Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Északi ész

2004. december 24. (40. oldal)

Temesi Ferenc

Az alant következő legendák nagyon régiek, félig-meddig pogányok, a kimondott szó erejére épülnek, kicsit gyerekesek. De ez nem is baj, hiszen elsősorban gyermekeknek szólnak. Tömörítettem mindenhol, ahol lehetett. Ahol kellett, magyarázattal láttam el a szöveget. Ha a mesélő tévedett a mesélésben, vagy elfelejtette, mit is mondott már, azt benne hagytam.

A mennydörgés tölgye

(Skandináv őslegenda, William S. Walsh nyomán)

Amikor a pogányok átzúdultak a régi Északi Föld erdein, ott növekedett egy óriási fa, amelynek hatalmas ágai az ég felé nyúltak. Ő volt a háború, a villám, a vihar, a termékenység istenének, Tórnak [Thor = mennydörgés] a mennydörgő tölgye. [A német csütörtök = Donnerstag szóban máig is megőrződött a neve.] Tór védelmezte az isteneket és az embereket az óriásokkal szemben a harci kalapácsával [kőbaltájával]. Tölgyfája világfa volt, ég és föld összekötője.

Ide hozták a pogány papok az éj leple alatt áldozataikat – embereket és állatokat -, és aztán a villámisten oltárán lemészárolták őket. A sötétben sok gonosz cselekedet történt, rengeteg emberi vér is kiontatott. Vér áztatta a mennydörgés komor, gyászos hangulatú tölgyfájának gyökereit. Ágain élősködő magyalok függtek. Ez egy szent növény, más néven krisztustövis. A tölgy ereiből táplálkozik, azt szívja. A rettentő és rémületes helyet elkerülték az emberek, de az erdei és mezei állatok sem pihentek meg alatta. Madarak sem fészkeltek ágain.

Sok-sok idővel ezelőtt, egy fehér karácsonyi napon Tór papjai megtartották rítusaikat a mennydörgés tölgye alatt. A sűrű erdő mély haván át tódult a sok-sok ember, a pogány tömeg, hogy megtartsák Tór titokzatos ünnepét. Az éjszaka csöndjében összegyülekeztek a fa alatt. Körbevették az oltárkövet, ahol a faágak alatt fehér ruhás papok álltak. A hold mindent beragyogott.

Aztán az oltárról szent lángok csaptak föl, szörnyűséges fényt vetve az emberi áldozatok eltorzult arcaira, kik a papok késeinek döfésére vártak csak.

Hirtelen hatalmas förgeteg hangját lehetett hallani valahonnét felülről. A forgószél kicsavarta a mennydörgés tölgyének gyökereit. A fa toronyként zuhant alá. Nyögött még egyet, és négy részre hasadt.

Ám mögötte, a lezuhanó fától óva, ott állt egy fiatal erdei fenyő, az égre mutatva zöld csúcsával.

Szent Winfred eldobta a baltáját, és beszélni kezdett az emberekhez. Örömtől el-elfúló hangja betöltötte a friss, éles téli levegőt.

Ez a kis fa, az erdő fiatal fia lesz a ma esti szent fánk. Ő a béke fája. A házaitok is fenyőből készülnek, vagy nem? Ő a végtelen élet jegye, mert levelei örökké zöldek. Nézzétek, hogyan mutat az égre! Nevezzük el a krisztusi Gyermek fájának. Gyűljetek köré, de ne a vadonban, hanem házaitokban. Nem véres tettekkel oltalmaz ő. Szeretettel teli ajándékot nyújt, a kedvesség ünnepét hozta el. Így uralkodjék a fehér Krisztus is a ti szívetekben!

És a pogány nép örömdalra fakadt. Magukhoz véve egy-egy kisebb fenyőfát otthonaikba tértek, és jóakarattal, békében megtartották karácsony hetét.

Karácsonyi galagonyabokor Glastonburyben

(Legenda a régi Britanniából, William of Malmesbury és más források nyomán)

Van egy arany karácsonyi legenda, amely Arimateai Józsefről szól, aki jómódban élt, de jó és igaz ember volt – Urunkat a saját sírboltjába fektette. Ezért aztán a kopasz Poncius Pilátus üldözte és zaklatta. A legenda arról is szól, hogyan menekült el József Jeruzsálemből, titokzatos, fehér brokát ruhája alá rejtve a Szent Grált. [A Grál az a kehely volt, amelyről azt tartották, Krisztus vérét tartalmazta. A vért Arimateai József fogta fel, amikor Krisztus testét levette a keresztről. Más források szerint az edény Krisztusnak és tanítványainak szolgált volt az utolsó vacsorán, azaz az első liturgia alkalmával használt kehely volt.]

József sokholdnyi időt bejárt egy fehér galagonyabokorból vágott botra támaszkodva. Átkelt dühöngő tengereken, sivár pusztaságokon, ösvényt nem ismerő erdőkön át; megmászott sok hegyet, és sok áradáson átgázolt.

Végül eljutott Galliába, ahol Fülöp apostol prédikált a szerencsés pogányoknak. Ott egy kicsit megpihent. [Fülöp apostol Jézus tizenkét tanítványa közül az egyik, Betszaidából származott, szerepel a kenyérszaporítás történetében; Jeruzsálemben hozzá fordultak a pogányok, akik Jézust szerették volna látni.]

Na most egy éjjel, míg József aludt a kunyhójában, átható fény ébresztette föl. És amint csodálkozó szemmel a fénybe bámult, egy angyalt látott az ágya mellett tömjénfelhőbe burkolózva.

Arimateai József, szólott az angyal, menj át a tengeren Britanniába, és vidd meg Arvigarus királynak hitünk jó hírét, és prédikálj neki. És ahol az első krisztusi csoda megtörténik, oda építs egy keresztény templomot.

Mialatt József döbbenten feküdt, azon gondolkodván szívében, mit is válaszolhatna, az angyal eltűnt.

Azután József, elhagyván kunyhóját, értesítette Fülöp apostolt az angyali üzenetről. És midőn hajnalodott, Fülöp útjára bocsátotta.

Tizenegy hívő követte Józsefet. Egy kis hajóra szálltak, és Britannia partjainál kötöttek ki. És ott találkozának a pogányokkal, akik Arvigarus király elé vivék őket. Néki és népének Arimateai József a jó hírről prédikált, s bár a király szíve meglágyult, mégsem volt egészen meggyőzve. Mindazonáltal Józsefnek és követőinek adományozta Avalont, a boldog és áldott szigetet. Amikor útjukra bocsátotta őket, ott egy oltárt állíttatott az ő Istenüknek.

Csodálatos ajándék volt ez az Avalon, melyet némelykor az Almák Szigetének is neveznek. A nép Ynis-witren földjének is hívta, azaz az Átlátszó Vizek Szigetének. Békés és szép volt az a hely. Egy zöldellő völgy mélyén feküdt az oltár, balzsamos szellők cirógatta almások közt. Rózsaszín virágok és érett gyümölcsök kellemes illatát szórta szét a szél. A fű is lágy volt Józsefék talpa alatt. Gyengéd hullámok simogatták a partot, vízililiomok voltak a dagállyal érkező víz tetején, a kéklő égen fodros, bolyhos felhők. [A mai Glastonbury szigetével azonosítják, ahol Arthur, a kelták királya megpihent egy csatából jőve. Az Excalibur nevű csodakardot is itt kovácsolták a mondák szerint.]

És, miként hallottam, szent karácsony este volt, midőn József és kísérői elérték Avalon szigetét. Magukkal vitték a Szent Grál kelyhét, fehér brokát alá rejtve. Nagy nehezen fölmásztak a Minden Fáradtság hegyére. Amikor fölértek a csúcsra, József előhúzta a fehér galagonyabotját, és a földbe szúrta.

És, lássatok csudát, a bot gyökeret eresztett, kizöldült, és virágot is hajtott, fehéren, gazdagon. Ott építtette meg József Britannia első, kised templomát. Fűzfavesszővel kerítette körül a kápolnát. És a kápolnába helyezé a Szent Grált.

És így vala, így mesélik a glastonburyi apátságban azóta is – mert ezen a néven ismerik ma Avalon szigetét -, minden karácsony éjjelen fehér bimbók és virágok fakadnak a helyen.

A gyermek

(John of Hildesheim középkori legendája alapján, H. S. Morris átdolgozását követve)

No, tisztelt hallgatóság, mikor Jézus megszületett vala a júdeabeli Betlehemben, fölkele az ő csillaga, és oly fényesen ragyogott vala a Győzelem Hegyén, olyan erősen sütött, mint maga a nap. Egész nap mozdulatlanul állt.

Na mármost, ennek a három, hódolni jövő királynak mindegyikét ez a csillag [amit mi betleheminek mondunk] vezette. Ha megálltak pihenni, a csillag is megállt, ha továbbmentek, a csillag is továbbment előttük – fényének erejével mutatva az utat.

S miként írva vagyon, midőn Krisztus született, béke vala a világon; ezért akármely városon haladtak is át ők hárman, egyiknek a kapuja se volt zárva se éjjel, se nappal. A városok apraja-nagyja nézte, hogy a királyok [más források szerint a bölcsek] milyen sietve igyekeznek. De azt nem tudták megmondani, honnan s főként, hova.

Továbbmenvén ezek a három királyok átjutottak vala hegyen-völgyön; és nem pihentek, és nem álltak meg [ha a bevezetőben másként mondtam, akkor elnézést kérek], és az állataik se nem ittak, se nem ettek, míg Betlehembe nem értek. Az egészet úgy élték át, mintha az út csak egy napig tartott volna.

De amikor a három áldott király Jeruzsálem közelébe jutott, nagy sötét felleg takarta el előlük a csillagot. És amikor Menyhért is végre a város határába ért, meg kellett állniok a nagy sötétség miatt. Aztán jött Boldizsár, és ugyanígy járt. Akárcsak Gáspár.

Szóval ott volt ez a három dicsőséges király, mind a maga kísérőivel, terheivel és állataival. Azelőtt sosem találkoztak, nem is hallottak a másik jöveteléről, de mind nagy örömmel csókolóztak össze. Így hát – midőn mind elmesélte a saját útját-célját, még boldogabbak és buzgóbbak lettek. És mikor fölvirradt, megérkeztek Jeruzsálembe. És a csillag még mindig nem jelent meg.

Szóval, amint e kegyes három király a városba ért, tudakozódni kezdtek, hogy a gyermek megszületett-e már, s ha igen, hol. Amikor ezt Heródes meghallotta, zavarba jött, miként az egész Jeruzsálem, és titkon magához hívta mind a királyokat.

Igen ám, de akkor megjelent a csillag, és Heródes útjukra bocsátotta őket, megígértetvén velök, hogyha megtalálják a gyermeket, visszatérnek hozzá.

A csillag egész Betlehemig vezette a három királyokat. Minél közelebb értek a gyermek szülőhelyéhez, annál fényesebb lett a csillag. A nap negyedik órájában léptek a királyok Betlehem földjére. A csillag leszállt, és olyan erősen sütött arra a kis házra, hogy el sem véthették. Aztán a csillag visszament, föl a helyére.

És a három királyok bementek abba a kis házba, ahol megtalálták a gyermeket az édesanyjával. És térdre estek, és imádták a kisdedet, és ajándékokkal halmozták el.

Tudnotok kell, hogy a királyok a legnagyobb ajándékot hozták, szép faragványokat, kelyheket, sok ékszert, gyönyörű drágaköveket – aranyat, ezüstöt. Mind ezt hozták a zsidók királyának.

De midőn meglátták az Urat abban a kis házikóban, szegényes ruhában, elnémultak. A csillag olyan erővel világított, mintha mindnyájan egy kemencében állnának, és már attól féltek, hogy az ajándékaik mind odalesznek. Mind azt hozta, ami elsőnek a keze ügyébe esett. Menyhért aranyalmát, harminc aranyozott pénzérmét, Boldizsár tömjént, Gáspár mirhát – és könnyekben fürödve ajánlották föl a gyermeknek.

És miután a három királyok imádták az Urat, megpihentek egy kicsit Betlehemben. Akkor parancs jött álmukban, hogy nem szabad visszatérniök Heródeshez. Szóval, más úton kell hazamenniök. De a csillag elment rég, s nem tért vissza.

Így hát ezek a három királyok [kik csak Jeruzsálem előtt, az úton találkoztak vala először] együtt mentek haza, kikerülve Jeruzsálemet. Veszélyes helyeken jutottak túl, amikor elértek a Győzelem Hegyéhez, ahol kápolnát emeltettek annak a gyermeknek, akit megtaláltak, és imádták őt. Megegyeztek, hogy minden évben egyszer ezen a helyen találkoznak, és azt is elrendezték, hogy ezen a hegyen legyen az ő nyughelyük.

Így hát, midőn a három hódoló király megcselekedte, amit akart, búcsút mondtak egymásnak, mindegyikük örvendezve indult az ő népével hazafelé.

Hát így látszott a karácsony észak felől.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001