Bezárás | Nyomtatás
Újabb izraeli tisztogatás
A zsidó állam felülvizsgálja a házrombolási politikát
2005. január 3. (8. oldal)
Hírösszefoglaló
Izraelt bírálta hét végi nyilatkozataiban Mahmúd Abbász, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elnöke ugyanakkor védelmébe vette a palesztin fegyvereseket Izraellel szemben, elutasítva azokat az izraeli követeléseket, hogy sújtson le a szélsőséges csoportokra.
Nagyon sajnáljuk az izraeli eszkalációt – hangoztatta vasárnap Abbász -, amelynek célja a palesztin választások akadályozása. A közelgő választás fő esélyese szerint „a nemzetközi közvéleménynek nagy figyelmet kell fordítania arra, ami folyik”, mert „a demokratikus folyamat van veszélyben”. A PFSZ elnöke az óév és az újév fordulóján végrehajtott izraeli offenzívára reagált, melyben az izraeli hadsereg közlése szerint 13 fegyveres palesztin vesztette életét. A támadások fő hangsúlya a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz menekülttáboron volt.
Az izraeliek a vasárnapra virradó éjjel kivonultak Hán-Júniszból, reggel azonban harckocsikkal és páncélosokkal behatoltak az övezet északi részén lévő Bét-Hanún, Dzsabalíja és Bét-Lahja mezőgazdasági területeire, miután palesztinok házi készítésű rakétákat lőttek ki Szderót izraeli városra, megsebesítve egy nőt.
Abbász szombaton nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek is, s abban védelmébe vette közelmúltbeli nyilvános megjelenéseit fegyveresek társaságában, hangoztatva, hogy nem akar lesújtani rájuk. Mint mondta, „tartozunk nekik azzal, hogy megvédjük őket a gyilkosságtól, mindattól, ami az izraeliek részéről fenyegeti őket”. Abbász gázai irodájában beszélt röviddel azután, hogy szívélyesen fogadta őt több tucat palesztin fegyveres az övezet déli határán lévő Rafah menekülttáborában. Az AP-interjúban Abbász „elfogadhatatlannak” nevezte Izrael tervezett egyoldalú kivonulását a Gázai övezetből, s követelte a béketárgyalások azonnali felújítását a nemzetközi támogatást élvező „útiterv” alapján.
Közben bizottságot hívott életre az izraeli vezérkari főnök, a ciszjordániai palesztin területeken a palesztin terroristákkal szembeni küzdelemben folytatott házrombolási politika felülvizsgálatára – írta a Háárec izraeli napilap.
Az izraeli kormány 2002 nyarán döntött úgy, hogy ismét ehhez az eszközhöz nyúl, ettől az időponttól 2004 nyaráig 270 házat rombolt le a hadsereg, többnyire Ciszjordánia területén. Az izraeli hadsereg tisztjeinek körében nincs egyetértés afelől, hogy ez a politika valóban eléri-e a célját. Ezenfelül az utóbbi időszak tapasztalatait elemző, belső katonai jelentés megállapította: nincs bizonyíték arra, hogy ez a taktika elrettentő erővel hatna a támadások ellen, sőt a terrortámadások száma csak növekedett a politika felújításának első hónapjaiban – írja a Háárec.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001