Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Amire a törvény nem ad fogódzót

Az ORTT-panaszbizottság határeseteiről, avagy meddig terjed a szerkesztői szabadság

2005. január 7. (4. oldal)

Gottwald Péter

A magyar sajtó megtisztelő és kitüntetett érdeklődéssel követi az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működését, és talán a legkézenfekvőbb módon nagy figyelemmel – sokszor igen éles kritikával – elemzi a testület mellett a törvény által létrehozott panaszbizottság munkáját. Ez ugyanis a médiahatóságnak az az érzékszerve, amelyen keresztül a Magyar Köztársaság polgárai a legközvetlenebb úton élhetnek panaszjogukkal alkotmányos alapjoguk, a tisztességes, kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében vagy akár a kulturális minőséget nem biztosító és az ifjúság védelmét szem elől tévesztő műsorszolgáltatás ellen. Amint tavaly már kétszer is megtörtént, különösen nagy a szerepe az ORTT panaszbizottságának azokban az időszakokban, amikor a politikai csatározások a testületet átmeneti működésképtelenségre kényszerítik.

Nyolc éve is elmúlt, hogy az Országgyűlés eleget tett annak a nagy jelentőségű kötelezettségének, amellyel törvényben szabályozta a magyar elektronikus médiát.

Ám a nyolc év olyan robbanásszerű változásokat hozott az érintett médiumok működését meghatározó körülményekben (mind technikai, társadalmi, erkölcsi vagy akár a politikai berendezkedést illetően), hogy a meghozott 1996. évi törvény hibái és avulása az idő múlását jóval felülmúló ütemben váltak nyilvánvalóvá. A törvény alkalmazása során számos elgondolkodtató kérdés merül fel, amelyek gyakran már a dilemma kategóriájába tartoznak. Az pedig természetes, hogy a dilemmák megoldása nem feltétlenül vezet minden esetben pontosan azonos eredményre. Ám ezek aztán a kritika jó célpontjaivá válnak.

A törvény az egyik legjellemzőbb dilemmát azzal állítja a törvény alkalmazói elé, hogy a panaszokat alapvetően más eljárási szabályok szerint kezeli, és a bírálati eredmény lehetséges következményeinek szempontjából is nagy a különbség aszerint, hogy a panasztevő sérelmet szenvedett-e, avagy sem. Ez a kérdés a kiegyensúlyozottság sérelme esetén merül fel, és a törvény ezt egyértelműen összekapcsolja egy sérelmet elszenvedő féllel, aki aztán panaszt tehet.

Már itt felmerülhet egy probléma, miszerint a törvény által sérelmet szenvedett panaszos, akit aztán a továbbiakban a törvény kifogást tevőnek nevez, szűkebb, vagy tágabb értelmezésben tudja-e igazolni az érintettségét az adott sérelemben. A törvény e tekintetben nem ad fogódzót. Elméletileg alkalmazható a bírói gyakorlat szerinti érintettség fogalma, ami talán a szigorúbb határvonalakat szabja. Nehéz azonban érvet találni az ellen is, ha valaki a legtágabban vett alkotmányos jogára hivatkozik, és sokakkal együtt sérelmet szenvedettnek tekinti magát, mert nem kapott kiegyensúlyozott, tárgyilagos és sokoldalú tájékoztatást, vagy talán éppen az a meggyőződése, hogy nem kiegyensúlyozott tájékoztatást kapott.

De nem egyszer kell éles határt találni például olyan esetekben is, amikor egy politikai vélemény egyben személyiségi jogokat is sért. Az utóbbi ugyanis nem a médiahatóság, hanem a bírói ítélkezés kompetenciája. Mindezekhez társul még mérlegelendő körülményként a véleménynyilvánítás szabadságának joga, amellyel azért visszaélni sem lehet más alapjogok sérelmére. Ugyancsak különös gondot igényel annak megítélése, hogy a tudósításra váró események közül melyekre mondható az, hogy azok a törvény megfogalmazása szerint közérdeklődésre tartanak-e számot. Itt sincs éles határvonal, sem pontos mérőszámok abban a tekintetben, hogy egy esemény közérdeklődésre számot tartó lenne-e? Ezt a kérdést pedig el kell dönteni akkor, amikor a panasz éppen egy esemény tudósításának elhagyására vonatkozik. Ilyen esetben is fogódzókat kell keresni, amely néhány panaszbizottsági különvéleményből ki is tűnik. Ám az el nem hangzott tudósításokkal szembeállítható a szerkesztői szabadság igénye, amely esetében szerkesztői oldalról szívesen elfelejtik, hogy a törvény a szerkesztői szabadságot a törvényi alapelvek közé igyekszik szorítani, és felelősséget vár el. Egyébiránt a szerkesztői szabadságból vezethető le, hogy a kiegyensúlyozott tudósítás egy sajátságosan értelmezett megoldása jöhessen létre. Ennek alapja, hogy a politikai jellegű tudósítások tekintetében a darabszám vagy műsoridő szempontjából vizsgálva alakítanak ki valamiféle egyensúlyt. Eközben persze a sokoldalúság és a tárgyilagosság szenvedhet csorbát. A politikai küzdelem sajátságos időszakaiban (például a kampányidőszakokban) fennállhatnak külön megállapodás formájában a megszólalások, illetve a műsoridő vonatkozásában értelmezett kiegyensúlyozottsági szabályok, ajánlások is.

Mindezeknek a kérdéseknek a törvény szerint különös fontossága van a közszolgáltatást végző médiák esetében.

A gyűlöletkeltés, a lejáratás kérdéseiben is sok a tetten érhető törvénysértés, miközben ezen negatív cselekedetek pontos meghatározásával a gyakorlati jogtudomány és a politikai élet már hosszú ideje birkózik. Ráadásul eltérő lehet annak a megítélése is, ha egy – a társadalom bármely részének demokratikusan elnyert képviseletét végző – személy ellen nyilvánul meg ez a sajnálatos tevékenység. Ebben az esetben ugyanis a médiatörvény hatálya alá nem tartozó személyiségi jogi sérelem is, és joggal vélelmezhetően egy adott csoporttal szembeni sérelem egyaránt megvalósulhat. A panaszbizottság tett már arra kísérletet, hogy az alkotmányjog tekintélyes képviselőitől a gyűlöletkeltés kérdésében valamilyen pontosabb kritérium kialakításához segítséget kérjen, ám ilyen kritériumok mind ez idáig nem kristályosodtak ki.

Az ifjúság védelmében a médiatörvény világos célkitűzéseket tartalmaz. Ám a törvény számos olyan erkölcsi kategóriára hivatkozik, amelyek jelentéstartalma – ízlés szerint – a társadalom erkölcsi állapotából adódó közfelfogás szerint is mérlegelhető. Különösen vonatkozik ez a határesetnek tekinthető ügyekre, amelyeket bizonyos, hogy a társadalom különböző kulturális és erkölcsi alapon álló tagjai maguk is más és más módon ítélnének meg. A panaszbizottság ilyen esetekben gyakorta segítségül hívja a Magyar Tudományos Akadémia értelmező kéziszótárának legújabb kiadását.

Mindenképpen szót érdemel itt az a próbatétel is, amikor a klasszikus magyar regényirodalom néhány megfilmesített darabjának (Egri csillagok, Egy magyar nábob stb.) bemutatása panaszbeadványokat váltott ki, merthogy azokban durvaság vagy harci jelenetek voltak láthatók. Ez is jól példázza azt, hogy a törvénnyel szembeni elvárásokból kulturális konfliktusok is keletkezhetnek.

Az előzőekhez hasonlóan sok határeseti probléma adódik a burkolt reklámozással kapcsolatban is. Ilyenkor a panaszbizottság egy fontos ismérv jelenlétére mindenképpen figyelmet fordít. Azt vizsgálja, hogy a konkrét esetben tetten érhető-e célzottan valamely termék megkedveltetése és a vásárlására való ösztönzés. Általában véve magával a reklámtevékenységgel kapcsolatban is vannak a hatályos médiatörvénynek ízlés szerint értelmezhető fogalmakkal meghatározott részei. Így például az, hogy a reklám „nem ösztönözhet túlzott alkoholfogyasztásra”. Végül itt is szó lehet olyan esetekről, amelyek már nem a médiatörvény, hanem a reklámtörvény hatálya alá esnek.

A szóba hozott példákkal nem merül ki minden olyan eset, amelyeknek a megítélése pontos törvényi definíció hiányában az emberi tapasztalatra, bölcsességre, erkölcsi érzékre van bízva. Ebben – a határesetek elbírálásánál különösen – benne rejlik a tévedés lehetősége is, vagy akár az is, hogy egy eljáró tanács nem tud konszenzusos döntést hozni. Ilyenkor a különvélemény jelzi az üggyel kapcsolatos ellenkező álláspontot. A határesetek egyébként mindig jó lehetőséget adnak arra, hogy a közvéleményt megosszák és mindegyik fél igényt tartson a maga igazságára. Talán ilyen esetekben jut eszébe leginkább az érdeklődőknek, hogy a döntéseket azzal hozzák kapcsolatba, kik is voltak éppen a tagjai a döntést hozó eljáró tanácsnak. Nem kizárva persze a tévedés lehetőségét, és megengedve azt is, hogy vitatható esetekben az eljáró tanács tagjai a maguk szellemi és világnézeti értékrendje felé hajlanak, mégis úgy vélem, hogy a többféle irányból történő megközelítés szolgálja leginkább a tévedések kizárását.

A fenti gondolatokkal arra szerettem volna rámutatni, hogy a panaszbizottság sok olyan ügyet bírál el, amelyekben távolról sincs a tényálláshoz kapcsolódó eseménynek olyan pontos törvényi meghatározása, mint például a polgári vagy büntető ügyekben felmerülő törvénysértő cselekedetek esetében.

A panaszbizottság igényt tart a nyilvánosságra, és a döntéseit az ORTT honlapján nyilvánosságra hozza. Amennyiben olyan nyilatkozatot alkot, amelyet súlyánál vagy példaértékénél fogva különösen fontosnak tart, azt a Magyar Távirati Iroda és a Kulturális Közlöny útján is a nyilvánosság elé tárja. Ez utóbbi döntés a panaszügyekben eljáró tanácsok törvény adta mérlegelési joga, amely egyben a panaszügy jelentőségére, tanulságaira is rámutat.

A panaszbizottság korábbi soros elnökeként is kifejtettem már a sajtó nyilvánosságának (Mi a panasz a bizottságra? – Magyar Nemzet, 2003. szeptember 23.), hogy az ORTT és a mellette létrehozott panaszbizottság olyan – a parlamenti erőviszonyokat tükröző -, demokratikusan létrehozott intézményes eszköz az elektronikus médiavilág tevékenységének szabályozására, amelynek tevékenységéhez társadalmi érdek fűződik, eredményes működéséhez pedig bizalomra és jó szándékú bírálatra egyaránt szükség van. Nem tesz jót viszont, ha – bármely vagy akár több irányból kezdeményezve is – az intézmény iránti társadalmi bizalmat elfordítják. Ez egy demokratikus közintézmény hatékony működésének előfeltétele, amelyre az ORTT panaszbizottsága feltétlenül igényt tart.

A szerző az ORTT panaszbizottságának tagja

Hírpanaszok. Leggyakrabban a hírműsorokkal kapcsolatban érkeztek panaszok az országos médiahatóság panaszbizottságához a tavalyi év utolsó negyedévében. Az RTL Klub és a TV2 ellen összesen kilenc panasz fogalmazódott meg, míg a legtöbb hírműsort és egyéb közszolgálati jellegű programot sugárzó rádiók (Magyar Rádió, Sláger Rádió) és televíziók (MTV, Hír Televízió) ellen október 1. és december 7. között összesen ötven panaszt nyújtottak be.

A panaszbizottság megállapításai az elmúlt negyedévben:2004. szeptember 21. A Hír TV augusztus 29-i Szerintem című műsora alkalmas volt a népek és nemzetek elleni gyűlölet keltésére.2004. november 5. A Magyar Rádió szeptember 20-án sugárzott Déli harangszó című műsorában meg kellett volna említeni a magyar zsidóság holokausztját is.2005. január 3. Az MTV november 21-én sugárzott Katolikus Krónikájában megsértette a tényszerű, időszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, mert az ismétlésként sugárzott adásból kimaradt az iskolafenntartó egyházak nyílt levele.2005. január 4. Törvényt sértett a köztévé, mert vallási műsorában nem adott helyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia népszavazással kapcsolatos felhívásának.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001