Forrás: MNO

Nyernie kell a Real Madridnak

Veszélyben a spanyolok továbbjutása

2004. december 8. 3:37

MNO-összeállítás

A csoportmérkőzések utolsó fordulójának 2. játéknapjára kerül ma sor a Bajnokok Ligájában. A C és a D csoportban már eldőlt a továbbjutás, az A és B jelű négyesben viszont még három csapat is bekerülhet a legjobb 16 közé.

Az A csoportból biztosan búcsúzik a tavaly elődöntős Deportivo La Coruna. Az éllovas Olympiakosz számára már az egy pont is elég lenne az FC Liverpool otthonában, egyben riválisát el is búcsúztatná a BL-től. Az angolok csak akkor kerülhetnek a legjobb 16 közé, ha megszerzik a görögök ellen a három pontot.

Ha a Porto ellen májusban BL-döntőben szerepelt AS Monaco csak döntetlent ér el Spanyolországban, míg a Liverpool nyer, hármas holtverseny alakul ki. Az öldöklő küzdelmet folytató trió tagjai egymás elleni mérkőzésein egyaránt hat ponttal állnak majd, s így minden találatnak hatalmas jelentősége lesz, mivel a gólkülönbség fog dönteni a továbbjutásról.

A „B-seknél” nem alakulhat ki hármas holtverseny. Amennyiben az élen álló Dinamo Kijev legalább döntetlent ér el a Bayer Leverkusen otthonában, továbbjut, míg veresége esetén csak úgy kerülhet a nyolcaddöntőbe, ha a Real Madrid nem nyer a sereghajtó, s már biztos kieső, ráadásul várhatóan sztárjait nélkülöző AS Roma otthonában.

A német és a spanyol csapat eddig nyolc-nyolc pontot gyűjtött, s ha nem változik közöttük a helyzet, az a gyógyszergyáriaknak kedvez az egymás elleni eredményeknek köszönhetően (3-0, 1-1).

Holtverseny esetén – ebben a sorrendben – az egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont, az azokon elért jobb gólkülönbség, az azokon idegenben rúgott több gól, az összesített gólkülönbség, a több lőtt gól, végső esetben az országok idény eleji UEFA-együtthatója rangsorol a csapatok között.

A 6. forduló szerdai programja

(valamennyi mérkőzés 20:45 órakor kezdődik):

A csoport:

FC Liverpool (angol)-Olympiakosz Pireusz (görög) 20:45

Deportivo La Coruna (spanyol)-AS Monaco (francia) 20:45

A csoport állása: 1. Olimpiakosz Pireusz 10 pont, 2. AS Monaco 9, 3. FC Liverpool 7, 4. Deportivo La Coruna 2

B csoport:

Bayer Leverkusen (német)-Dinamo Kijev (ukrán) 20:45

AS Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol) 20:45

A csoport állása: 1. Dinamo Kijev 10 pont, 2. Bayer Leverkusen 8 (10-7), 3. Real Madrid 8 (8-8), 4. AS Roma 1

C csoport:

Ajax Amsterdam (holland)-Bayern München (német) 20:45

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)-Juventus (olasz) 20:45

A csoport állása: 1. Juventus 15 pont (már továbbjutott), 2. Bayern München 9 (már továbbjutott), 3. Ajax Amsterdam 3 (4-8), 4. Maccabi Tel Aviv 3 (3-11)

D csoport:

Fenerbahce (török)-Manchester United (angol) 20:45

Olympique Lyon (francia)-Sparta Praha (cseh) 20:45

A csoport állása: 1. Manchester United 11 pont (már továbbjutott), 2. Olympique Lyon 10 (már továbbjutott), 3. Fenerbahce 6, 4. Sparta Praha 1

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.