Amerikai szervkereskedelem Irakban?
Az észak-amerikai lapok szemléje
2005. január 4. 13:45
Simon Zoltán
Arab médiumok szerint az amerikaiak Irakban emberi szerveket „szüretelnek és adnak el”. A közel-keleti lapok szerint a titkos akció feltűnt az európai szövetségeseknek, de feletteseik parancsára nem tehetnek semmit. Az iráni televízión a nálunk megszokottal ellentétes szereposztású filmsorozatban küzdenek „jók” és „rosszak”.
A konzervatív National Review Online arról ír, hogy az iráni Sahar 1 TV csatornán egy igen érdekes sorozat indult „Érted, Palesztína” címmel.
Az első részben ENSZ-esnek öltözött izraeliek egy palesztin iskolát látogatnak meg. Papíron azért, hogy megvizsgálják, hogy nem szenvednek-e az ottani gyerekek valamilyen szembetegségben. A sötét igazságra azonban fény derül: tulajdonképpen az izraeliek csak szemátültetésre szemelik ki áldozataikat a gyermekek közül.
A sorozat második epizódjában kiderül, hogy az izraeli miniszterelnököt palesztin gyermekekből kioperált szervekkel tartják életben, egy izraeli katonai parancsnok pedig palesztinokat és ENSZ munkatársakat rabol el.
Persze a többi média sem akart lemaradni. A szaúdi kormány lapja, az Al Watan azt írta – bizonyos „titkos európai katonai riportokra” hivatkozva -, hogy az amerikaiak Irakban emberi szerveket „szüretelnek és adnak el”.
Több se kellett az iráni Dzsomhouri-je Iszlami és a szíriai Tesrin napilapoknak: ők is leközölték a maguk sztorijait. Írásaik szerint a „titkos riportokból” kiderül, hogy amerikai orvosokból álló „tikos csoportok” együtt mozognak az amerikai csapatokkal, hogy aztán kioperálhassák az eladandó szerveket. Az erről való tudósítást lehetetlenné teszi az, hogy az amerikaiak erőszakkal tartják távol a médiát az eseményektől. Az európai csapatoknak ugyan feltűnt az amerikai titkos akció, de feletteseik csendre intették őket „az ügy fontosságára való tekintettel”. Mindazonáltal a „katonai és hírszerző főparancsnokságok titkos riportokat írtak” az európai védelmi minisztériumokat tájékoztatandó – írja az arab média.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005