Hanuka ünnepén héberül
2004. december 16., csütörtök 10:54
Hosszú évek óta először imádkoztak héberül a dési zsinagógában, Hanuka ünnepén. Iancu Izidor, a Zsidó Föderáció küldöttje és a többségében keresztény meghívottak jelenlétében a kisszámú zsidó hitközösség a Tórából héberül felolvasott imák és énekek kíséretében gyújtotta meg szombat este a nyolcnapos ünnep ötödik gyertyáját.
A zsidó időszámítás szerint 5765-öt írunk, Hanuka (héberül felavatást jelent) ünnepe hagyományosan Kisler hónap 25. napján kezdődik. Időszámításunk előtt 165-163 között IV. Antonius Epifantes szeleukida szíriai király elfoglalta Jeruzsálem templomát, és oltárán disznót áldozott. Halála után három év háború árán Makkabeus visszanyerte a várost, és kitisztították a templomot. A történet szerint ekkor egy eldugott helyen egy szent olajat tartalmazó mécsest találtak, amit meggyújtottak, és bár csak egy napra elegendő égőanyag volt benne, nyolc napig egyfolytában égett.
A templom felavatásának és a csoda hagyományának tiszteletére megtartott, a fény ünnepének is nevezett Hanuka az idén 2171. alkalommal világítja ki a világ zsinagógáit. A dési zsidó hitközösség vezetője Farkas József. Az eseményen jelen volt a hollandiai Dalfsen Helpt O. Europa szervezet két vezetője is, Piet Minnema, aki különben Dés díszpolgára és Tonnie Marsch. Ez utóbbi vasárnap a katolikus templomból kijövet elmondta, hogy 11 000 eurót érő – karácsonyi szeretetcsomagot osztottak szét a kackói öregotthonban.
MR