Forrás: MNO

A Zsidó Keresztény Közéleti Unió a kettős állampolgárság mellett

2004. december 3. 13:51

MNO

A Zsidó Keresztény Közéleti Unió (ZSKKU) is igent mond a kettős állampolgárságra – derül ki a szervezet közleményéből. A szervezet hangsúlyozza: Izrael is állampolgárságot ad mindazon zsidóknak, akik megfelelnek a törvényes kritériumoknak.

„Közép-Európa és Magyarország huszadik századi történelmében tragikusan gyakori volt az állampolgársági jog megvonása, melynek elsősorban – de nem kizárólagosan – zsidók voltak az áldozatai: ez történt Németországban, majd Szlovákiában és Horvátországban. Az úgynevezett kétes állampolgárságú zsidók már 1941 augusztusában a deportálás sorsára jutottak Magyarországon, illetve az ezt követő időszakban Nyugat-Európában is. Az utóbbi évtizedekben a kettős állampolgárság széles körűen elterjedt, így a ZSKKU alapítói számára oly fontos Izrael is állampolgárságot ad mindazon zsidóknak, akik megfelelnek a törvényes kritériumoknak – és kérik azt” – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve: e körülmények miatt a ZSKKU magukat zsidónak valló alapítói eleve pártolandónak tartják az MVSZ népszavazási kezdeményezését, amit magyarként is helyeselnek.

„A Kárpát-medencében tartozunk azzal a magukat hozzánk hasonlóan magyarnak vallóknak, hogy pontosan körülhatárolt feltételek között, gazdaságunk teherbíró képességét figyelembe véve állampolgárságot adunk nekik. Ezzel megkönnyítjük utazásukat az Európai Unió területén, és biztonságérzetük növelésével arra bátorítjuk őket, hogy a szülőföldjükön maradjanak. A népszavazás kedvező eredménye a trianoni trauma oldásában is jótékony hatással járna” – húzzák alá a ZSKKU ügyvivői.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.