilyen jellegű kijelentések nem szolgálják a palesztinok és Izrael közötti közeledést, a kapcsolatok megjavítását” – jelentette ki az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője. Adam Ereli annak a nézetnek adott hangot, hogy – mint fogalmazott – ez a szóhasználat „zavarólag” hat a párbeszéd újrafelvételének folyamatában. „Imádkozunk mártírjaink lelkéért, akik a cionista ellenség aknavetői következtében vesztették életüket” – fogalmazott az amerikai bírálatot kiváltó kijelentésében Abbász több ezer híve előtt a Gázai övezet északi részén.
Közben Izrael visszautasította, hogy szavazati jogot adjon a palesztin foglyoknak. Aharon Barak, a bíróság elnöke azzal indokolta a beadvány elutasítását, hogy olyan rövid idő alatt, amely a választás vasárnapi megrendezéséig rendelkezésre áll, Izrael nem tudja megszervezni a mintegy hétezer palesztin bebörtönzött szavazási lehetőségét. Hisám Abder-Rázek, a foglyok ügyeivel foglalkozó palesztin miniszter a héten kijelentette, hogy a bebörtönzöttek szavazati joga alapvető emberi jog. Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke, az elnökválasztás legesélyesebb jelöltje kampánya során ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a foglyok szabadon bocsátásáért. Közülük sokakat az elmúlt négy évben, a második palesztin felkelés 2000. szeptemberi kezdete óta vettek őrizetbe.
Kiengedték a magánzárkából, és több más rabbal együtt normális cellába helyezték az izraeli hatóságok Marván Barguti másfél éve bebörtönzött palesztin vezetőt. A Fatah palesztin mozgalom ciszjordániai vezetőjét terrorcselekmények szervezésének vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001