Forrás: Magyar RádióOliver Stone interjú
Elhangzás: 2004.12.10. 22.00-23.00
2004. december 14., kedd 15:03
405 olvasás
Vannak olyan személyiségek, akik megállíthatatlanok; ilyen Nagy Sándor, és ilyen Terézanyu is. Egyikük sem kerülhette el a filmvásznat.
Volt egy másik háborús hős is, igaz, őt kimentették a szorult helyzetből. Karácsonyi játékunk győztese a Ryan közlegény DVD-jével lett gazdagabb.
Mindenekelőtt azonban ünnepeltünk egy kicsit: új minőséget képviselő magyar romantikus komédia kerül a mozikba, azaz egy pillanatra megállítottuk Terézanyut.
A műsort a Hangtárban újrahallgathatják.
A múlt hét végén nálunk járt Oliver Stone a Nagy Sándor, a hódító című film rendezője.
A monumentális vállalkozásról faggatta Déri Zsolt:
Déri Zsolt: Régóta tervezte már, hogy Nagy Sándorról forgat filmet. Miért volt ennyire fontos Önnek?
Oliver Stone: Még soha nem forgattam korábban kosztümös filmet, ez az első alkalom. Végre feltornáztam magam idáig. Számomra ez a legnagyobb filmes műfaj. Ráadásul pont arról a történelmi figuráról adódott alkalmam filmet készíteni, aki szerintem a legizgalmasabb ember a történelemben. Több dolog történt vele, mint bárkivel. Ő volt az első abban, amit véghez vitt. Senki nem érte utol a sikerét, a hódításait. Sosem élt nagyobb uralkodó a világon, mint Alexandrosz. 27 éves korára – ó istenem – elfoglalta a világot. És megváltoztatta azt. Megváltoztatta a világ térképét és a gondolkodásmódját is.
D.Zs.:A film legtöbb vitát kiváltó eleme Nagy Sándor biszexualitása.
O.S.: Ami azt illeti, Nagy Sándor triszexuális volt, nem biszexuális. A görögöknek egyébként nem volt szavuk a biszexualitásra vagy a homoszexualitásra. Én azt mondanám, hogy Nagy Sándor személy szerint polimorf volt, ami azt jelenti, hogy nyitott volt mindenféle szexuális tapasztalatra. Volt viszonya ázsiai nőkkel, volt egy ázsiai ágyasa, három ázsiai felesége – és két gyereke, legalábbis ennyiről tudunk -, továbbá viszonya volt egy ázsiai eunuchhal, Bagoasszal. Az eunuch a harmadik nem, félig nő, félig férfi. Szóval Alexandrosz nem is biszexuális volt, hanem triszexuális. És emellett ugye élethosszig tartó kapcsolata volt egy férfival, Hefaisztonnal – ő volt az egyetlen fehér szeretője, akiről tudunk! Nagy Sándor ízlését tekintve tehát inkább ázsiai volt, mint fehér. A mai Görögországban sokan mérgesek a filmre – nem mindenki, de azért elég sokan -, mert ragaszkodnak hozzá, hogy a nagy harcosuk heteroszexuális volt. Ez baromság! Ez olyan, mint azt állítani, hogy a második világháború alatt nem voltak koncentrációs táborok. Ha komoly történészekkel beszél az ember, ők is megmondják, hogy a görögöké toleráns és szabad társadalom volt, ahol a férfiak ugyanúgy lehettek férfiakkal, mint nőkkel, akár egyidejűleg is. Ezt volt az általános. Alexandrosz semmi olyat nem tett e téren, ami szokatlan lett volna. Ami a dolog dokumentációját illeti, nem volt senki, aki azt írta volna, hogy látta egy ágyban Hefaisztonnal, de amikor Hefaiszton meghalt, Nagy Sándor majd’ megőrült a gyásztól, fényűző szertatást rendezett neki – a világtörténelemben senki nem áldozott annyi pénzt temetési ünnepségre és játékokra, mint ő -, felszólalt az istenekhez, és Hefaisztont félistenszerű lénnyé nyilvánította. És utána nyolc hónappal később ő maga is meghalt. A filmben is benne van, mikor Alexandrosz ígéretet tesz Hefaisztonnak: hogyha Hefaiszton meghal, akkor ő is utánahal, ugyanúgy követi a halálba, mint Akhilleusz Patrokloszt. Az is beszédes adalék, hogy Hefaiszton milyen fontos szerepet töltött be a hadjáratokban, és mennyire utálta őt a többi tábornok. Féltékenyek voltak rá! A legtöbb komoly történész ebből azt a következtetést vonja le, hogy volt köztük valami. Alexandrosz gyerekkora óta ismerte Hefaisztont, együtt nőttek fel és ez volt a görög szokás, a görög életmód. Természetesen abban az időben nem voltak bulvárlapok a kettejük képével, Alexandrosz életének nagy része rejtély, a világ elől rejtve maradt, de az, amit a filmben ábrázolok, komoly tudós véleményeken alapszik.
D.Zs.: Eddig majdnem minden filmje az „Amerika – Oliver Stone szemével” vezérvonalat követte. A Nagy Sándor, a hódító miképp kapcsolódik ebbe a vonulatba? Talán azzal a kérdéssel, hogy „jót teszünk a közel-keletiekkel, ha a magunk módján civilizáljuk őket?”
O.S.: Ez túl szűk merítés. Őszintén mondom, nem volt ilyen szándékom. Én műfajokban, zsánerfilmekben dolgozom, és nem az „ügyek”, hanem az emberek érdekelnek. A Sebhelyesarcú, az egy gengszterfilm. Az Éjféli expressz börtönfilm, egy fiatalember börtön sztorija. A Nixon című filmem politikai életrajz egy amerikai elnökről. A JFK nem John F. Kennedyről szól, hanem egy emberről, aki megkérdőjelezi a valóságot. Minden egyes filmem különböző típusú történet, de mind dramaturgiára van építve: ilyenkor nem történész, nem újságíró vagyok, hanem dramaturg, aki egy ember történetét követi végig. Alexandrosz története nagyon érdekelt, már régóta. De az évek során – ez vicces – a filmtervem fejlődésével párhuzamosan Amerikának a mániájává vált Irak. Ha megnézed Alexandrosz történetét, ő az első nyugati ember, aki Keletre megy hódítani – sokan tehát hajlamosak párhuzamot vonni Mr. Bush politikájával. De ez nem ugyanaz a dolog! Az amerikai birodalom erőforrásokat vesz el a Közel-Keletről, a szabadságról beszél, de elveszi az olajat és átszállítja Amerikába, ugye? Ahogy a rómaiak is mindent Rómába szállítottak a provinciákról. Ami Nagy Sándor esetében érdekes, az az, hogy ő nem ezt tette. Ő ott marad Keleten! Sosem tér vissza Macedóniába, még Babilonba sem megy vissza, csak az élete vége felé. Mindig mozgásban van, új birodalmat épít, egyre nagyobbat és nagyobbat. Pénzt ad a katonáinak, hogy ázsiai nőket vegyenek feleségül. Talán száz- vagy kétszázezer embert házasít ki! Ez abban az időben elképesztően nagy szám. Egy új fajt, egy új népet akar létrehozni, ami bámulatos kísérlet – és jó célt szolgál! Jobbá tette a világot. Az emberek nem szokták elismerni érdemeit, de amikor meghalt, egy virágzó birodalmat hagyott maga után, ami utána még sokáig prosperált, egészen Kleopátráig tartott Egyiptomban, keleten meg a Szeleukidák birodalma még tovább. A rómaiak is átvették az ötleteit, igaz, római módon, nem görög módon. Az azért egy kicsit más. Én sosem szerettem túlságosan a rómaiakat, a görögöket sokkal inkább, mert sokkal toleránsabbak voltak, minden szempontból, a szex terén ugyanúgy, mint az erkölcsi felfogásban, a filozófiában, az oktatásban, a művészetekben, a színdarabokban, a tudományokban, az egészség és a gyógyászat terén. Nagyon fejlett nép volt. A hellén kultúra nagyon kicsi terület, csupán Görögország. Lehet, hogy el is felejtették volna, mint a krétai kultúrát, de Nagy Sándor elvitte magával a kis kultúráját és elterjesztette mindenfelé, segítette fennmaradni. Egyébként a görögök nem szerették Alexandroszt, mert északi görög volt, kívülálló.
D.Zs.: A filmben látjuk, hogy az indiai hadjáratba beletört a bicskája: ezzel a háborúval túl nagyot vállalt, nem kellett volna belevágnia, az emberei egy része is ellene fordult, az idegen kultúrához és a dzsungelharchoz sem tudtak igazán adaptálódni. Ez utalás akar lenni a vietnámi háborúra, amit ön személyesen is megélt és már több filmjében is tárgyalt?
O.Sz.: Nem, én nem így gondolkodom! Te próbálod Oliver Stone-t csak a politikán át nézni. Ez nem én vagyok, ez nem rólam szól. Nem próbálok mindenáron ilyen dolgokat beletenni. Hidd el, nem a politikára megyek rá, hanem a drámára. Ez Nagy Sándor története, én nem változtattam rajta, nem változtattam meg a tényeket. Ez a film Alexandrosz életén alapul. Két lázadás is volt ellene. Ez nem Vietnám volt. Az emberei azért lázadtak fel ellene kétszer is, mert túl messzire ment, és az emberek már nem bírták. Ez összetörte a szívét. Minden összejött: India, az emberei ellene fordultak, aztán Hefaiszton halála, Roxane árulása, a teher, amit még apja és anyja rakott a nyakába, ezek a dolgok mind lefárasztották, kimerítették. Fiatalon halt meg. Összetört a szíve. Metaforikusan, azt hiszem, mondhatjuk ezt. Prózaian szólva: vagy méreg vagy malária végzett vele.
D.Zs.: Az elmúlt években gyors egymásutánban három dokumentumfilmet is forgatott, kettőt Fidel Castróról, egyet pedig az izraeli zsidó-palesztin konfliktusról. Hogyhogy egyszerre így elkezdett érdeklődni a dokumentumfilmek iránt?
O.S.: Jó elszakadás, pihenő volt a sok játékfilm után. A játékfilmek annyira mások. Szeretem a mozit, szeretem a fikciót, mindig is szerettem, de néha felfrissíti az embert, ha mást csinál. És persze jó volt találkozni Castróval. Mert kicsit ő is olyan, mint Nagy Sándor. Mániákusan kézben tartja a dolgokat.
O.S.: Ön amerikai apától és francia anyától született. Ez utóbbi oldalról érez valami európai örökséget?
O.S.: Feltétlenül. Francia állampolgár is vagyok. Francia útlevéllel utazom. Ez lehetővé teszi, hogy európai produkciókat is forgathassak gond nélkül. Sokat segít, hogy európai vagyok& Anyám egyébként egy kicsit olyan, mint a filmben Alexandrosz anyja, Olümpiasz. Ő adott nekem érzéket fantáziához, ő adott képzelőerőt és optimizmust. Megtanított arra, hogy higgyek magamban. „Nagy Olivér”-nek nevelt (nevet)
A műsort a Hangtárban újrahallgathatják.
Déri Zsolt
