Forrás: MNO

A Szentszék a vádakról

„A magyar püspökök jó állampolgárokként csak aggodalmuknak adtak hangot&”

2004. december 22. 14:45

Magyar Nemzet – Joó István

A Szentszék kiáll a magyar katolikus püspökök mellett – így reagált Angelo Sodano vatikáni államtitkár Gyurcsány Ferenc római kirohanásaira. A bíboros válaszát a miniszterelnök négy napig nem tárta a nyilvánosság elé, ezért a Szentszék magyarországi nagykövete ismertette tegnap. Donáth László MSZP-s honatya, evangélikus lelkész az Oktatási Minisztérium előtti múlt heti tüntetést a palesztin-izraeli konfliktushoz hasonlította.

Julius Janus, az Apostoli Szentszék magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete közleményéből kiderül: a vatikáni államtitkár „megdöbbenését fejezte ki a tény fölött, hogy a kormány nem tartja tiszteletben a Horn Gyula miniszterelnök és Angelo Sodano bíboros által 1997-ben aláírt, a Szentszékkel kötött megállapodást”. A nuncius közleménye világossá teszi, hogy igenis volt közvetlen reakciója Sodanónak a hazai katolikus egyházzal szembeni gyurcsányi kritikaözönre – ellentétben a kormányzati körök kiszivárogtatásaival. Például a kormányfő ama kitételére, hogy a katolikus egyház túl sokat foglalkozik a politikával – lásd a kettős állampolgárságról szóló népszavazást és az Oktatási Minisztérium előtti tüntetést -, a vatikáni bíboros, államtitkár kijelentette: „a magyar püspökök jó állampolgárokként csak aggodalmuknak adtak hangot a közjóért, és a Szentszék kiáll mellettük, mert csak azt kérik, ami a megállapodás szerint jár”.

Sodano bíboros felkérte a magyar kormányt a magyar katolikus egyházzal való párbeszéd alkalmainak gyakoribbá tételére.

A miniszterelnök a tegnap reggeli rádiós interjújában is ragaszkodott hozzá, hogy nem kívánja nyilvánosságra hozni, mi hangzott el vatikáni négyszemközti tárgyalásain. „Hogyan hozhatnám nyilvánosságra: (&) utána meg az lesz a vita, hogy nem pont úgy fogalmaztam, mint ahogy ők mondták, bizonyítsam be, hogy azt mondták” – indokolta.

A nuncius közleményének ismerete nélkül MSZP-s politikusok újra megszólaltak a pápai audiencia ürügyén. Burány Sándor frakcióvezető-helyettes hangoztatta: a politikának ki kell jönnie a templomokból. Harrach Péter sajnálkozását fejezte ki, hogy valaki rejtett kamerával felvételt készített arról, hogy előadást tartott egy egyházközségnél az európai parlamenti választások előtt. Mint mondta, nem érti, miért lát ebben Burány Sándor problémát; a püspöki titkárság munkatársaként fogadta el a meghívást. Donáth László MSZP-s honatya, evangélikus lelkész az Oktatási Minisztérium előtti múlt heti egyházi iskolai tüntetést a palesztin-izraeli konfliktushoz hasonlította. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a szocialisták tájékoztatójára reagálva megállapította: a templom nemcsak szakrális, hanem közösségi tér is egyben.

– Rendkívül szomorú vagyok, hogy az egyházak hecckampány áldozataivá válnak, és ennek következtében éppen karácsony közeledtekor kell politikai stigmákat viselniük – értékelte a Magyar Nemzetnek Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház déli egyházkerületének püspöke a miniszterelnök vatikáni útja után kialakult közéleti vihart. A püspök szerint az ügy kapcsán politikai erők csaptak össze, az egyházak pedig „közéjük szorultak”. Pedig – mutatott rá Gáncs Péter – az emberek nem arra kíváncsiak, vajon milyen a vélt politikai hovatartozásuk a keresztény-keresztyén felekezeteknek, hanem arra, melyek azok az örök értékek, melyek képviseletére kétezer éve kapott mandátumot Jézus Krisztustól a keresztyénség. Gáncs Péter úgy vélte, az egyházi vezetőknek most higgadtságra van szükségük, nem szabad minden provokációra „ugraniuk”, akkor sem, ha túlérzékenységük a helyzet ismeretében érthető.

Arra a Medián által közpénzből – a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából – készült, a Népszabadságban ismertetett felmérésre, mely szerint a lakosság döntő többsége elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyházak állást foglaljanak általános politikai kérdésekben, az evangélikus püspök így felelt: – Nem hiszem, hogy az egyházakat ilyen megrendelt felmérések alapján lehetne besorolni.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.