Forrás: MNO

Épül, gyarapodik a kormány klientúrája – tízmilliós megbízások

2004. december 8. 11:51

Pilhál Tamás

Számos kormány közeli, illetve baloldali kötődésű cég szerepel azon a listán, amely a Miniszterelnöki Hivatal által kifizetett, gyakran tízmillió forintos nagyságrendű megbízásokat tartalmazza.

Az üvegzsebtörvény alapján a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) internetes honlapján nyilvánosságra hozott szerződésekből kiderül, hogy a kancellária idei beszállítója többek között a hivatal tavaly távozott közigazgatási államtitkára, Zsuffa István által vezetett Hold-Ing Kft., amely összesen 12,5 millió forintot kap a „közigazgatás működéséhez kapcsolódó vezetői tanácsadásért”. A milliós kifizetéseket tartalmazó, hosszú lista tele van ismerős cégnevekkel. Tanácsadóként ötmillió forintot kapott a kancelláriától az Eötvös Károly Központ Kht., amelynek ügyvezetője a Horn-kormány idején adatvédelmi biztosnak kinevezett Majtényi László, felügyelőbizottsági tagja pedig az SZDSZ-es Dornbach Alajos. Az 1991 és 1998 között Rudi Zoltán köztévéelnök által vezetett Kiwiland Kft. csaknem tízmillió forintot kasszírozott. Rudinak a cégbírósági adatok szerint tavalyig 70 százalékos tulajdonrésze volt a vállalkozásban, amelynek felesége is tagja volt.

Komássy Ákos az előző miniszterelnök személyi titkáraként csaknem 7,3 millió forintot keresett az idén. Havi több mint 610 ezer forintos fizetését annak ellenére folyósítják neki év végéig, hogy Medgyessy Péter utóda nem tartott igényt szolgálataira. Komássy emellett a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) választmányi elnöke, édesanyja pedig az a Hortobágyi Éva, aki az MTV műsor-politikai főosztályát vezeti.

Gyurcsány Ferenc kormányfő üzlettársának, Tunyogi Lászlónak a volt cége, az Econ-Trust Kft. az idén hatmillió, tavaly pedig több mint tízmillió forintot vehetett föl a MeH-től. (Utóbbi összeget az informatikai közbeszerzésekről írt tanulmányáért kapta.) Tunyogi annak a Pertia Könyvvizsgáló Rt.-nek volt igazgatósági tagja 2000 és 2002 között, amelynek a Perfekt Rt. volt a kisebbségi részvényese, és amelynek tulajdonosa akkor a Gyurcsány-féle Altus Rt. volt. A Perfekt vezérigazgatója pedig a Gyurcsány üzlettársaként és barátjaként ismert Szilvásy György volt, aki jelenleg a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. De Tunyogi László a Közbeszerzési Hírbörze Kft.-ben idén májusig tulajdonos volt a Perfekt Rt. mellett.

A kormányzat nem kevesebb, mint 43,5 millió forintot szánt a kommunikációjához kapcsolódó kutatások kidolgozására az év első felében. Az összegen két amerikai cég, a Greenberg Quinlan Rosner Research Inc. és a Greenberg Carville Shrum Management Ltd. (GCS) osztozott, előbbi a stratégiai, utóbbi a metodológiai kutatásokban jeleskedett. A GCS magyarországi munkáját a cég vezérigazgatója, Tal Silberstein irányítja, aki Ehud Barak egykori izraeli miniszterelnök kampányfőnöke is volt, a másik céget pedig Jeremy Rosner képviseli. Mint arról beszámoltunk, a két vállalkozás nem csupán kommunikációs kutatásokat végzett közpénzből, hanem a Medgyessy-kormányt ötletekkel is ellátta, amelyeket azonban az MSZP-frakció is fölhasznált a napi politikai csatározásokhoz.

Az Európa-terv népszerűsítésére és kommunikációs tanácsadásra 750 millió forintért szerződő kormány közeli Leo Burnett Kft.-t a MeH korábban tárgyalásos eljáráson választotta ki. A bírálóbizottság elnöke a kancellária akkori helyettes államtitkára, Braun Róbert volt, aki ma a miniszterelnök főtanácsadója. A júniustól október végéig futó kormányzati kampányok lebonyolítására már közbeszerzési eljárást írtak ki, amelyre azonban kizárólag a feladatot addig is ellátó ügynökséget hívták meg. Ezt azzal indokolták, hogy az Európa-tervet is népszerűsítő ügynökségnél „a kampánnyal kapcsolatos vizuális és kreatív elemek már kiforrottak, így egy újabb partner bevonása időveszteséget és pluszköltséget eredményezne”. Mint azt a Magyar Nemzet megírta, üzleti és személyes összefonódások vannak a MeH és a Leo Burnett között. A parlament előtti korcsolyapályát 2002-ben felépítő Szín-Lap Bt., amelynek tulajdonosa egy XVIII. kerületi szocialista képviselő édesapja volt, 30 millió forintot nyert el az idei, lényegében meghiúsult Tisza-tavi fesztivál megrendezésére. A szervezési és kommunikációs munkákat a Perspektíva Kommunikációs Ügynökség Kft. és a Relatív 3 Kft. végezte. A Perspektíva egyik tulajdonosa és ügyvezetője az a Kósa Margit, aki a kormányzati koordinációs titkárság főtanácsadója volt, és a Leo Burnett Kft.-vel a kapcsolattartást felügyelte. A Relatív tulajdonosa és egyik ügyvezetője pedig az a Hajnal Zsolt, aki egyben a Leo Burnett Kft. igazgatója is.

A kakaóbiztos óvodai számítógépeiről elhíresült Haisystems Kft. 18,725 millió forintot kapott a kancelláriától „iratkezelési fogalomtár elkészítésére”, és annak a „központi fogalomtárba való integrálására”. Emlékezetes, az informatikai tárca óvodai számítógépek vásárlására kiírt közbeszerzési pályázatát annak ellenére nyerte meg a Haisystems, hogy a 400 ezer forintért is beszerezhető masinákat 1,077 millió forintért kínálta, ráadásul a kiírtnál kevesebb gépet ajánlott.

Az üvegzsebtörvény végrehajtásának ellenőrzéséért idén kilencmillió forintot markolhat föl a 3G Consulting Kft., amely Király István családi cége. Király felügyelőbizottsági tagja az egykori demiszes Inhold Rt.-nek, amelyben korábban Karl Imre volt szocialista képviselő is felbukkant. Az Inhold tulajdonosa az Inhost Kft.-nek, amely több mint 11 millió forintot kapott „a költségvetési tervezésben való szakértői közreműködésért” a MeH-től. Az SZDSZ-es kötődésű Marketing Centrum Kft. „a kormányzati tervek és döntések társadalmi fogadtatásának” vizsgálatát 42 millió forintos keretösszegért végzi. A cég vezetője Demszky Gábor korábbi tanácsadója, Bruck Gábor.

Magyar Nemzet

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.