Forrás: MNOBezárás | Nyomtatás
Kis magyar Trianon
2004. december 2. (7. oldal)
Csontos János
S z a b a d E u r ó p a
Kis János rendszerváltó filozófus soha nem versengett utólag azért, hogy ő vágja át a vasfüggönyt vagy ő engedje ki a németeket; de megverette magát a Batthyány-örökmécsesnél Kádár rendőrségével. Történelmi hiteléhez tehát aligha fér kétség; csak azt a taxisblokád idején beolvasott forradalmi tévészózatot tudnánk feledni! Ő az, aki inkább kilépett az általa alapított liberális pártból, csak ne kelljen elvtelenül asszisztálni a síkos ügynökkoalícióhoz. Szóval érdemes a figyelemre: olvassuk hát, miről filozofál – aztán vagy egyetértünk vele, vagy nem.
Most például nem. A hét végi sajtóban Második Trianon? címmel egyaránt ostorozta a jobb- és a baloldalt a népszavazási kampány okán. Ha jól értem, a Fideszt azért kárhoztatta, mert a trianoni sérelemre komplex retorikát épít; az MSZP-t meg azért, mert gyáván és fantáziátlanul átveszi e retorika egyes elemeit. (Tényleg van abban valami báj, amikor Lendvai Ildikó második Trianontól retteg.) Filozófusunk persze éppúgy a nemleges szavazathoz jut el (ellentétben exnejével, Hegedűs Zsuzsával), mint populistának tartott szocialistái; csak egész más meggondolásból. Ám ez számunkra most nem érdekes. Számunkra az az érdekes, hogy Kis – a vasárnapi népszavazáson messze túlmutatóan – képes volt leírni a következőket: „A kettős állampolgárság ellenzőinek mindenekelőtt (&) rá kellene mutatni, hogy ez az intézkedés (&) a külhoni magyaroknak nem adná meg azt, amit remélnek tőle: nem tenné őket a magyar politikai nemzet egyenrangú részeseivé. Viszont megfosztaná őket a lehetőségtől, hogy a magyar kulturális nemzet részeseiként saját államuk egyenrangú polgáraivá váljanak.”
A temérdek ostoba demagógia között ez a bölcsnek tetsző mondat a legkártékonyabb, amit a népszavazási polémia felszínre lökött. Kis szerint van a politikai nemzet (ebbe vélhetően a mostani állampolgárok tartoznak, akik viszont nem mind magyarok); s van a kulturális nemzet (ez meg vélhetőleg nagyvonalúan a politikai nemzettesten nem önhibájukból kívül rekedt magyarságot is tömöríti). Kis aggódik, hogy a kettős állampolgárság a kulturális nemzet mostani kirekesztettjeit nem tenné a politikai nemzet egyenrangú tagjaivá. Hallgatólagosan elismeri tehát, hogy a kétigenes siker esetén a határon túli magyarok a politikai nemzet részévé válnak – csak javíthatatlan jogvédőként azt sérelmezi, hogy csökkentett jogokkal válnak azzá. A jogvédő tehát előnyben részesíti a semmilyen jogot a csökkentett joggal szemben: ha az éhezőnek nem adhatunk kaviárt, ne adjunk sült krumplit sem.
Még meglepőbb, hogy az új kettős állampolgárok Kis szerint megfosztatnak attól a lehetőségtől, hogy „a magyar kulturális nemzet részeseiként saját államuk egyenrangú polgáraivá váljanak”. Miért? Kis nem differenciál jelenlegi állampolgárságok szerint, így szentenciája általános érvénnyel bír. Azaz szerinte a kulturális magyar nemzet tagjaként egyenrangú állampolgára lehet valaki egy „saját országnak”, míg a politikai magyar nemzet tagjaként definíciószerűen nem. S mivel ez általános igazság, az öszszes eddigi kettős állampolgárságra is vonatkozik. Az a gyanúm: Kis János szemében a nemzetállami modell az ideális, hogy bárki csak egy állam polgára lehessen. Ez esetben nemcsak Haraszti Miklósnak kell visszaadni izraeli (vagy magyar) állampolgárságát, hanem az a másik néhány tízmillió kettős állampolgár is világszerte választás elé kerül a következetesség jegyében.
De hogy dicsérjem is Kist: igaza van abban, hogy a hilleri „nemzetpolgár” ideája igen ködös; s ha ennek az MSZP elnöke a prototípusa, ne is nagyon szorgalmazzuk a ködoszlatást&
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001
