Forrás: Magyar Rádió

A Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenye

2004. december 13. hétfő, Bartók: 19.35-kb.21.55

2004. december 13., hétfő 0:43

1004 olvasás

Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Vez. Jurij Szimonov. Km. Sümegi Eszter, Anatolij Fokanov – ének, Zsoldos Bálint – zongora.

Jurij Szimonov zenei tanulmányait Leningrádban végezte, majd Jevgenyij Mravinszkij asszisztense volt a Leningrádi Filharmonikus Zenekarnál. Nemzetközi karrierje a római Santa Cecilia Akadémia karmesterversenyének megnyerésével indult. 1969-ben debütált a moszkvai Bolsoj Színházban, amely azonnal vezető karmesteréül szerződtette: e posztot másfél évtizeden át, 1985-ig töltötte be. Elévülhetetlen érdemei voltak a Wagner-operák meghonosításában az orosz operaházak repertoárjában. 1982-ben mutatkozott be óriási sikerrel a londoni Covent Garden Operaházban, amit meghívások követtek a világ számos vezető dalszínházába (Los Angeles, San Francisco, Dallas, Firenze, Párizs, Hamburg, stb.) 1994-től 2002-ig a Belga Nemzeti Zenekar zeneigazgatója volt, 1998 óta a Moszkvai Filharmonikus Zenekar vezető karmestere.

SZERGEJ SZERGEJEVICS PROKOFJEV (18911953)

Szoncovkában született. Zenei tanulmányait rendkívül korán, anyja irányításával kezdte, majd Glier és Tanyejev növendékeként folytatta. Első zongoradarabjait ötéves korában írta, nyolcadik életévében pedig teljes operát komponált. 1903-ban került a pétervári konzervatóriumba, ahol Ljadov, Rimszkij-Korszakov és Cserepnyin voltak a mesterei, zongorára pedig Annette Jeszipova tanította. Nyilvánosság előtt első ízben 1908-ban szerepelt, maga mutatta be Ördögi látomások című zongoradarabját. 1914-ben általános feltűnést  és nem egyértelmű sikert keltett Szkíták című zenekari szvitjével. 1918-ban világ körüli útra indul: Szibérián, Japánon és Honolulun keresztül érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol egy New York-i zongoraestjén mutatkozott be. A chicagói operatársulat felkérésére írta Három narancs szerelmese című operáját, amelyet 1921-ben mutattak be. E vendégszereplése alkalmával játszotta Chicagóban Harmadik zongoraversenyét is. A húszas évek elején Párizsba ment, ott tíz esztendőt töltött. Közben, 1927-ben látogatást tett a Szovjetunióban is, ahol a világhirű zeneszerzőt széles körben ünnepelték. 1932-ben végleg hazatért szülőföldjére. A második világháború idején hazafias szellemű, lelkesítő kompozíciókat alkotott. VII. zongoraszonátájáért 1943-ban kitüntették, 1948-ban több más zeneszerzőtársával együtt Prokofjevet is bírálat érte. Ennek következtetéseit levonva revideálta zeneszerzői módszereit, és megpróbált műveinek direkt politikai mondanivalójával, egyértelműen hagyományos stílusával beilleszkedni az ötvenes évek szellemébe. Megírta a Békeőrségen c. oratóriumot és Téli tábortűz c. szimfonikus szvitjét. 1951-ben ismét kitüntették. Utolsó jelentős kompozícióját, a Kővirág című táncjátékot halála után egy évvel, 1954-ben mutatták be Moszkvában.

Prokofjev egyike azon kevés zeneszerzőknek, akiknek hasonlíthatatlan egyénisége már legkorábbi műveiben megmutatkozott, és akiknek stílusa a fejlődés során viszonylag alig ment át változáson. Ezt az egyéniséget Prokofjev zenéjében a fanyar és szellemes, mozgékony és rendkívül kifejező dallamosság, a hagyományos közhelyeket szempillantás alatt meghökkentő újdonságokkal váltogató harmóniavilág határozza meg. Zenéje első benyomásra a fintoros, szeszélyes irónia virtuóz megnyilatkozása, de ez a tulajdonsága korántsem kizárólagos: az őszinte és mély érzelmek, nagyszerű (Rómeó és Júlia) vagy kárhozatos (A játékos) szenvedélyek kifejezésére is van eszköze, színe, hangja, költői mélysége.

I. ZONGORAVERSENY, DESZ-DÚR, OP. 10

(I. Allegro brioso; II. Andante assai; III. Allegro scherzando)

1911-ben, konzervatóriumi tanulmányai idején írta Prokofjev I. zongoraversenyét, és azt egy évvel később maga mutatta be Moszkvában. 1914-ben ennek előadásával vizsgázott a konzervatóriumban, és elnyerte a Rubinstein-díjat. A kritikusok élesen elítélték a mű “erőteljes, ritmikus, durva és primitív hangzavarát”, valamint a zeneszerző abbeli “kétségbeesett törekvését, hogy mindenáron valami újat alkosson”.

Ma már megtanultuk becsülni ezt a művet, amely a zeneszerző sajátos stílusának korai, határozott megnyilatkozása. A hideg szellemesség és bensőséges érzelem már itt csodálatraméltóan váltakozik, a harmóniavilág merészsége, a ritmus pregnáns határozottsága már ebben a korai opuszban éppúgy magával ragadja a hallgatót, mint a szeszélyes vonalú melodika és a zongoraszólam tüneményes virtuozitása.

A zongoraverseny három tétele megszakítás nélkül követi egymást, határozott arcélű első tételének legjellegzetesebb momentuma a kürtökön felhangzó, indulószerű téma. A lírai karakterű lassú tétel a klasszikus zongoraversenyek noktürn-hangulatát idézi fel a szordinált vonósok, klarinétok és kürtök effektusaival. A gunyoros-fintoros zárótétel a koncert előbbi anyagából is merít.

MOGYESZT PETROVICS MUSZORGSZKIJ (18391881)

Karevóban született. Bár már kilenc éves korában feltűnt zongorajátékával, apja katonai pályára szánta. Muszorgszkij életében az 1856-os esztendő jelentett döntő változást: ekkor ismerkedett meg Borodinnal, Dargomizsszkijjal, Kjuival és Sztaszovval. Elhatározta, hogy muzsikus lesz. 1859-ben lemondott katonatiszti rangjáról, 1863-ban Pétervárott hivatalt vállalt. Tagja lett az Ötök csoportjának. 1865-ben betegsége miatt kénytelen volt egy időre vidékre költözni, ekkor már több kompozíciója készült el, és a fővárostól távol sem hagyta abba a munkát. Pétervárra visszatérve, 1868-72 között írta Borisz Godunov című operáját, de csak két évvel később sikerült színre vinnie. Élete utolsó hét esztendejét barátja, Golenyiscsev-Kutuzov házában töltötte; megrongált egészséggel, és hallatlan erőfeszítéssel dolgozott tovább. Pétervárott halt meg, negyvenkét éves korában.

EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI

(Promenade. Allegro giusto, nel modo russico; senza allegrezza, ma poco sostenuto  I. Gnomus. Vivo  Promenade. Moderato commodo e con delicatezza. II. II vecchio castello. Andante  Promenade. Moderato non tanto, pesante. III. Tuileries. Allegretto non troppo, capriccioso. IV. Bydlo. Sempre moderato pesante  Promenade. Tranquillo. V. Ballet des Poussins dans leurs Coques. Scherzino. Vivo leggiero. VI. Samuel Goldenberg und Schmuyle. Andante. VII. Limoges  Le marché. Allegretto vivo sempre scherzando. VIII. Catacombae. Sepulchrum Romanum. Largo  Cum mortuis in lingua mortua. Andante non troppo, con lamento. IX. La cabane sur des pattes de poule. Allegro con brio, feroce  Andante mosso  Allegro molto. X. La grande porte de Kiev. Allegro alla breve. Maestoso. Con grandezza.)

Muszorgszkij 1874-ben írta azt a zongoraciklusát, amelyet elhunyt festő barátja, Viktor Hartman emlékkiállítása ihletett. A sokarcú, szellemes sorozat összekötő Séta című tételeiben a zeneszerző mintegy önmagát rajzolta meg, amint a kiállítás különböző hangulatú képei között járkál. A ragyogó zongoradarab adekvát zenekari feldolgozása Maurice Ravel nevéhez fűződik. A kiállítás egyes képei a következők: Gnóm (Groteszk-fájdalmas rajz az esetlenül mozgó törpéről); Ódon kastély (trubadúr zengi szerenádját az olasz várkastély ablaka alatt, dallamának az olaszos ritmika ellenére is keleties ízét a bővített másodhangközök kölcsönzik); Tuileriák (a téren játszadozó gyermekek); Bydlo (nehézkesen baktató ökrösszekér): Kis csibék tánca a tojáshéjban (ezt a rajzot Szerov Trylby című balettje ihlette); Samuel Goldenberg és Smüle (egy gazdag és egy szegény lengyel zsidó tragikomikus párbeszéde); A limoges-i piac (civakodó kofák vidám zsibongása); Katakombák (a katakombák kísérteties látomása, a képen Hartman önmagát is ábrázolta, lámpással kezében a sírok között); Halottakkal a halottak nyelvén (Hartman sorra szólítja a koponyákat, amelyek belsejében fény gyullad fel); Baba Jaga kunyhója (az orosz népmesék vasorrú bábájának kacsalábon forgó háza és a lármás boszorkányszombat); A kijevi nagykapu (diadalmas orosz népi hangú finálé).

Comments are closed.