Forrás: Magyar Rádió

Megéri zsidónak lenni Németországban – okmányt hamisítanak

2004. december 28., 21.05

2004. december 28., kedd 14:55

138 olvasás

Németországban megszigorították az ellenőrzést az orosz zsidók bevándorlása ügyében, mivel csalások voltak.Nemrég lefüleltek egy társaságot, amelynek élén egy volt magyar rabbi állott. Ezek olyan „papírokat” állítottak elő, amelyek bizonyitják, hogy betértek a zsidóságba, vagy született zsidók

Ki hitte volna? 60 évvel a Holocaust után, olyan jó dolguk van a zsidóknak Németországban, hogy vannak akik hajlandók okiratot hamisitani, csakhogy bevándorolhassanak. Ma már több mint 100 ezer zsidó él Németországban, és számuk egyre nő.

A bevándorlás Oroszországból, illetve a Fák országaiból jön. Zsidók, akik nem akarnak Izraelbe menni, de új életet akarnak kezdeni a nyugaton – sok mindent megtesznek, hogy Németországba kerülhessenek. A németek befogadják őket soron kívül, bőséges támogatást adnak és elhelyezkedési lehetőséget ígérnek – csak egyet kell bizonyitani: hogy a bevándorolni szándékozó zsidó – valóban zsidó.

Ehhez papírok kellenek, amiket német alapossággal vizsgálnak felül. Nem úgy, mint Izraelben, ahová az utóbbi 10 évben közel félmillió pravoszláv orosz és ukrán vándorolt be, zsidónak adva ki magukat. Nos, mit csinál valaki, aki történetesen nem zsidó, de megirigyelte zsidó szomszédját és ő is Németországba akar menni?

Okiratot hamisít, bizonyítandó, hogy ő zsidó. Ehhez a legjobb egy rabbi, aki igazolja, hogy az illető született zsidó – vagy betért a zsidóságba. Eddig az volt ismeretes, hogy a Fák országaiban működnek ilyen hamisító „mühelyek”, ahol héber házasságlevéltől (Ketuba), születési bizonyitványig és hébernyelvű sírkőfelirat fotójáig, a világon mindent lehet kapni, – jó pénzért.

Nemrég a németek lefüleltek egy ottani társaságot amelynek élén egy volt magyar rabbi állott. Ezek olyan „papirokat” állitottak elő, amelyek bizonyitják, hogy az illető és családja betértek a zsidóságba és igy jogosultak a bevándorlásra. A rabbit őrizetbe vették, kihallgatták, figyelmeztették és kiengedték. Azóta a rabbi már elhagyta Németországot és a németek megszigorították az ellenőrzést.

A sors keserű fintora, hogy mig a Holocaustban zsidók hamis papírokkal próbálták bizonyitani, hogy ők nem zsidók, kikérik maguknak, addig 60 évvel később ennek ellenkezőjét teszik.

A németek unják a dolgot és a jövő évtől kezdődően megszigorítják az orosz zsidók bevándorlását és jobban fogják ellenőrizni az adatok valódiságát.

Naftali Kraus – Rapcsányi László

Comments are closed.