Forrás: MNO

25-30 magyart keresnek Délkelet-Ázsiában

Százezer fölé emelkedett az áldozatok száma

2004. december 30. 8:04

MNO

A külügyminisztérium hivatalosan nem tart nyilván magyar eltünteket, de 25-30 állampolgárral még nem sikerült kapcsolatot teremteni. Nyolc turista eltűnését még tegnap Miskolcon jelezték hozzátartozóik. Ők búvárkodni utaztak a szigetországba. A vasárnapi szökőár óta nem sikerült kapcsolatot teremteni velük. Egyedül az indonéziai Aceh tartományban akár 80 ezer halálos áldozata is lehet a szökőárnak. Újabb képek – képriportunkhoz kattintson ide.

Mintegy nyolc magyar turista eltűnését jelentették be hozzátartozóik a Miskolci Speciális Mentőknél. A miskolci mentők is részt vesznek a térségbe küldött magyar csoport munkájában. Mint arról az Info Rádió is beszámolt, a nyolc magyar turistát eltűntként tartják nyilván. Lehóczki László, a szervezet vezetője elmondta: a turisták, akik eltűnését náluk, Miskolcon jelezték hozzátartozóik, búvárkodni utaztak a szigetországba. A vasárnapi szökőár óta családtagjaiknak nem sikerült velük kapcsolatot teremteniük, nem veszik fel a telefonjukat.

A Londonban megjelenő Evening Standard című újság szerda délutáni számában arról számolt be, hogy 100 000 fölé emelkedett az ázsiai szökőár áldozatainak a száma. Az indonéziai Aceh tartományban akár 80 ezer halálos áldozata is lehet a szökőárnak – közölte az ENSZ egyik tisztségviselője. A helyi hatóságok eddig 36 ezer 268 halottról tudnak. Sok embert eltűntként tartanak nyilván, így a mentőalakulatok elképzelhetőnek tartják, hogy még több áldozatot követelt a természeti katasztrófa.

A délkelet-ázsiai természeti katasztrófa után még mindig 3 és félezer külföldit keresnek a mentőalakulatok. Az eltűnt turisták többsége skandináv. Thaiföldön a hadsereg tájékoztatása szerint eddig 473 külföldi holttestét találták meg: többségük svéd, német és brit, 84 holttestet még nem sikerült azonosítani.

Az ország dél-nyugati részén még senkit sem találtak meg egy francia tulajdonban lévő szálloda 261 vendége és 99 alkalmazottja közül. A hotelben túlnyomórészt németek laktak.

Srí Lankán 3 ezer, halottnak hitt falusit találtak életben a légierő pilótái: a túlélők elhagyatott vidéken, egy keskeny földnyelven zsúfolódtak össze, és most repülőgépen kapnak vizet és élelmiszert, illetve orvosi segítséget.

A szökőár külföldi áldoztainak eddig ismertté vált listáját közzétéve az AP megjegyzi: a kormányok folyamatosan korrigálják ezeket az adatokat, így a számok növekedhetnek, hiszen számos külföldi állampolgárt nyilvánítottak eltűntté. Legtöbb polgárát Franciaország vesztette el a külföldi államok közül a katasztrófában: 20 francia és 18 brit halottról tudnak. Olaszország 13, az Egyesült Államok 12 állampolgára haláláról számolt be. Régiónk országaiban az AP Lengyelországot említi meg 4 áldozattal.

Továbbra sem lehet tudni, mi a sorsa a délkelet-ázsiai térségben pusztító szökőár után mintegy három és fél ezer külföldinek, akik az eltűntek listáján szerepelnek.

Az eltűntek között igen nagy arányt – mintegy 2000 főt – képviselnek a skandináv országokból érkezett turisták, akiknek száma meghaladja a kétezret. Legalább 1500 svéd, 800 norvég, 214 dán, 200 finn, 200 cseh, 188 izraeli, 100 német és 100 olasz tűnt el. A hatóságok szerint a külföldi üdülővendégek száma nagy aránnyal növekedhet, hiszen még folyamatban van a vízfal által letarolt parti szállodák romjainak átkutatása.

Magyar orvoscsapat utazott a helyszínre

Megérkezett Srí Lankára a szökőár sújtotta ország megsegítésére küldött, magyar orvosokból és katasztrófavédőkből álló segélycsapat – értesült a HavariaPress. A csoport az éjszaka folyamán érkezett az ázsiai szigetországba, azzal a céllal, hogy felmérjék, milyen segítségre van szükség az országban.

A Colombo városába érkezett miskolci és székesfehérvári szakemberek a mentésirányításba is bekapcsolódnak majd. Amint az előőrs felmérte a szükségleteket, útnak indulhat a több segélyszervezet és egyház által szervezett mentő- és orvoscsapat is.

Senki nem szállt fel a Malév hazatérő gépére

Srí Lankáról magyar idő szerint délután fél kettőkor elindult Budapestre a Malév charterjárata, amely Bangkokból 53 magyar turistát hoz haza. Mindannyian Phuket szigetén üdültek a természeti katasztrófa idején.

A gép rendkívüli kerülővel délelőtt szállt le Srí Lanka fővárosában, ahova Bangkokból 10 fős magyar orvoscsoportot és segélyszállítmányt vitt.

A Malév szóvivője, Krebsz Adrienn elmondta: bár utazási irodák azt jelezték a légitársaságnak, hogy Colombóból 15 magyar turista haza szeretne jönni, végül Srí Lankán senki sem szállt fel a Budapestre várhatóan éjjel 11 óra után érkező gépre. A Malév legközelebb január elején indít gépet a szökőár sújtotta délkelet-ázsiai térségből.

Kapcsolódó cikkekKözel 60 ezer a halálos áldozatok száma

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.