Hadműveletet indított Gázában az izraeli hadsereg
2005. január 2. 12:50
MNO
Az izraeli hadsereg mintegy ötven harckocsival és páncélozott járművel nagyszabású hadműveletet indított a Gázai övezet északi részén. A behatolás néhány órával azután kezdődött, hogy véget ért egy másik, több napos hadművelet az övezet déli részén.
Most azért léptek közbe Bét-Hanún, Dzsabalíja és Bét-Lahja körzetében, hogy gátat vessenek izraeli célpontok rakétákkal és aknagránátokkal való támadásának – közölte egy izraeli katonai szóvivő.
A védelmi miniszter azt mondta, hogy a katonák szabad kezet kaptak, s a művelet addig tart, amíg szükséges a térségbeli zsidó települések biztonsága érdekében – közölte a Magyar Rádió.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005